Egy brit úriember, aki a földi paradicsomra lelt az Alföldön

Vajon mit keres már a világ számos táján élt és kiállító brit képzőművész az Alföldön, a globális felmelegedés hatására lassan sivataggá váló magyar puszta kellős közepén? Ez volt az első, talán rendesen végig sem zongorázott gondolatom, amikor lehetőségünk nyílt rá, hogy meglátogassuk Robin Sperlinget tiszainokai birtokán, ahová még a GPS sem mutatja a pontos, eltéveszthetetlen irányt. Legalábbis fotóriporter kollégámmal nehezen hittük el, hogy az utolsó aszfaltcsonkot is magunk mögött kell hagyjuk, ha az alkotóval akarunk találkozni, házszám sehol. Az imént említett kérdésre adott rövid, de mindent kimerítő és egyszerű válasz meglehetősen emberi: a szerelem. Beleszeretett egy magyar hölgybe, akivel összeházasodott, később a honi táj is magával ragadta, először és végérvényesen egy hortobágyi napfelkelte.

Családjával 2000 óta él megszakítás nélkül Magyarországon, megvásárolták a Lónyay család régóta felújításra váró tiszainokai birtokát, ami mai állapotában teljesen leképezi művészetfelfogását:

A Sperling család szinte teljesen önellátó, a birtokon találunk veteményeskertet, halastavat, számtalan baromfit, saját erdőt, juhokat, árnyékban hűsölő, a puszta végtelenjének mozdulatlan nyugalmát árasztó teheneket. Nem beszélve a két gyönyörű kuvaszról, akik farkcsóválva szaglásztak minket körül, miközben a kúria teraszán kávéztunk.

Menekülés a fogyasztói társadalomból

Amikor a rekkenő (tehát elviselhetetlen) augusztusi kánikulában Sperlingéknél jártunk, az általuk telepített fiatal erdőben közel négy fokkal lehetett hűvösebb, mint a pusztában, a művész fejcsóválva mutatta, hogy fiatal fái milyen nehezen viselik a szárazságot, az egyre forróbb nyarakat. Ha semmi sem változik, akkor minél hamarabb el kell gondolkodniuk azon, miként tudják megakadályozni munkájuk gyümölcsének pusztulását, hogyan oldják meg a különböző növények öntözését.

Miközben a birtok minden egyes zugát bejártuk, a festő elmondta, hogy a tiszainokaihoz hasonló birtok létrehozása az angol vidéken, pusztán anyagi okok miatt is lehetetlennek bizonyulna. Most már elképzelhetetlennek tartja, hogy a fogyasztói társadalom feneketlen bugyrában, egy olyan multikulturális nagyvárosban éljen, mint például London.

Azt szerettem volna, hogy a gyerekeim biztonságban, a szabad ég alatt szaladgálva nőjenek fel, távol a nagyváros veszélyeitől.

Úgy véli, a magyar vidék biztosította számára ezeket a körülményeket. Sperling első benyomásra bohém festőket idéz, de minél többet ismerünk meg belőle, annál inkább egy konzervatív, brit úriemberre hajaz, aki életét a felhőtlen szabadság és függetlenség jegyében, de szigorú rend szerint kormányozza.

Miközben az alkímia megszállottja, hithű keresztény, aki hisz a felsőbb, teremtő erők létezésében, alkotásai révén pedig különös utakon találkozik a tradíció és a minden ízében modern képzőművészet.

Apollón és kereszt

A kereszt kiemelkedő szerepet játszva visszatérő elem művészetében, nem titkolt szenvedélye a dolgok magasabb rendje, valamint az iszlám és a zsidó misztika iránt a rácsok matematikai eredetében is felismerhető.

A rács sorozat munkáinak kérdésfelvetése, a racionális, apollóni, illetve a hibák, tévedések, véletlenszerűség és érzelmek ellentéte, pontosabban a dionüszoszi szépség, amely a természet és az ember egységének harmonikus kombinációjából fakad. Tehát ahogy egy ponton a vonalalkotáskor a viasz lepattanhat a törékeny felületről, ezáltal hibát alkotva, hasonlatos ahhoz, ahogy a természet fejlődése is alakul a hibák, a mutációk által. Ily módon a rácshálózat elemei a hibákkal együttesen harmonikus egységet alkotnak. Miközben a káosz mint szervező elv sincs túl távol, felidézve az ember örökös igyekezetét a harmónia megőrzésére

– mondta Sperling Physis (2021) című kiállításával összefüggésben, ami a Magyar Műhely Galériában volt látható.

Utolsó kiállítása Mesterséges Művészet (2024) címmel az Art9 Galériában volt megtekinthető, ahol a Gestell című műalkotás – amely Vojnits-Purcsár Vító kurátor, Sperling asszisztensével folytatott kollaboráció révén jött létre – az ember és a technológia bonyolult viszonyának egyfajta művészeti kritikája. A Gestell nem feltétlenül Istenről és a teremtésről szól, sokkal inkább arról, hogy az ember az alkotás által hogyan tud visszatérni a teremtőhöz, miközben megszabadul a technológia béklyóitól, amelyeket önmagára vetett a heideggeri keretezés értelmében. Ily módon a mű Heidegger Gestell-fogalmának művészeti eszközökkel történő ábrázolására tett kísérlet.

A Gestell legközelebb Rómában, a Borgo Pio Galériában lesz megtekinthető egy csoportos kiállítás keretei között.

(Borítókép: Robin Sperling 2024. szeptember 3-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)