Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kapta az idei MúzeumCafé Díjat

MúzeumCafé DíjKemecsi
2023.04.21. 11:44
A Néprajzi Múzeum költöztetésének és megnyitásának példaértékű lebonyolításáért idén Kemecsi Lajos, az intézmény főigazgatója vehette át a MúzeumCafé Díjat.

A szakembernek csütörtök este, a múzeum épületében rendezett ünnepségen adták át az elismerést. A 2011-ben alapított díjjal minden évben olyan múzeumi szakember munkáját ismerik el, aki a lap szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a szakterületén.  

A döntésben a szerkesztőség munkáját a szerkesztőbizottság (Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, Martos Gábor esztéta, művészeti író és Rockenbauer Zoltán művészettörténész) segítette.

A Néprajzi Múzeum több mint százezer darabos gyűjteményét az intézménynek korábban otthont adó Kossuth téri épületéből Kemecsi Lajos irányításával rövid idő alatt, szinte sérülésmentesen költöztették át a múzeum szakemberei az új raktárközpontba, valamint a múzeum új, a Városligetben felépült épületébe, ahol egyidejűleg új, korszerű szemléletű időszaki kiállításokat is létrehoztak.  

A díjátadón elhangzott laudációban kiemelték, hogy

a gyűjteményi költözés lebonyolításának megszervezése a magyar mércével páratlan, nemzetközi összehasonlításban is kuriózumnak tekinthető logisztikai teljesítmény volt. 

Mindez csak úgy sikerülhetett, hogy a Néprajzi Múzeum aktív állományánál jóval többen közreműködtek, jóval több ember együttműködését kellett megoldani, párhuzamosan különböző helyszíneken, így a korábbi múzeumépületben, több külső raktárban, egy irodaházban és az új raktározási központban. 

Egy páratlan szakember

Kemecsi Lajos 1993-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanárként és etnográfusként. 1998-tól a néprajztudomány kandidátusa. 1993-tól a tatai Kuny Domokos Múzeum néprajzos muzeológusaként, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium történelemtanáraként dolgozott. 2003-tól a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban muzeológiai osztályvezetőként irányította az intézmény Néprajzi Látványtárának megvalósítását és a Felföldi mezőváros tájegység kialakítását, elnyerve a Pulszky Károly-díjat.

2007-től az intézmény tudományos igazgatójaként a Skanzen muzeológiai tevékenységének felelőse; többek között a múzeum Észak-magyarországi falu tájegységének megvalósítását irányította. 2013-tól a Néprajzi Múzeum főigazgatója, e pozíciójában 2014-től a 2022. májusi megnyitásig irányította az intézmény költözését a városligeti épületbe. 2022 decembere óta az MTA doktora, disszertációját Néprajz és muzeológia. Az elmélet és gyakorlat alakulása a 20–21. században címmel írta.

(Borítókép: Kemecsi Lajos 2023. április 20-án. Fotó: MúzeumCafé Díj)