Kern András reagált Woody Allen üzenetére
További Kultúr cikkek
- Ungár Péter: Demeter Szilárdnak és Hankó Balázsnak számot kell adnia
- Ilyen még nem volt: az Index összegyűjtötte a XXI. század tíz legjobb magyar regényét
- Simon Márton: Az összeomlás hosszú ideig része volt az életemnek
- Fontos díjat kapott, a jutalom egy részét máris eladományozta
- DrMáriás belső emigrációba vonult
1983 novemberében, azaz 40 éve mutatták be a Vígszínházban a Játszd újra, Sam! című színdarabot – ami az 1972-ben debütált, szintén ezt a címet viselő filmen alapszik, amelyben Woody Allen és Diane Keaton játsszák a főszerepet.
Ezen évforduló kapcsán küldött videóüzenetet Woody Allen Kern Andrásnak, aki filmjeiben az amerikai komikus magyar hangja. Ahogy a TikTokon megosztott felvételen kifejtette, köszöni a színész eddigi munkáját, illetve azt kívánja, még 20-30 vagy akár 60 évig folytathassa, amit eddig, és hogy nagy sikereket érjen el.
Kern András meghatódott
A TV2 Tények Plusz című műsorában mondta el érzéseit ezzel kapcsolatban Kern András. Nagyon meghatónak, szépnek és felemelőnek nevezte azt a pillanatot, amikor meghallotta Woody Allen szavait. Nagy dolognak tartja, hogy egy Oscar-díjas filmrendező, színész és író üzent neki.
Először azt hittem, valami vicc, hogy biztos rászinkronizáltak egy Woody Allen-jelenetre valamit a magyarok… De nem, ő beszélt, tehát gondoltam, akkor ez csak nekem beszél. Akkor lassan odafigyeltem, de mire megértettem, már vége is volt. Mindenesetre ez nagyon kedves dolog volt tőle, mert ő nem egy ilyen nagy haverkodós, azt hiszem
– mondta Kern András.
Üzent Woody Allennek
A kedves gesztust természetesen nem hagyhatta szó nélkül Kern András sem, magyarul üzent vissza Woody Allennek. Mint mondta, nemcsak ő hatódott meg, hanem nagyon sokan mások is, hiszen Magyarország egy kis ország, és most erről fog beszélni mindenki. Hogy mit kívánhatna?
Hát, a mi korunkban, persze egészséget, és egy kicsit visszaismétlem, amit te mondtál nekem: folytasd még 20 évig, 40, 60 évig, csináld a zseniális dolgaidat, a színjátszást, a színdarabírást, a filmrendezést, és akkor nekem is lesz dolgom veled itt, Magyarországon
– tette hozzá.
Szavait egy klasszikussal zárta: „I think this is the beginning of a beautiful friendship.”