Zárt körben, ismeretlen időpontban helyezik örök nyugalomra Tompos Kátyát
További Kultúr cikkek
-
Figyelembe vették a hallgatók követeléseit: megerősítik a MOME szenátusának jogköreit
- Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet
- A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában
- Történelmi pillanat, az ember először száll szembe a mesterséges intelligenciával
- Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész
Tompos Kátya május 31-én halt meg, hosszan tartó betegség után. Az előző héten virrasztást tartottak az emlékére, de a temetésre még nem került sor. Azzal kapcsolatban, hogy mikor helyezik végső nyugalomra, pénteken a közösségi médiában is napvilágot látott legalább egy bejegyzés, ahol azt írták:
Tompos Kátya családjának kérésére nem lesz nyilvános Kátya temetése. Utólag nyilvánosságra hozzuk majd, hol temettük el Kátyát. Kérjük a sajtó munkatársait a fenti tény tudomásul vételére.
Azt, hogy a temetés zárt körű lesz, Kálnási Anikó, Tompos Kátya menedzsere és jóbarátja is megerősítette a Blikknek. Elmondta: csak a szűk család, a barátok és a kollégák vesznek részt a ceremónián.
Utólag nyilvánosságra hozzuk majd, hol temettük el Kátyát, azért, hogy a rajongók is leróhassák a kegyeletüket, de szeretnénk ezt a búcsút bensőségesen átélni, főleg azért, mert maga Kátya is visszahúzódó ember volt, aki kerülte a felhajtást. Éppen azért rendeztük a múltkori virrasztást, hogy mindenki, aki szerette, méltó módon elköszönhessen tőle
– fogalmazott Kálnási Anikó.
A Blikk megjegyezte, hogy Tompos Kátya mellett hasonlóképp temettek a közelmúltban más ismert személyeket, például 2020-ban, Gesztesi Károlyt, vagy Dunai Tamást és Sinkó Lászlót.