Kathy Bates visszavonul, ez lesz az utolsó szerepe

2024.09.09. 17:51
Öt évtizedes hollywoodi pályafutása után az Oscar- és Emmy-díjas színésznő, Kathy Bates visszavonul a színészkedéstől, a CBS-en bemutatásra kerülő Matlock című sorozat rebootja lesz az utolsó szerepe.

A 76 éves legendás színésznő, Kathy Bates a New York Timesnak adott interjújában elárulta, hogy visszavonul a színészkedéstől. Azt is elmondta, hogy a CBS-en szeptember 22-én debütáló, majd a Paramount Pluson is megjelenő Matlock című sorozatban fog utoljára szerepelni.

Ez az utolsó táncom

– jelentette ki a vasárnap megjelent interjúban Kathy Bates.

Az Oscar- és Emmy-díjas színésznő megjegyezte, hogy már korábban is készen állt a visszavonulásra, miután egy filmforgatás elmérgesedett 2023 év végén (a produkciót nem nevezte meg). Ügynökei azonban 2024 januárjában elküldték neki a Matlock című sorozat pilotjának forgatókönyvét, ami felkeltette Kathy Bates érdeklődését, mivel egy olyan szerepet szántak neki, melyben karaktere az igazságtalanságok helyrehozására törekszik, és ezzel nagyon azonosulni tudott, hiszen karrierje alatt korábban is szembesült igazságtalansággal.

Kathy Bates leginkább az 1990-es Tortúra című filmben nyújtott alakításáról ismert, melyért Oscar-díjat is kapott. Később olyan tévésorozatokban szerepelt, mint a Sírhant művek, a The Office, a Két pasi meg egy kicsi és az Amerikai Horror Story. Az utóbbi kér sorozatban nyújtott alakításért Emmy-díjat is nyert.

Szerepelt a Netflix 2017-es, két évadon át tartó sitcomjában, a Disjointedben is, legutóbb pedig az Ott vagy, Istenem? Én vagyok az, Margaret és a Családi affér című filmekben játszott.