Aczél András: Az Operaház főigazgatóját a politika nevezi ki

HNT 4235
Szokatlanul éles hangnemben bírálja a Magyar Állami Operaház jelenlegi működési gyakorlatát Aczél András rendező, aki Változást! címmel adta be pályázatát a főigazgatói posztra, egy emberarcú Operaház megteremtésének szándékával. Az Index Kulturális rovatának arútluK podcastjában beszél arról is, hogy az Operaház főigazgatóját a politika nevezi ki, de utána „ne szólaljon meg a piros telefon, hogy ne ez az énekesnő legyen, hanem a Facebook-díva”.

A Magyar Állai Operaház élére tizenegyen adták be a pályázatukat, Ertüngealp Alpaslan és Kesselyák Gergely karmesterek után most Aczél András rendező elképzeléseit hallgattuk meg az arútluK podcasban. 

Aczél András tizenkét évvel ezelőtt egyszer már pályázott a Magyar Állami Operaház élére, az akkori főigazgató és a fő-zeneigazgató ugyanis „olyan szinten – mondjuk ki bátran – garázdálkodtak az Operaházban, hogy egyszerűen azt éreztem, hogy muszáj valamit csinálni”. Pontosan tudta, hogy esélytelen, mivel nincs semmiféle politikai háttere, semmilyen lobbinak, érdekérvényesítő csoportnak a közelében sincs, mégis szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy vannak a házon belül emberek, akik felelősen próbálnak gondolkozni mind az opera, mind az Operaház jövőjéről.

Azóta azok a gondolatok, amelyek abban a dolgozatban megfogalmazódtak, megerősödtek – sajnos nem mondhatom azt, hogy elévültek.

Szerinte azonban „Ókovács Szilveszter és csapata felépített egy olyan alapot, amin el szabad, sőt el kell indulni”.

A pályázatát Változást! címmel adta be, amelyben egy emberarcú Operaház megteremtését tűzte ki célul: számára a legjobban fájó pont az, hogy teljes mértékben megszűnt a kommunikáció a vezetőség és az emberek között. Szerinte nem statisztikákat kell sorolni, az Operaház nem Guinness-rekordra áhítozó sportoló, hanem színház. A pályázatban Kesselyák Gergely karmester – aki maga is indul a főigazgatói posztért – főzeneigazgató-jelöltként szerepel, a balettigazgató Nagy Tamás lenne, aki Rost Andrea operaénekes főigazgatói pályázatában is szerepel.

A beszélgetésben elhangzott még, hogy

  • az Operaház most olyan, mintha egy körforgalomban nem találná a kivezető utat;
  • az a mennyiségű őrület, ami jelenleg zajlik – „nem akartam a gigantománia kifejezést használni még véletlenül sem” – a minőség rovására megy;
  • az, aki most belenyúl ebbe a darázsfészekbe, az nagyon csúnyán megcsípetheti magát;
  • úgy tűnik, a jelentkezők körében van egy mag, amely majdnem teljesen egyformán gondolkodik;
  • van, aki nem meri elmondani, hogy részt vesz valamelyik pályázatban, mert félti az állását, vagy mert pontosan tudja, hogy bosszút fognak állni rajta;
  • teljesen elmérgesedett a viszony az Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem között;
  • pályázatának egyik legfontosabb pontja az az életpályamodell, „amit Ókovács Szilveszter is határozottan megígért”, de a társulat szétverésén túl nem történt semmi;
  • az Operaház belső kommunikációjában az ’50-es évek ifjúmunkás-mozgalmát idéző szlogenek hangoznak el;
  • fontos, hogy az főigazgató bármikor elérhető legyen, az a feladata, hogy szolgálja az opera műfaját és azokat az embereket, akik a házban dolgoznak, a mesterművésztől a házimunkásig;
  • az Operaház főigazgatóját a politika nevezi ki, de utána „ne szólaljon meg az asztalán a piros telefon, hogy ne ez az énekesnő legyen, hanem a Facebook-díva”.

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, vagy újra meghallgatná Kesselyák Gergely karmester, főigazgató-jelölt elképzeléseit az Operaház vezetéséről, az ide kattintva megteheti.

(Borítókép: Aczél András. Fotó: Nagy Tamás / Index)