Meghalt Otis Redding legendás soulénekes fia

2023.04.20. 14:55
Otis Redding III – akinek édesapját, az ismert énekest szintén Otis Reddingnek hívták – 59 éves korában hunyt el rákban.

Családja jelentette be az énekes Otis Redding III halálát, aki apja nyomdokaiba lépve szintén a szórakoztatóiparban találta meg számítását. Testvére, Karla Redding-Andrews családjuk alapítványa Facebook-oldalán tett közzé egy nyilatkozatot, amelyben azt írta: 

Otis Redding III családja nehéz szívvel erősíti meg, hogy tegnap este elveszítette a rákkal vívott harcot

olvasható a bejegyzésben.

Redding hároméves volt, amikor apja, Otis Redding más bandatagokkal együtt repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét 1967. december 10-én. Több mint egy évtizeddel később ifjabb Redding és testvére, Dexter megalapította a The Reddings zenekart, amely hat albumot adott ki az 1980-as években.

Bár az együttes Remote Control és Call The Law kislemeze felkerült a Billboard zenei listáira, a Redding fivérek soha nem értek fel apjuk sikeréhez. A zenekar 1988-ban jelentette meg utolsó lemezét, azonban Otis Redding III ennek ellenére folytatta a zenélést. Emellett családja alapítványánál dolgozott, és részt vett a nyári táborok megszervezésében, amelyeken gyerekeket tanítanak zenélni.