Német harckocsi várja az amerikai stratégát az Orczy-parkban

SZS 20230428 9648
2023.05.07. 07:09
Idén tavasszal is fesztivált szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az NKE Magyarország egyik legújabb és legmodernebb univerzitása, mégis évszázados történelmi múlttal és hagyományokkal rendelkezik. A korábbi, egynapos ünnepek után idén háromnapos lesz a Ludovika Fesztivál. A május 11–13. között zajló programsorozat Budapest egyik legnagyobb tavaszi szabadtéri rendezvénysorozatának ígérkezik.

Idén már 13. alkalommal rendezi meg a Ludovika Fesztivált a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A rendezvény időpontja önmagában is hagyománytisztelő, hiszen kapcsolódik a honvédtisztképzést lezáró ún. 100 napos ünnepséghez, ami fontos mérföldkő az augusztus 20-i tisztavatás előtt – mondta el az Indexnek Szabó Anett, az NKE sajtófőnöke.

A szakembertől megtudtuk, hogy a háromnapos programsorozattal az a legfontosabb céljuk, hogy betekintést engedjenek a hivatásrendek világába, a hivatásos szakmák életébe, közelebb hozzák azok tevékenységét a szélesebb közönséghez.

A látványos és szórakoztató családi programok mellett legalább ennyire fontosnak tartják azokat az előadásokat is, amelyek segítségével az egyetem oktatási és kutatási tevékenységébe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők.

Ukrán–orosz háború és szomjazó emberiség

Az időszerű és valamilyen formában mindannyiunkat érintő  tematikájú előadások, kerekasztal-beszélgetések és viták során hazai és nemzetközi szakemberek mondják el gondolataikat. Olyan aktuális témák kerülnek terítékre, mint például az orosz–ukrán háború politikai, gazdasági, társadalmi vetületei, megjelenik a biztonságpolitika, a védelemstratégia, a kiberbiztonság, a nemzetbiztonság, a mesterséges intelligencia és még a világűrjog is.

Szabó Anett hozzátette, hogy ez a lista tulajdonképpen csak egy rövid kedvcsináló, hiszen a kétnapos szabadegyetemen 60 előadó váltja egymást a különböző szekciókban.

Az előadásokat az Orzcy-parkban felállított sátrakban tartják. Ezek is ingyenesek, és mindenki számára nyitottak, akár a háromnapos rendezvény összes programja, de az előadásokra, illetve a Party Sátorban zajló műsorokra érdemes előzetesen regisztrálni a fesztivál honlapján, hiszen korlátozott a férőhelyek száma.

A nemzetközi előadók közül is kiemelkedően érdekes szakember Edward N. Luttwak. 

Az amerikai vendég, aki A háború és béke logikája című könyvével vált világhírűvé, nem mellékesen az amerikai védelmi minisztérium tanácsadója is.

Angol nyelvű előadásán beszélni fog a Magyarországon hamarosan megjelenő új könyvéről is, mely a Századvég Kiadó gondozásában kerül a közönség elé.

A fesztiválon előadást tart Dave Walsh, a De Montfort University bűnügyinyomozás-professzora, valamint Rosanna Hoffmann, az ENSZ Világűrügyi Hivatalának munkatársa is.

Izgalmasnak ígérkezik Charles J. Vörösmarty, a New York-i Városi Egyetem professzorának előadása is. A tudós, akit néhány héttel ezelőtt avatták az NKE díszdoktorává, megkerülhetetlen a világ víztudományi szakmai közéletében. Tudományos munkásságának java, így az előadása is a víz fontosságáról szól. A tények ismeretében igen fontos, bár nem feltétlenül szívderítő összegzése várható mindazon tényeknek és összefüggéseknek, melyeket a magyar származású világtekintély vizsgál.

Harckocsik, vadászgépek és helikopterek

Magyar előadókban sem lesz hiány. Nyilvános beszélgetésen vesz részt Navracsics Tibor, területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, valamint Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos.

Látványos eseményekben sem szűkölködik a fesztiválprogram a hivatásrendek, tehát a honvédség, a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem jóvoltából. Különleges járművekkel, harcászati eszközökkel, fegyverekkel, ruhákkal is találkozhatnak az érdeklődők a háromnapos fesztiválon, természetesen gyermekbarát módon – tette hozzá Szabó Anett.

A Magyar Honvédség olyan izgalmas

látványosságokkal készül, mint például az ejtőernyősök képzése során használt JEtfly szimulátor, de május 13-án áthúznak a Ludovika felett a Gripen vadászgépek,

és megjelennek az égen a helikopterek is.

Testközeli, mégis biztonságos élményekben lehet része a haditechnika iránt érdeklődőknek a Ludovika Campuson is, ahol megtekinthetik többek között a Leopard 2A4 típusú harckocsit és a Gidrán páncélozott járművet is.

A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központja jóvoltából a katonai kibertér, valamint a kiberhadviselés rejtelmeibe is bepillanthatnak a látogatók. 

A hivatásos katonák tartanak látványos kutyás, illetve harcászati bemutatókat is.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Rendőrségi Oktatási és Kiképzőközpont, a NAV munkatársai, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Védelmi Bizottság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság állománya is változatos programokkal jelentkezik az eseménysorozaton.

Csatlakozva a Budapest 150 programsorozathoz, megnyitja kapuit a látogatók előtt az egyetem főépülete, ahol megtekinthető például a Hősök folyosója, minden valaha harcban elesett ludovikás nevével, illetve az NKE szárnyépületében a történeti kiállítás.

A békésebb és kimondottan családi programok között Wolf Kati, valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncertjén vehetnek részt a fesztivál látogatói. Nyitva áll a nagyközönség előtt többféle játék, rengeteg kézműves program, lesz arcfestés és ruhabemutató is.

A részletes programot a fesztivál honlapján találják.

(Borítókép: Szabó Anett. Fotó: Szollár Zsófi / Index)