Steven Spielberg: Egyetlen filmet sem szabad átdolgozni a modern érzékenység alapján

2023.04.26. 17:38
A rendező bírálta a régebbi filmek átdolgozásának gyakorlatát, miközben bűntudatát fejezte ki, amiért az E. T. későbbi kiadásából eltávolították a fegyvereket. Szerinte nem szabad korábbi alkotásokat a jelenkor érzékenységéhez igazítani.

Steven Spielberg kritizálta azt az elképzelést, hogy a régebbi filmeket átdolgozzák a modern érzékenységnek megfelelés miatt.

A TIME100 Summit New York-i csúcstalálkozóján a 76 éves filmkészítő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az 1982-es sci-fi kasszasiker, az E. T. későbbi kiadásából kivették a fegyvereket. Ugyanis a 20. évfordulós kiadásban az ügynökök lőfegyvereit walkie-talkie-kra cserélték. Elmondása szerint ez hiba volt.

Soha nem szabadott volna ezt tennem. Az E. T. a maga korának terméke. Egyetlen filmet sem szabadna átdolgozni azon szemüveg alapján, amelyen – akár önként, akár kényszerből – jelenleg látjuk a világot

– fogalmazott a világhírű rendező.

Spielberg 2011-ben már kifejtette, hogy a 30. évfordulós kiadáshoz visszatérnek a fegyverek, és azzal magyarázta, hogy csalódott magában.

Nem lett volna szabad a saját munkám archívumával babrálnom, és senkinek sem ajánlom, hogy ezt tegye. Minden filmünk egyfajta jelzőtábla arról, hogy hol voltunk, amikor készítettük őket, milyen volt a világ, és mit fogadott a világ, amikor ezeket a történeteket megjelentettük. Szóval nagyon sajnálom, hogy ez az alkotás kint van

– fejtette ki Spielberg.

Spielberget az eseményen kérdezték Roald Dahl gyermekregényeinek ellentmondásos átdolgozásáról is, mint például a kövér szó óriásira való cseréje. Kezdetben azzal viccelődött: „Senki se próbálja meg kivenni a csokoládét Willy Wonkából! Soha!”

Számomra ez szent és sérthetetlen. Ez a történelmünk, ez a kulturális örökségünk. Nem hiszek az ilyen jellegű cenzúrában

– tette hozzá.

Spielberg legutóbbi filmje, A Fabelman család című önéletrajzi dráma hét Oscar-jelölést kapott.