„Nem akarom elvenni senkitől a homofóbiáját”

2023.05.09. 09:59
Miről beszélget egymással egy meleg és egy tradicionalista? Egy pap és egy látó? A YouTube egyik legérdekesebb műsora olyan feleket ültet le egymás mellé egy asztalhoz, akik életük egy meghatározó szegmensét nézve egymás gyökeres ellentétei.

Gabnay Máté, Márky Anna és Babaitisz Jorgosz már egyszer a semmiből létrehozta a videómegosztó óriás egyik legértékesebb műsorát. Ám ahelyett, hogy hátra dőltek volna a lábukat lógatni, mint akik jól végezték dolgukat, egy másik koncepciójukat is megvalósították, így a Kráss Kontent Kft. már két, kifejezetten zseniális netes műsorért felelős.

Az egyik a Sávlekötő by Lil Frakk című zenei csemege. A Sávlekötőről és a három fiatal történetéről korábban már írtunk, így most a másik, kifejezetten ötletes műsorukat mutatjuk be. Ez pedig az Egy asztalnál, amelynek koncepciója, hogy

minden adásban összehoznak két idegent, akiknek véleménye egy adott dologban gyökeresen eltér a másikétól.

A műsor ennek köszönhetően kvázi szociológiai kísérletnek is megfelel, de hangulata, stílusa, témái és vendégei miatt mégis egy szórakoztató, elgondolkodtató, fiatalos tartalom, aminek most indult el a második évada.

Bár tartalmilag már az első szezon is nagyon erősre sikeredett, formailag a műsor most talált igazán magára. Míg az első évadban egy asztal összeszerelésén fáradozott a két ellentétes álláspontra helyezkedő meghívott, a második szezonban közös főzéssel oldják a feszültséget. Együtt esznek, miközben megvitatják az élet dolgait.

Az első szezonban beszélgetett egymással többek között poligám és monogám a szüzességi fogadalomról és a többszerelműségről, érveket ütköztetett egy vadász és egy állatvédő, vitatkoztak a férfi-női szerepekről, egyenlőségről. Az utakat elhagyva fejtette ki saját meglátásait egy biciklis és egy autós, érveltek a hedonizmus és a tudatos tervezés mellett is, leült egymás mellé élsportoló és e-sportoló, illetve két anyuka is elmondta nézeteit a digitális nevelésről.

Most végre elindult a második évad. Sokan állítják, az étel meglágyítja a szívet, a közös főzés kapcsolatot teremt, a vacsoraasztalnál pedig könnyebb elsimítani az ellentéteket. Az Egy asztalnál 2. évadában erre tesz kísérletet 5 páros:

  • a meleg és a tradicionalista,
  • a túlsúlyos és az anorexiás,
  • a látó és a pap,
  • a gazdag és a szegény, valamint
  • a fiatal és az idős szerelmespár.

Közülük is először Gábor és Bence, akik a tradicionalista értékrendet ütköztetik a homoszexualitással.

A meleg férfi nőies?

A végig feszült hangulatú beszélgetés során számos általános téma kerül szóba, mint a házasság, a gyerekvállalás és az egyház, amiben a nézetek élesen különböznek. De olyan szélsőséges kérdések is felmerülnek, hogy egy meleg férfi szükségszerűen nőiesebb jegyeket hordoz-e, így valahol a két nem között lebeg vagy sem. De az a kérdés is felmerül, hogy a nyilvános coming out melegpropagandának számít, vagy egészen másról szól.

De értekeznek arról is, hogy egy homoszexuális pár számára a csok lehetősége és ennek nyilvános kommunikálása lehet éppen annyira bántó és felháborító, mint a tradicionalisták számára az, hogy százak buliznak a Pride-on. Hogy ez mennyire valós nézet, azt mindenki eldöntheti maga.

A második epizódban egy magát látónak, papnőnek valló hölgy és egy katolikus pap beszélget. Egyistenhit, többistenhit, spiritualitás, agnoszticizmus, ateizmus – a felsőbb erőben való hit vagy éppen tagadás kérdése számos esetben tud beszédtéma lenni, főleg most, néhány nappal a pápalátogatást követően. Az álláspontok, gondolatok, tapasztalatok nagyon eltérőek lehetnek, és csak a legritkább esetben közelednek egymáshoz.

Natali a fény nyelvét beszélő lélek- és energiagyógyász, jógaterapeuta, aki szerint az előző életében egyfajta próféta volt, és Laci atya, római katolikus pap, Domonkos-rendi szerzetes tesz erre kísérletet.

Egy asztal, a közös platform

A beszélgetés során olyan témák merülnek fel, mint az egyistenhit, a szabad akarat vagy akár a korlátlanság kontra szabálykövetés kérdése. Értekezés alakul ki arról is, hogy mit jelent az imádságokban megjelenő „legyen meg a te akaratod” a mai világban. Majd szó esik arról is, hogy a jóga lehet-e egy gesztus Isten felé, egyfajta imádság vagy sokkal inkább egy olyan nem túl praktikus, de bizonyos helyzetekben szükséges cselekvés, mint serpenyővel beverni egy szöget a falba.

A beszélgetés végén a szereplők érdekes megállapítást tesznek: a különbözőségek a legtöbb esetben nem is abból adódnak, hogy nem értenek egyet, vagy hogy ne lenne számtalan közös pont az életükben, hanem inkább abból, hogy nem ugyanazt értik bizonyos fogalmak alatt, nincs közös platform. De hogy végül Natali és Laci atya esetében meglesz-e ez, az kiderül a teljes videóból.

Az Egy asztalnál új epizódjai kéthetenként jelennek meg. A mai világban, ahol az érvek ütköztetése már szinte kikopott a divatból, az építő vitákat automatikusan megelőzi egy összeveszés, és az emberek saját buborékjaikban élnek, saját, választott táboruk szekerét tolva, kifejezetten üdítő egy olyan műsor, ami megmutatja, hogy olyan emberekkel beszélgetni, akik teljesen másképp látják és élik a világot, mint mi, az nem ördögtől való.