Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke nyílt levelet írt Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának. A politikus azzal kezdte, hogy kevés igazabb, komolyabb, emberibb műfajt ismerünk, mint a színház. A magyar és a nemzetközi drámairodalomban pedig kevés állandóbb elemet találunk, mint a kiállást az emberiességért, a kultúráért, a békéért. Azokért az értékekért, amelyek első áldozatai minden háborúnak.
Ezért olvastam először hitetlenkedve, majd megdöbbenve, hogy a Nemzeti Színház együttműködési megállapodást kötött a magyar hadsereggel. Aminek keretében a Nemzeti Színház a »katonakultúrát« népszerűsíti majd. Ahogy Ön fogalmazott: »Egy felismerés kapcsolta össze a színházat a minisztériummal, mely szerint ugyanazt a célt szolgáljuk.«
– fogalmazott Barabás Richárd, majd így folytatta: „Én, bevallom, nem értem, mire gondol. Mert a színház célja katartikus művészeti élményt adni. A hadseregé pedig az, hogy – hol nemes, hol alantas célból – embereket öljön. Nehezen látom a hasonlóságot.”
Barabás Richárd megfogalmazása szerint Vidnyánszky Attila biztosan csak rosszul fogalmazott, amikor azt mondta, színházi munkálkodása csúcspontját jelentette az a hadsereggel tartott közös rendezvény, amikor a nézőtéren több ezer egyenruhás a színpadon állókkal együtt zengte – történetesen Dobó István – esküjét.
Pedig amikor egyenruhás fegyveresek ülnek a színházi lelátókon betanult szöveget skandálva, az minden, csak nem kultúra. Az nem a nemzet legszebb, hanem legsötétebb napjait idézi. Az nem lelkesítő, hanem hátborzongató.
A politikus csak ajánlani tudja a Nemzeti Színház vezérigazgatójának, tekintse át, milyen kontextusban értelmezi a hadsereg ezt a „kulturális” rendezvényt. „A produkciót követően a kadétokat az alábbi programok várták: high-tech haditechnika, szimulátorok, robotkutya, fegyverbemutatók, lézeres lövészet.”
Lézeres lövészettel a kultúráért. Ehhez asszisztál Ön. Meggyőződésem szerint Ön áldozatául esett a magyar kormány lopakodó militarizációs stratégiájának. De a Nemzeti Színház nem lehet a militarizáció előmozdítója. Éppen ellenkezőleg: pontosan azt kellene bemutatnia, hova vezet a »katonakultúra«. Ahogyan bemutatja azt a színház Szophoklésztől Madáchig, Örkénytől Brechtig.
Barabás Richárd politikusként és egykori színészként is kéri: „mondja fel a hadsereggel kötött megállapodást. Ne dolgozzon azon, hogy a színház skandáló fegyveresek terrénumává váljon. Önnek nem behívnia, hanem kiküldenie kell a fegyvereseket a nézőtérről. Pozitív válaszában bízva.”
Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke korábban sajtó-háttérbeszélgetésen kijelentette, hogy „a szemünk előtt zajlik egy olyan militarizáció, amit elfed a békepropaganda”. A politikus egyebek mellett arról beszélt, mit rontott el az ellenzék az elmúlt években, egyáltalán mi az, hogy ellenzék, és pártja hogyan képzeli el a továbbiakban az ellenzékiséget.
(Borítókép: Barabás Richárd és Vidnyánszky Attila. Fotó: Németh Kata / index, Kocsi Zoltán / MTI)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
