A Magas-Tátra csúcsáról zuhant a mélybe a 18 éves magyar hegyi vezető

Egy év után újra Gombaszög felé autózunk. Tavaly áprilisban és júliusban többször is jártunk itt, a magyar nyelvhatár északi peremén. Előbb a Sajó katasztrófáját, a Siderit alsósajói bányájából kiömlő szennyvíz okozta borzalmas környezetpusztítást dokumentáltuk, majd a felvidéki magyarság legnagyobb dzsemborijáról, a Gombaszögi Nyári Táborból küldtünk riportot, miután több ezer rajongóval végigcsápoltuk Presser "Pici", Karácsony János és a Csík zenekar közös koncertjét.

Csendes a gombaszögi völgy

A gombaszögi völgy már csendes július utolsó és augusztus első napján, bezárt a tábor, csak a mindig nyitva tartó büfé üzemel, előtte Endre barátunk, a legrégibb gombaszögi bútordarab, aki Orosz Örsnek, a Szövetség nevű egyesült magyar felvidéki párt Nyitra megyei képviselőjének a jobbkeze, elmaradhatatlan segítője a tábor szervezésében és a felvidéki magyar történelmi emlékek felkutatásában és megmentésében. Heves farokcsóválás közepette siet üdvözlésünkre Jakab, az öt éve befogadott és azóta jól tartott, őszülő pofájú fekete kutyus, szóval, ránézésre semmi sem változott itt az eltelt egy évben. Hamarosan megérkezik Örs is, már fél tízre jár, de azért legurítunk egy-egy pohár Zlaty Bazantot. A sör szlovák, de már a Heineken gyártja, Ógyallán működik a holland multi sörfőzdéje. Gyorsan nyugovóra is térünk, reggel hétkor indulunk a Magas-Tátra kapujába, a Poprád mellett Nagyszalókra, emlékműállítás a program neve.

Előbb azonban még megnéztük a tábor tőszomszédságában a betléri „Vasgróf”, Andrássy Manó gyönyörűen felújított, korábban az ebek harmincadjára jutott kúriáját és a 14. századi pálos kolostor falait, amelyet ottjártunkkor restauráltak. A kúria káprázatos, több ezer csempetöredékből összerakott kandallója külön figyelmet érdemel, amelyhez segítséget nyújt az Orosz Örs által készített videó is:

Velünk tart Kovács Attila miskolci természetjáró zenetanár, aki évtizedek óta kutatja a felvidéki magyar vonatkozású tárgyi emlékeket, ő volt az, aki a nagyszalóki temetőben megtalálta azt a ledöntött és elfeledett emlékművet/sírkövet, amelynek a visszaállítása mostani vállalkozásunk egyik célja. Segítségünkre lesz Európa egyik legrégebbi, pont százötven éve alapított alpinista klubjának, a Magyarországi Kárpát Egyesületnek képviseletében Mészáros János, aki beszélt szervezetük jubileumáról.

Másfél évszázados jubileum

„A Magyarországi Kárpátegylet 1873. augusztus 10-én alakult meg Tátrafüreden – magyarázta Mészáros úr. – Többféle néven is futott és fut jelenleg is, ma már hivatalosan Magyarországi Kárpát Egyesület az elnevezése. Az MKE-t 1945 után a kommunisták feloszlatták, vagyonát államosították. 1992-ben alakulhatott újjá, működési területe országos, közhasznú sportszervezetként igyekszik dicső hagyományaira épülni."

Az MKE, a világ hetedik legrégebbi alpinista egyesülete, a jubileum alkalmából augusztus 10-én kiállítás nyílik a poprádi Tátra Múzeumban, amelynek anyaga később a budapesti Sportmúzeumban, sőt, a dobogókői Turista Múzeumban is látható lesz. 

No de már kedd van, haladunk Poprád, a Magas-Tátra fővárosa és a szomszédos Nagyszalók felé.

A látvány sokkoló, innen, lentről is látszik, hogy néhány magasabban fekvő mélyedésben megmaradt a hó. 

„Még egy gleccser is van a Tátra északi oldalán, amit nem is akartak elhinni, mert a svájciak azt állították, hogy Közép-Európában csak az Alpokban található jégár. Márpedig ez bizonyítottan gleccser, hiszen ötszáz éves tömörített hókristályokat is találtak benne a tudósok" – mondja mindentudó Kovács Attila barátunk.

A Gerlachfalvi-csúcs, a Tátra legmagasabb pontja egy sziklából faragott történelemkönyv. Eredeti neve a szomszédos községről Gerlachfalvi-csúcs, amit a millennium évében, 1896-ban átneveztek Ferenc József-csúcsra. Történt, hogy a Magyar Kárpát Egylet július 18-i közgyűlésén felterjesztették a javaslatot, amit őfelsége nagy kegyesen elfogadott.

De aztán elvesztettük az első világháborút, bejöttek a csehek, és 1923-ban az orosz polgárháborúban a vörösök oldalán harcoló Cseh Légió tiszteletére Légionáriusok csúcsa lett a hegyoromból. Nem sokáig: 1932-ben visszakapta eredeti nevét. Csakhogy jött a kommunizmus, és vele együtt az új név: Sztálin-csúcs. Tíz évig viselte ezt a nevet, de Sztálin 1953-ban meghalt, és bár a tehetetlenségi nyomaték még hat évig megtartotta a generalisszimusz nevét, 1959-ben visszakapta a sziklaorom eredeti, és remélhetőleg most már örökkévaló elnevezését. 

