Magyar lány, aki tanulni ment, és elnyerte a japánok szívét

Vajon mennyire gyakori, hogy a művész ne csupán berendelje, boltban megvegye, hanem maga bányássza ki az alapanyagokat, amelyekkel később dolgozni fog? Olyan helyeken, mint Mashiko városa Japánban, ez magától értetődő Lantos Tímea elmondása szerint. A művész majd egy évtizede alkot és oktat a szigetországban, ahová eredetileg ösztöndíjjal került tanulóként, az ideiglenes kintlétből azonban hosszú távú alkotói otthon vált.

Eleinte az égetésekben segédkezett, az anyagokat és mázakat tanulmányozta, közben új technikákat sajátított el. Hamarosan személyes alkotóművészetére kezdett fókuszálni, az anyagválasztástól a bányászaton át az égetésig mindent ő csinál.

Ahol lakom, a falu egy természetes agyaglelőhelyre épült. Évszázadok óta a kerámiakészítés hagyománya jellemzi, így nekem is magától értetődő volt, hogy magam szedem és dolgozom fel az agyagom

– mondja az Indexnek Lantos Tímea, és azt is, hogy „kint ez a természetes, mindenki ezt csinálja”.

Az agyagszedés időigényes folyamat, így egy-egy alkotásának létrejötte az első pillanattól az utolsóig több hónapnyi munkát jelent – ebbe beletartozik a bányászat, a szárítás, a formálás, az égetés. A kiállított tárgyak közt van olyan, amely hat napig égett kemencében. Az elkészítési, építési folyamatot tekintve vannak plasztikák, amelyek több napig készültek. Hogy ezt mind maga intézi, különleges hatással van alkotói felfogására:

Felelősségteljesebben gondolkozom. Próbálok olyan formákat és tárgyakat tervezni, készíteni, amik nem mennek veszendőbe, amik tényleg használhatóak és szerethetőek.

Kiállításának címe Jelenlét, és egyben művészi szemléletét is leírja. Úgy fogalmaz: „Olyan alkotói attitűdre törekszem, amely során tudatosan jelen vagyok az alkotás pillanatában. Ugyanerre törekszem a természeti jelenségek megfigyelésekor, ezeket is beleszövöm témaként a munkáimba. Persze az is benne van, hogy tudják, itthon is jelen vagyok, mert nem nagyon szoktam magamról kommunikálni. Másfelől a kemény fizikai munkán kívül szükséges a friss, éber szellemi jelenlét is, ami egy-egy égetési folyamatot végigkísér.”

Tapintás, forma, súly

A kiállítás zömében 2022 és 2024 közötti alkotásait gyűjti össze. Van, amelyik még idén ősszel készült, de akad olyan tárgy is, amely 2016-ban, ezáltal teljes Japánban töltött időszakát öleli fel a tárlat. Az alkotásokat hajóval szállíttatta és repülővel hozta haza Magyarországra – előbbiek két és fél hónap alatt értek át.

A kiállított műalkotások közül számos azokat a használati tárgyakat jelöli, amelyek formavilágukban a japán fogyasztási szokásokhoz igazodnak. A szigetországban a másfajta étkezési szokások miatt ügyelni kell arra, hogy az elkészített poharak, csészék, flaskák vagy tálak érintésre is pozitív, különleges érzést váltsanak ki az emberből.

Mivel kint nagyon sokféle menü van, rengeteg kis adag, köret, zöldség, így az ember kénytelen megfogni ezeket az apró tálakat. Nagyon fontos a tapintás, a forma és a súly. Ezek egyensúlyából kell létrehozni szerethető tárgyakat

– részletezi Lantos Tímea.

