Rudolf Péter hatalmas bejelentést tett a Vígszínházban
További Kultúr cikkek
- Súlyos veszteségek után igazi vigaszra leltünk
- Ekkor tartják Novák Ferenc Tata nyilvános búcsúztatóját
- Gyurcsány Ferenc tényleg írt egy egészen szórakoztató krimit
- Mindegy, mit tett a luxemburgi zenész, a magyar közönségnek semmi sem volt elég
- A Putyin háborúja a nők ellen szerzője a magyar mindennapok megírására buzdít
A Vígszínház szeptember 10-én a társulat tagjai és bérletesek jelenlétében évadnyitó sajtótájékoztatót tartott. Rudolf Péter, a teátrum igazgatója bejelentette a színház negyedik játszóhelyét, a Víg Szalont, amely a Hegedűs Gyula utcában, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében nyitja meg kapuit. A szalonnal az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnék megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat majd a közönség.
Az október 12-i nyitóesemény különleges irodalmi est lesz. Kortárs írók – Dragomán György, Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Nyáry Krisztián, Nádasdy Ádám, Darvasi László, Tóth Krisztina és Závada Péter – erre az alkalomra készült, a pesti szalonok hangulatát felidéző szövegeit a társulat tagjai fogják felolvasni. Másnap pedig Az imposztor bemutatójához kapcsolódva Spiró György, Kern András és Rudolf Péter Nyáry Krisztián moderálásával fog beszélgetni.
A közönség szeptember 15-én a Vígnapon már bepillanthat a Liliomfi próbafolyamatába, kulisszajárásokon, dedikáláson, tánctanuláson, jelmezpróbán, csokoládékészítésen és a Víg125 című, a Vígszínház történetéről szóló fikciós dokumentumfilm első két részének vetítésén is részt vehetnek, a társulat tagjai pedig meglepetésprodukciókkal is készülnek. A Vígszínházban már zajlanak a Liliomfi próbái. Szigligeti Endre művét Vecsei H. Miklós átiratában ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, a zenéért Kovács Adrián és Mester Dávid felelnek.
„Bízom benne, hogy sikerül olyan előadást csinálni, ami valahogy felidézi azt az érzést, amit a Liliomfi jelent, ahol virtuózan dolgoznak a színészek, és csapatként van együtt három különböző generáció” – emelte ki a rendező.
Az előadás szeptember 21-től Keresztes Tamás, Gál Réka Ágota, Ötvös András, Szilágyi Csenge, Rudolf Péter, Hegedűs D. Géza, Gyöngyösi Zoltán, Varga-Járó Sára, Zoltán Áron, Méhes László, Borbiczki Ferenc, Molnár András és Nyomárkay Zsigmond szereplésével lesz látható.
Elbuknak-e az Esterházyak?
A Pesti Színházban október 5-én az Egy nő anatómiája című darabot mutatják be. Újjászületés egy részben – áll a darab színlapján. Wéber Kata drámája ugyanis egy családi tragédián keresztül mesél női sorsokról, a traumák feldolgozásáról és az újrakezdés lehetőségeiről. Az Alföldi Róbert rendezte előadásban Petrik Andrea, Telekes Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Márkus Luca, Kövesi Zsombor, Radnay Csilla és Waskovics Andrea lép színpadra.
A Házi Színpadon december 6-án mutatják be Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzt Zsótér Sándor rendezésében, Lukács Sándor, Balázsovits Edit, Petrik Andrea, Gyöngyösi Zoltán, Szántó Balázs és Liber Ágoston szereplésével. A kétrészes történelmi revüben a 17. századtól a 20. századig követhetjük végig az Esterházy család történetét. Az ember tragédiájának keretjátékát megidézve az Úr fogadást köt Luciferrel, melynek tétje, hogy elbukik-e a magyar történelem egyik legendás családja, elbuknak-e az Esterházyak.
Spiró György új változatot készít Az imposztorból a december 7-i bemutatóra. A színház mágikus erejéről és kiszolgáltatottságáról szóló műben egy megmaradásáért küzdő színház a varsói színészfejedelmet hívja meg vendégjátékra, Boguslawski azonban csak a bemutató napján érkezik meg. Ráadásul meglepetten értesül arról, hogy a hazafias operát, amelyre felkérték, a cenzúra betiltotta, és helyette Molière Tartuffe-jének címszerepét kell aznap este életében először eljátszania.
Rettegésben tartja, nevetésre fakasztja
Az imposztort a Pesti Színházban Rudolf Péter állítja színpadra, a főbb szerepekben Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva és Medveczky Balázs lesz látható.
December 14-én Bodó Viktor rendezésében, Dengyel Iván, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Horváth Szabolcs, Kovács Patrícia, Kövesi Zsombor, Kútvölgyi Erzsébet, Méhes László, Nagy-Kálózy Eszter, Orosz Ákos, Ötvös András, Radnay Csilla, ifj. Vidnyánszky Attila, Virágh Panna (m. v.) és Zoltán Áron szereplésével mutatják be a Vígszínházban Az ember, aki elvesztette az időt.
Az előadás egy hazánkban még ismeretlen norvég író, Jonas Petter Aronsen máig kiadatlan azonos című műve alapján készül. A lebilincselő, hosszan áradó szövegfolyamot Csehov Platonovjának ihletésére írta a szerző. A magyar színpadi változatot Kovács Krisztina és Róbert Júlia írják. Seymour, az ügyetlen ifjú botanikus és különleges növénye, Audrey II fantasztikus története Roger Corman 1960-ban forgatott kis költségvetésű, fekete-fehér filmváltozata óta tartja rettegésben és fakasztja nevetésre a közönséget.
A film alapján készült, 1982-ben bemutatott rockabilly musical minden rekordot megdöntött az Off-Broadwayn, aztán bejárta az egész világot, és negyven év után – Varró Dániel új fordításában, Novák Eszter rendezésében – visszatér magyarországi ősbemutatójának helyszínére, a Pesti Színházba.
Az előadásban Orosz Ákos, Radnay Csilla, Seress Zoltán, Brasch Bence, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca, Szántó Balázs, Herczeg Tamás és Vatamány Atanáz lépnek színpadra. Amikor a szabadgondolkodású, éles eszű Elizabeth találkozik a jóképű, de titokzatos Mr. Darcyval, a férfi büszkesége és a lány előítéletei mindenfajta közeledést lehetetlenné tesznek. Ahogy a sorsuk újra és újra keresztezi egymást, vonzalmuk egyre csak fokozódik, mielőtt azonban szerelmük beteljesülhetne, le kell győzniük számos akadályt, de leginkább saját gyengeségeiket.
Jane Austen kultikus regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát Valló Péter rendezésében, többek között Waskovics Andrea, Wunderlich József, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Ertl Zsombor, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Bach Kata, Gyöngyösi Zoltán és Balázsovits Edit szereplésével mutatják be a Vígszínházban. A teátrumban több mint százéves hagyománya van a világirodalmi nagyregények színpadi adaptációjának.
(Borítókép: Rudolf Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)