Oszlopos tagját kénytelen nélkülözni az Örkény Színház

2023.05.24. 13:11 Módosítva: 2023.05.24. 14:01
Az Örkény István Színház a 2023–2024-es évadban két nagyszínpadi és két stúdió-előadást mutat be. 2024 nyarán a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatnak be előadást, amely később az Örkény repertoárjára kerül. A húszéves jubileumi évadban több rendhagyó programmal készülnek.

Mácsai Pál igazgató a következő évad kihívásairól elmondta: „Számunkra elsődleges a szakmai és világnézeti szuverenitás. Csak így teljesíthetjük a színház feladatait és a közönség tisztességes szolgálatát.”

„Megnövekedett a színházjáró kedv Budapesten – folytatta Mácsai Pál. – Ez természetesen jó, az okok azonban megmutatják jelenünk ellentmondásos állapotát. Nyomott kedélyű korszakokban mindig élénk a színház iránti érdeklődés, és érdekes módon az infláció is inkább a pénzek gyors elköltését segíti. Nehéz adottság, hogy a színház jelenlegi gazdasági helyzete kevesebb bemutatót tesz lehetővé, és elkerülhetetlen a jelentősebb jegyáremelés is a fővárosi színházakban.”

Az Örkény Színház vezetője leszögezte:

A fő kérdés most is az, hogy mit mutatunk be, hogyan beszélünk a jelenről, akár régi a szöveg, akár új. Két nagy klasszikus új optikával, és két ősbemutató, köztük egy kortárs szöveg – ez a jövő évad alaprajza.

Egy év alkotói szabadság

A 2023–2024-es évad első bemutatóját Bodó Viktor állítja színpadra Lidércek, Shakespeare, Delírium címmel, Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusát Závada Péterrel gondolták újra. A második nagyszínpadi bemutatóra márciusban kerül sor, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét Gáspár Ildikó rendezi Polgár Csaba főszereplésével.

Az Emma című produkció a tavaszi zárt körű premier után ősszel lesz látható a nagyközönség számára. A következő stúdió-előadás koprodukció a Dollár Papa Gyermekei független alkotócsoporttal Ördög Tamás rendezésében. Az októberben bemutatandó darab egy ismert regény színpadi adaptációja, amelynek jogkérése még folyamatban van. Márciusban Kincses Réka rendezi saját, Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című darabját.

2024. szeptember 21-én húszéves fennállását ünnepli a színház. Ennek alkalmából 2024 januárjától több rendhagyó eseményre számíthatnak a nézők.

A 2023–2024-es évadtól az Örkény István Színház társulatához szerződik Terhes Sándor, aki vendégművészként már többször szerepelt a színház korábbi előadásaiban, új tagként csatlakozik Hajduk Károly, Gálffi László pedig egy évre alkotói szabadságra megy, erre az időre szerepeit mások veszik át.