Csák János bejelentette a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját

További Kultúr cikkek
-
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
- Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
- A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
- Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
- Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Baán László vezeti újabb öt évig a Szépművészeti Múzeumot – jelentette be Csák János a Szépművészeti Múzeumban tartott, szűk körű sajtótájékoztatóján. A kulturális és innovációs miniszter azt is elmondta, hogy a szaktárca áprilisban írt ki pályázatot a pozícióra.
A régi-új főigazgató egyetlen jelöltként indult a vezetői posztért.
Csák János az eseményen Klebelsberg Kunót idézte, miszerint a magyar kiválóságot kell felmutatni. A miniszter szerint Baán László olyan ember, aki egyszerre közgazdász, filozófus és jártas a művészetekben.

A tárcavezető beszélt a Demeter Szilárd vezette közgyűjteményi központról is: ez az intézmény a magyar kultúrkincset kell hogy felmutassa, amit számos veszély fenyeget. Az is elhangzott, hogy Baán László megbízatása 2029. december 1-ig tart.
Mint elhangzott, Baán László tervei szerint a következő ciklusban is számos, a közönség és szakma érdeklődésére számot tartó tárlatot láthatnak az érdeklődők a Szépművészeti Múzeumban, többek között a magyarországi reneszánsz festészet kiemelkedő remekművét megalkotó, rejtélyes MS mester, továbbá a francia festőgéniusz, Paul Gauguin művészetét bemutató átfogó kiállítások érkeznek.
Az elkövetkezendő öt évben megépülhet a Városligetben az Új Nemzeti Galéria is, amely a múzeum 19. és 20. századi gyűjteményének biztosít majd méltó, világviszonylatban is korszerű otthont.
Negyedszázad a múzeum élén
Mint azt korábban megírtuk, a Szépművészeti Múzeum főigazgatói posztjára egyedül Baán László jelenlegi főigazgató pályázott. A 62 éves szakember 2004 óta vezeti a Szépművészeti Múzeumot, emellett a Liget Budapest miniszteri biztosa.
Baán László korábbi főigazgatói ciklusa a Szépművészeti Múzeum élén 2024. november 30-án jár le. Az intézményt 2004 óta, vagyis húsz éve vezeti, még Hiller István szocialista miniszter nevezte ki. 2012-ben a Szépművészeti Múzeum újraegyesült az 1957-ben leválasztott Magyar Nemzeti Galériával, azóta Baán mindkettőnek a főigazgatója.

Regnálása alatt zajlott le a szépművészeti múzeum történetének legátfogóbb, több mint három évig tartó rekonstrukciója, emellett nagy sikerű magyar és nemzetközi témájú kiállításoknak adott otthont mindkét kiállítóhely. Legutóbb a Renoir – A festő és modelljei című kiemelkedően sikeres tárlat a párizsi Musée d'Orsay és a Musée de l'Orangerie együttműködésével valósult meg. Most, hogy Csák János kulturális és innovációs miniszter újra őt nevezte ki, immár negyedszázadot tölthet majd el a múzeum élén. Az új főigazgatói ciklus 2024. december 1-jétől kezdődik.
(Borítókép: Csák János. Fotó: Tövissi Bence / Index)