2024. június 18. 18:00 ÉLŐ
Törökország 0
Georgia 0
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

„Nem szeretek temetésre járni, és a sajátomra sem fogok elmenni” – Török Ádám utolsó interjúja

2023.04.19. 18:45
„Tudomásul kell venni, hogy ennyi az idő” – nyilatkozta Török Ádám utolsó interjújában, amelyet a TV13-nak adott. A beszélgetés ma este, a halála után egy nappal kerül adásba.

Török Ádám, a leghíresebb magyar rockfuvolás április 18-án hunyt el, ahogy azt az Index is megírta. Alig két héttel ezelőtt, április 6-án adott interjút a TV13-nak. Sajnálatosan ez lett az utolsó interjúja, amelyben Hegyi Ivánnak arról is beszélt, hogy nemrég írt egy dalt Emlékút a Ballada-folyón címmel, és ebben elhunyt zenésztársait idézte meg.

Mindig gondolok rájuk

– mondta Török Ádám, ugyanakkor hozzátette:

Nem szeretek temetésre járni, és a sajátomra sem fogok elmenni. Tudomásul kell venni a korunkattudomásul kell venni, hogy ennyi az idő.

Török Ádám idén január 12-én volt 75 éves. Több mint fél évszázados pályafutása alatt 130 dalt írt. Az utóbbi években Bartók-feldolgozásaival aratott sikereket, ehhez – miként az interjúban elmesélte – kutatta Bartók életművét is. Számos díja, elismerése közül különösen büszke volt arra, hogy az American Flute Society, az amerikai fuvolások társasága beválasztotta őt a világ 12 legjobb rockfuvolása közé – áll a TV13 közleményében.

Török Ádám május 8-án koncerttel ünnepelte volna – közönségével, zenésztársaival – a 75. születésnapját az Erkel Színházban. A jegyek értékesítését a halála miatt felfüggesztették. A család és a tervezett fellépők április 20-án, csütörtökön döntenek az esemény sorsáról. Előfordulhat, hogy a születésnapi koncertből emlékkoncert lesz az Erkelben.

Török Ádám utolsó interjúja a TV13 YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán ma este 19.30-tól lesz megtekinthető.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport