Erdélyi zenekar írta az év legjobb magyar dalát

D MTZ20230429059
2023.04.30. 06:01
Szombat este lezajlott A Dal című műsor 2023-as döntője. A két akusztikus forduló után, a fináléban a nyolc legjobb szám versenyzett a fődíjért. A szimfonikus produkciók közül nehéz volt a választás, de végül meglett az év dala.

Az utolsó adást a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara nyitotta, amely az este további részében a versenyző dalokat kísérte. Az újfajta hangszerelés izgalmassá tette a harmadszorra elhangzó alkotásokat. A zsűrinek a fináléban a legjobbak közül kellett kiválasztania a négy legtökéletesebbet. 

Akik most itt vannak a döntőben, mindannyian mondhatjuk, hogy a kedvenceink

– mondta Mező Misi. 

Mind a nyolc versenyző egymillió forinttal távozhatott a stúdióból, a legjobb négy pedig ötmillióval. A zsűri az utolsó körben a produkciók után már nem adott pontot, hanem az összes dal elhangzása után választotta ki a legjobb négy versenyzőt.

Elsőnek a QUACK fiatal, modern funky-pop zenekar lépett színpadra. A kacsarajongó bandának Szulák Andrea segített a döntő előtt. Szaxofonosuk, Erdei Sára a szimfonikus verzióban fuvolára váltott, ez pedig kifejezetten jól állt a feldolgozásnak. A fiatal zenészeken kicsit érződött, hogy kiléptek a komfortzónájukból, de így is tele voltak energiával. Wolf Kati külön kiemelte, hogy a fúvós szekció nagyon jól illet az Akkor is című szerzeményhez, Ferenczi György szerint pedig a műsor alatt tökéletesre fejlődött a produkció.

A műsort Panka és Kristóf népzenei elemekkel átszőtt, Nincsen semmi boldogságom című dala folytatta. A szimfonikus változat új, mesei szintre emelte a szerzeményt, egy magyar fantasy filmben például simán el tudnánk képzelni. Mező Misi szerint ennek a dalnak minden jól állt a műsor alatt, és hozzájuk passzolt legjobban a szimfonikus zenekar.

A fiatal páros után a finálé metálbandája, az EVERFLASH következett. Őket a Nova Prospect zenekar gitárosa segítette az adás előtt. A modern metálhoz általában jól illik a nagyzenekar, és ez az Édenkert című alkotásnál sem volt másképp. Érződött, hogy a zenészek nagyon élvezték ezt a változatot, és nem féltek ugyanúgy zúzni, mint a válogatóban. Wolf Kati imádta a produkciót, Mező Misi viszont kritizálta, hogy nem az akusztikus verziót dolgozták át szimfonikus zenekarra.

Negyedikként a Junkies frontembere, Szekeres András lépett a színpadra. Az ősz című dal szimfonikus feldolgozása gyönyörűre sikerült, néhol kicsit még musicales beütése is volt. A punkzenész újra megmutatta, hogy remekül énekel, és a képernyőn keresztül is át tudja adni az érzelmeit. A zsűri tagjai csak dicsérni tudták a produkciót.

Semmi sem mű abban, amit csinálsz

– mondta Wolf Kati, aki szerint ez a verzió csak a hab a tortán.

A rövid szünet után Szebényi Dániel következett, aki a döntő előtt Tátrai Tibor gitárossal beszélgetett. A két művész együtt játszik a godfater. nevű zenekarban, így nem meglepő, hogy az énekes-zongorista hozzá fordult. A Vigasztaló korábbi akusztikus verzióját bújtatták szimfonikus köntösbe, ami elektromos gitárral egészült ki. A műsor alatt most szólalt meg legtökéletesebben dal, de ez nem azt jelenti, hogy előtte sem volt kiváló. Ferenczi György szerint ezért érdemes ennyiszer foglalkozni egy szerzeménnyel, Egri Péter pedig kiemelte, hogy jól építkezett a dal, és Prince-hez hasonlította az énekes hangját. 

Ezek után a Roy Galeri következett. Ők mindkét fordulóban a zsűri szavazatival jutottak tovább, így sokat vártunk a zenekartól. A tagok szerint a műsor alatt kovácsolódott össze igazán a banda, hiszen az átdolgozások miatt rengeteget dolgoztak együtt.

Olyan, mintha egy Disney-mesébe kerültünk volna, és ez lenne a főcímdala

– mondta a zenekar billentyűse a szimfonikus változatról.

A Boldog vagy új verziója valóban filmesre sikerült, de megmaradt az eredeti dal lendülete. A fülbemászó szerzemény nem véletlenül került be egyöntetű zsűriszavazattal a fináléba. Mező Misi az összes adás alatt nem mosolygott annyira, mint e produkció után. 

Mocskonyi Dörgő hetedikként lépett a színpadra. A fiatal fiúnak védjegyévé vált az ukulele, amit szerinte nehéz volt összehozni a szimfonikus zenekarral, de végül nagyon jól kiegészítették egymást. A Most is ott, a parton ezen az estén szólalt meg a legjobban, és nem lennék meglepve, ha idén nyáron gyakran hallanánk a rádióban. Ferenczi György megerősítette, hogy a szimfonikus zenekar jót tett az amúgy hiányos hangszerelésnek.

Utolsóként az erdélyi TITÁN zenekar érkezett, akiket a finálé előtt Kalapács József, a Pokolgép és az Omen korábbi frontembere látogatott meg. Az Éjféli járat friss feldolgozása és a remekül kidolgozott háttérvokál jól állt a bandának. Wolf Kati megjegyezte, hogy neki nem tetszett az akusztikus változat, de a szimfonikus zenekar visszahozta a dal eredeti hangulatát.

A zsűri szavazata alapján Panka és Kristóf 30 ponttal, Szekeres András 24 ponttal, a TITÁN szintén 24 ponttal, Szebényi Dániel pedig 22 ponttal jutott a legjobb négy közé. Meglepő módon rajtuk kívül csak a QUACK kapott szavazatot, a korábbi zsűrikedvenc Roy Galeri 0 ponttal zárta a döntőt. A győztes kihirdetése előtt a műsor tavalyi nyertese, Oláh Ibolya lépett fel legújabb dalával. Az énekesnő nemrég még a Sztárban sztár című zenés vetélkedőben mutatta meg magát, most pedig legújabb lemezének előfutárával érkezett A Dalba. A produkció tökéletes zárása volt a műsor 2023-as évadának.

A nézők végül a TITÁN Éjféli járat című szerzeményét szavazták meg 2023 legjobb dalának.

Az erdélyi zenekar így elnyerte a 10 millió forintos fődíjat, és Magyarország szeretetét. Bár a TITÁN korábban ismeretlen volt a mainstream médiában, ez változhat, miután most rengetegen megkedvelték őket. Kíváncsian várjuk a zenekar jövőbeli munkásságát. 

(Borítókép: A zsűri tagjai,  Ferenczi György,  Wolf Kati,  Mező Misi és Egri Péter 2023. április 29-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)