E röpke történelemóra közben áthaladunk a festői Poprádon, és megérkezünk teherautónk kíséretében célállomásunkhoz, a nagyszalóki temetőhöz. A sírkert izgalmas történelmi kalandozás színhelye, mivel a sírok nem hazudnak. És a nagyszalóki temetőben minden, hetven évesnél régebbi sírkövön német nevek olvashatók német nyelvű szöveg kíséretében. A Szepesség szívében vagyunk, a 12-13. század óta németek, azaz cipszerek laktak itt, mígnem a második világháború után kiűzték/kitelepítették őket az akkori Csehszlovákiából. Ma már csak a régi sírkövek őrzik a derék cipszerek emlékét, no meg a rendezett, takaros szepességi városok, már amelyiket a szocializmus évtizedeinek lakótelep-építési hulláma nem tette tönkre.

Építőanyagnak használták a sírköveket

A temetőről (nemcsak a nagyszalókiról, hanem a legtöbb felvidékiről) elszomorító információk birtokába jutunk. 2000 környékén divat lett a régi német márvány síremlékek ledöntése, eltulajdonítása, majd az értékes kőről a német feliratok eltávolítása. A sírrablók aztán a márványlapokat jó pénzért eladták építkező milliomosoknak. Az egyik, velünk dolgozó munkás elmondta, hogy az ő barátja ötezer euróért vett a házába egy morvaországi német temetőből származó márványlapot... 

A felállítandó sírkövet, amely Mahler János hegyi kalauz emlékét örökíti meg, a Magyar Kárpát Egyesület emelte fennállása tizenötödik évében, akkor, amikor szerencsétlen fiatalember egy lengyel ügyvéd kalauzolása közben a mélybe zuhant a Gerlachfalvi-csúcsról, a Magas-Tátra legmagasabb, 2655 méteres ormáról.

Ezt hirdeti az emlékműbe ágyazott, kissé ferde elhelyezésű emléktábla. A ferde pozíció a korabeli szokások szerint azt jelzi, hogy szegény János tragikus halálával magva szakadt a Mahler famíliának. Azt még tudjuk, hogy a Kárpát Egyesület gyűjtést indított, 430 akkori korona gyűlt össze, abból 200-at János családja kapott, a többiből emlékkövet állítottak.

Az 1,2 tonnás emlékművet teherautó hozza utánunk. Miközben kiássuk az alapzatot, és kőlapokkal megerősítjük, alapozzuk a temető kapuja előtt, megérkezik Ladislav Josko, Nagyszalók szlovák nemzetiségű polgármestere, aki dicséretesen pozitív hozzáállást tanúsított, ingyen és bérmentve az emlékmű és Orosz Örsék rendelkezésére bocsátotta a község tulajdonát képező közterületet.

Értékmentés az autómosóban

Miközben ássák az alapzat helyét, elszállítjuk a bizony meglehetősen koszos, földes, meztelen csigákkal, mohával borított emlékkövet a helyi autómosóba, ahol magasnyomású vízsugárral, gőzborotvával hófehérre tisztítjuk, sőt, még mosószeres habbal is lecsutakoljuk. Egy óra alatt szinte újjávarázsoljuk az emlékművet, majd visszahajtatunk a temetőhöz, és daru segítségével elhelyezzük a jókora kődarabot. 

Közben forgat a Magyar Televízió felvidéki szerkesztősége, fotós kollégám keze alatt is ég a munka, nem is kérdés, hogy méltó módon emlékezünk meg szegény idő előtt elhunyt Mahler Jánosról. A munka dandárját Orosz Örs végzi, inget is kell cserélnie, ő aztán nem olyan főnök, aki úgy áll a munkához, hogy más is hozzáférjen. Szorgos segítője Bokor Réka, a párkányi Jóvilágvan zenekar énekese, amellett kultúraszervező és újságíró. Nem akárki Réka, hamarosan fellép bandájával a Sziget fesztiválon is.

De már itt az ideje az indulásnak, irány Roskovány – a sztracenai sziklakapun keresztül, ott is találunk a biztonság kedvéért egy magyar nyelvű emléktáblát –, ahol az 1848-as honvédemlékművet állítjuk fel eredeti helyén, az Eperjes felé vezető út felett, a völgyre néző domboldal peremén. A Felvidék egyik legelső '48-as emlékművét 1919-1920-ban az impériumváltás idején a csehek ledöntötték, de a derék tót atyafiak elásták, és ezzel megmentették az utókornak. A Roskovány felé vezető út egy pontján megállunk ebédelni a Poprádhoz tartozó Szepesszombat városkában, amelynek főtere olyan, mintha Bajorországban járnánk. Érintetlenül megőrizte cipszer jellegét, más kérdés, hogy az éttermet Benyovszki Móricról, a magyar és a szlovák történelem közös hőséről, Madagaszkár egykori királyáról nevezték el. De attól még az étel – főtt tojással töltött fasírt, édeskés burgonyafőzelék körettel – ízletes, egy rossz szót sem szólhatunk rá. 

Aztán a roskoványi honvédemlékmű is a helyére kerül, a Kassát átszelő autópályán pillanatok alatt Miskolcon vagyunk, és mire besötétedik, le is parkoltunk szerkesztőségünk mélygarázsában.

(Borítókép: Orosz Örs és Bokor Réka 2023. augusztus 1-jén. Fotó: Papajcsik Péter / Index)