Meghalt Török Ádám, a Mini együttes alapítója

2023.04.18. 09:40
75 éves korában meghalt a népszerű Mini együttes alapító tagja, Török Ádám – jelentette be halálhírét közösségi oldalán fia, Török Dániel.

Meghalt a Mini együttes alapítója, a fuvolás-énekes Török Ádám. A 75 éves zenész halálhírét Facebook oldalán fia, Török Dániel jelentette be.

Hé, ember, mondom, ember!

Az utat járom én,

mert ha nem tudnád,

az út királya voltam s maradok én

Odaát találkozunk Apa…

– búcsúzott a Mini Vissza a városba című dalából idézett sorokkal fia. 



A zenész élete már egészen fiatal kora óta a fuvolázás körül forgott, már gyerekként a zene szerelmese lett, így magától értetődő volt, hogy ezen a pályán tanul tovább, elvégezte a a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakának előkészítőjét.

1965-ben, még gimnazistaként kezdett el zenekarban játszani először, 1968-ban pedig már a Dogs együttes énekes lett, majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest. 1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, és helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini jazz-rockot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.

1976-tól rendszeresen felléptek az Ifjúsági Parkban a P. Mobillal, majd az 1980-as évek elejétől megszűnt a Mini, ekkor alapította meg a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet. 1987-től 1990-ig Török szólóban is kipróbálta magát, többek között fellépett Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 

Később az együttes Török Ádám és a Mini néven alakult újjá, az énekes 75. születésnapját az Erkel Színházban, májusban egy nagyszabású koncerttel ünnepelték volna meg, ez azonban már csak Török Ádám nélkül valósulhat meg. Az énekes korábban agyérgörcs miatt került kórházba, halálának oka azonban egyelőre ismeretlen.