Rekordot döntött az Emmyn 2024 egyik legjobb sorozata
További Kultúr cikkek
- Súlyos veszteségek után igazi vigaszra leltünk
- Ekkor tartják Novák Ferenc Tata nyilvános búcsúztatóját
- Gyurcsány Ferenc tényleg írt egy egészen szórakoztató krimit
- Mindegy, mit tett a luxemburgi zenész, a magyar közönségnek semmi sem volt elég
- A Putyin háborúja a nők ellen szerzője a magyar mindennapok megírására buzdít
Tegnap este ért véget a Creative Arts Emmys rendezvény, ahol olyan sorozatokat és egyéb televíziós alkotásokat díjaznak, amelyek nem jutnak be a Primetime Emmys ceremóniára. Ezen a díjátadón tarolt az FX 2024-es sorozata, A sógun, amely kategóriájában 14 trófeát zsebelt be, ezzel megdöntve az előző rekordtartó, a 2008-as John Adams díjainak számát.
A feudális Japán politikai rendszerét és a kolonizáló nyugati hatalmakra adott reakcióját feldolgozó A sógun mindössze 2 zenei kategóriát nem húzott be. Olyannyira dominálta a rendezvényt Rachel Kondo és Justin Marks sorozata, hogy a többi nyertesnek muszáj volt reagálnia a győzelem utáni beszédeikben.
„Nem írtam beszédet, mert azt hittem, úgyse győzöm le A sógunt” – mondta Siddharta Khosa, aki a Gyilkos a házban zenéjének megkomponálása miatt kapott Emmyt. Eric André saját műsoráért kapott díjat, ám hamis elégedetlenséggel csak annyit mondott, hogy „Sajnálom, hogy nem lehetek A sógun!”
A történelmi sorozat mellett a Medve húzott be hét díjat, köztük első Emmyjét Jamie Lee Curtis, amit a vígjáték-sorozatok kategóriájának legjobb női főszerepe miatt kapott. A színésznő 18 hónapja nyerte első Oscar-díját a Minden, mindenhol, mindenkorban nyújtott alakításáért. Curtis mellett a sorozathoz egy részig csatlakozó, A megtorlóból és a The Walking Deadből ismert Jon Bernthal húzta be a vígjátékok legjobb vendégszereplőjének járó díját.
A sógun többek között a legjobb sminkért, jelmezért, vágásért, kaszkadőri mutatványokért és operatőri munkáért kapott elismerést, valamint a legjobb drámasorozat-vendégszereplőnek járó díjat is a sorozat színésze, Nestor Carbonell érdemelte ki. Köszönőbeszédében a közönség soraiban ülő kollégáiknak fejezte ki háláját.
Az Emmyk java viszont még hátravan, a Primetime Awards Dan és Eugene Levy műsorvezetésével szeptember 15-én veszi kezdetét.