Bár a helyi szokások sok mindenben eltérnek a hazaitól, Lantos Tímeának ez a közeg mára természetes. Amikor a kulturális különbségekről beszélünk, még el is gondolkodik, hiszen mindez mostanra a mindennapjai részét képezi, mégis kiemeli az emberek közti összetartást. Úgy véli, mivel a szigetország jelentősen ki van téve a természeti hatásoknak, legyen szó földrengésről, heves esőzésekről vagy földcsuszamlásról, az ott lakók megszokták, hogy elsősorban egymásra támaszkodhatnak, ami megjelenik nagyvárosokban élőktől az olyan kis települések lakóiig, mint Mashiko.

A falumban szövetkezetek vannak, az egy lakóterületen élők segítik egymást, tisztán tartják a környezetüket. Régen az is szokás volt, hogy amikor meghalt valaki, a temetésre adtak egy kis pénzt, hogy segítsék egymást. Nagyon összetartóak

– meséli Lantos Tímea, de azt is elmondja, hogy vidéken nem igazán beszélnek angolul, és a kulturális beilleszkedést tekintve – a japánnyelv-ismerete ellenére – párszor még megbámulják az utcán. Ezt néha könnyebb, néha nehezebb elviselni, általában azért tolerálható.

Az alkotóművész mostanság különös kettős honvágyban szenved. Amikor Japánban van, hiányzik neki Magyarország, a családja, a nyelv, az itthoni ízek, gyermekkori otthona, egy-egy könnyed séta a Tisza partjánál, de azt az egzisztenciát sem szeretné elengedni, amelyet Japánban kiépített. Hiszen ott nem csupán oktat és alkot, az évek során otthont szerzett magának, saját műhelye van, így egy hazaköltözés számos kihívás elé állítaná.

Megdermedt pillanat

Ráadásul mostanra már művészetének több területén is visszaköszönnek a japán szokások, a szigetország lakóinak természethez való viszonya. Az itthon kiállított műveinek nagy csoportja éppen ezért olyan plasztikáké, amelyek erre a felfogásra reagálnak.

Lantos Tímea korai, még magyarországi alkotásaiból megtartotta azt a koncepciót, hogy rácsszerkezeteket épít, de ezeknek inkább csak a keretét emeli ki és használja fel annak érdekében, hogy valamilyen művet hozzon létre. Elmondása alapján az agyag 1280-1300 fokon megmozdul és ellágyul, így a statikus formák átalakulnak. Ahogy a kemence hűl, a formák megdermednek, „beléjük dermed a pillanat”. Japánba érkezve ezt a technikai megközelítést tartotta meg, beleágyazta természeti megfigyeléseit, így továbbra is keretekkel dolgozik, ezeket variálja, tagolja, torzítja.

A tárlaton látott darabokról elmondja:

A koncepció jellege, hogy ezeket a keretformákat variáltam és természeti jelenségekhez rendeltem. Ezekhez a természeti jelenségekhez köthető lelkiállapotok és hangulatok megjelenítése volt a célom.

Az agyagon kívül tradicionális anyagként rizsszárhamut is felhasznál, ami ellenáll a magas hőnek, így mázalapanyagként vagy égetési segédeszközként is alkalmazható. Igyekszik a tradicionális japán mázkészítést adaptálni a használati tárgyakra és a plasztikákra is. Előfordul, hogy alkotásait többször is kiégeti, amikor nem elégedett, és addig dolgozik egy-egy elképzelésén, amíg az nem hozza azt az eredményt, ami számára is megfelelő, amit át szeretne adni másoknak is.

A Jelenlét című kiállítása Kecskeméten nyílt, aminek személyes okai vannak. Lantos Tímea itt járt középiskolába, 16 évesen itt kezdett el besegíteni a stúdió életébe, a város és kiállítótér is közel áll hozzá. Három éve az akkori stúdióvezető meghívta, hogy állítson ki munkáiból, s bár ez a kiállítás akkor nem jött létre, a felkérést fenntartották. A mostani az első egyéni tárlata hazánkban, ami 2024. december 14-ig megtekinthető.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)