Az apja lenézte, de szülővárosa már szinte isteníti
További Kultúr cikkek
- Woody Allen elárulta, mit tanult meg rögtön a karrierje kezdetén
- Eötvös Péter Valuska című operája nyert az International Opera Awardson
- Kulka János: Kicsit fáradtan, de jól vagyok
- Az Index élő közvetítése is versenybe száll egy rangos díjért
- Ki nem találná, mire vállalkozott két koncert között Lady Gaga
André Rieu Maastrichtban született, ott is él, a város pedig meghálálja hűségét. A hegedűművész már tizenkilencedik éve minden évben fellép a város főterén, de ez még semmi: idén tizenkét koncertet adott, minden alkalommal tizenegyezer ember hallgatta. Nem csak a színpad előtti székek teltek meg, a környező éttermek teraszain sem maradt hely.
Tombol a Rieu-láz
A város éttermeiben még André Rieu-menüt is lehetett választani. Lehet még fokozni? Igen. Henri Willig legendás sajtjai közt, a maastrichti bolt kirakatában is a hegedűművész köszönt vissza, méghozzá egy hatalmas sajton. Hajtott a kíváncsiság, megvettem, és be kell valljam, hogy az egyik legfinomabb sajt volt, amit életemben ettem. Ekkor már körvonalazódott, hogy bármit is árulnak a nevével, a vásárlók valószínűleg nem fognak csalódni a minőségben. A Rieu-lázt látva majd szétvetett a kíváncsiság: mégis milyen lesz élőben hallgatni a művészt, mit válaszol majd a kérdésekre, amelyeket feltehetek neki a koncert után.
Megérkeztünk a koncert helyszínére, mindenhol mosolygós, éneklő, nevetgélő emberek, de nem csak hollandok. Angolok, egyiptomiak, japánok, szinte minden náció képviseltette magát az év eseményén. Borosüveggel a kezükben egymáson szinte áteső szépkorú hölgyek, fiatal szerelmespárok, lelkes gyermekek. A rajongók minden egyes korosztálya képviseltette magát.
Megjelenik a művész
A téren megállás nélkül szólt a zene, amit egy rezesbanda szolgáltatott. Mikor már sokadik körüket tették, egyszer csak elkezdett gyűlni a tömeg a tér szélén található szálloda előtt, amelynek lépcsőjét egy piros szalaggal kerítették el. Múltak a percek, és egyszer csak megjelent a keringőkirály, a város emblematikus arca, André Rieu.
Két csinosan felöltözött hölgy társaságában érkezett, akik zenekarának tagjai voltak. A hegedűművész csapatával a koncert kezdete előtt végigvonult a teraszos helyek előtt, majd a közönség között, így érkeztek meg a színpadra, és kezdetét vette a háromórás show.
Sokat sejtetett, hogy az Entry Of The Gladiators című cirkuszhimnusszal indítottak. Mindenki tudta, hogy nem egy komolyzenei koncert lesz, de innentől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a minőségi szórakoztatás lesz a fő cél.
Hiba nélkül mentek le a világslágerek. Rieu jól megválogatja zenekarát, amelynek magyar tagja is van, Mavrák Béla operaénekes személyében. Puccini, Händel, Strauss és Verdi dallamai is felcsendültek, de Little Richard Tutti Fruttija és Az Operaház Fantomjából Andrew Lloyd Webber Think Of Me cimű musicalslágere is elhangzott.
A közönség pedig éljenzett, énekelt, mulatott. Önmagában már a hatalmas, gyönyörű színpad megadta az alaphangulatot, ugyanis úgy nézett ki, mint szemből a Szépművészeti Múzeum, csak kevesebb oszloppal.
A hegedűművész vérbeli profi, gond nélkül az ujja köré csavarta a közönséget. A műsor legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a hegedűművész által felfedezett 16 éves Emma Kok elénekelte a Dancing On The Stars című dalt.
A kislány gyomorbénulástól szenved, ezért tápszondával táplálkozik, de a betegsége nem gátolja meg abban, hogy estéről estére énekeljen a közönségnek, amely hatalmas szeretettel fordul felé.
Amint vége lett a koncertnek, Rieu visszatért a szálloda lépcsőjéhez, ahol válaszolt pár kérdésünkre. Elmondta, azért koncertezik a világ minden táján, hogy a zenéjével örömet okozzon az embereknek, ez az ő öröksége. Ugyan a zenében él, nem szokott zenét hallgatni, a mostani slágereket csupán akkor hallja, amikor felesége, gyermekei vagy unokái hallgatják. Számára az az igazi zene, ami megérinti a szívét, legyen az klasszikus, vagy épp pop.
Az apja lenézte
Korábban többször is beszélt arról, hogy az apja lenézte amit csinál, komolyabb zenésznek tartotta, minthogy elmenjen a szórakoztatás és a keringők irányába. Ő a saját fiaival egészen másfajta kapcsolatot ápol. Pierre Rieu színészként és producerként is tevékenykedik, Marc Rieu pedig festőként alkot. Mindkettejüknek azt tanította, hogy őszinték legyenek az életben, és élvezzék, amit csinálnak. Lehetőséget is biztosít számukra, Pierre például az ő cégénél dolgozik, és hamarosan érkezik majd egy André Rieu-t középpontba állító animációs film is.
Rövid beszélgetésünk végén elmondta, hogy soha nem gondolta volna, hogy ekkora karriert fog befutni. Rieu folyamatosan járja a világot, az idei év után jövőre is fellép Budapesten az MVM Dome-ban, amire mától lehet jegyet váltani.