Van, hogy többet árt, mint használ az orvosi beavatkozás

Az egyszerre humoros, kimondottan interaktív, nagyon is kortárs és elgondolkodtató darab a tudományos objektivitást állítja szembe a szív rejtelmeivel, a száraz adatokat érzelmeink kiismerhetetlenségével. Horgas Ádám rendezésében Botos Évát, Fehér Tibort, valamint két vendégművészt, Gáspárfalvi Dorkát és Mertz Tibort láthatta a közönség a színpadon.

Connie (Gáspárfalvi Dorka) és Tristan (Fehér Tibor) némi aprópénz fejében arra vállalkozik, hogy részt vesz egy antidepresszáns tesztelésében. A fiatalok hamar gyengéd érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt, de felvetődik bennük a kérdés, vajon valódi érzelmek vezérlik őket, vagy szerelmük csupán a gyógyszer mellékhatása.

De nemcsak a két fiatalban merülnek fel kételyek, hanem a kísérletet végző orvosokban is. A labilis pszichiáternő, Lorna James (Botos Éva) nincs meggyőződve arról, hogy a depresszió gyógyítható lenne kizárólag tablettákkal, főnöke, Toby (Mertz Tibor) azonban csak a szerekben hisz. Míg egyikük ezt morálisan elfogadhatatlannak tartja, addig a másik a lehető legnagyobb anyagi hasznot reméli az antidepresszánstól.

A darab rendezője (egyben látványtervezője), Horgas Ádám szerint a Mellékhatás története felkavaró vitaindító arról, hogy az egészségügy mennyire veszítette el a legősibb segítségnyújtás gesztusát. A gyógyszeripari kísérletek szélsőséges szituációi nemcsak a morált, hanem a szenvedélyes szerelmet is próbára teszik.

Működik a kémia

A színpadon csak kék neonfények törik meg a sötétséget, azonnal egy művi, kissé futurisztikus környezetben találjuk magunkat. Egy laborban vagyunk? Netán egy klinikán? Vagy egy tévéstúdióban? A produkció elején Mertz Tibor, azaz dr. Toby köszönt minket, és máris megadja az est alaphangját. Mintha egy vetélkedő közönsége lennénk, a színész többször ránk néz, megszólít, kérdéseket tesz fel, reakciót vált(at) ki belőlünk, az interakció pedig meglepően jól működik. 

A nyitójelenet után megismerjük a történet főhőseit, Connie-t és Tristant, akik nagyjából egy időben nyílnak meg előttünk, és persze a másik előtt. A kémia jól működik közöttük, a szereplők nem ragyogják túl egymást: mind az energia, mind a színészi játék tekintetében nagyjából ugyanazt a szintet hozzák. Élettel teli, bohókás figurák, akik végtelenül emberiek maradnak az utolsó pillanatig. 

A fiatal színésznő karaktere gyakran infantilisan viselkedik, összevissza vihorászik, néha nehéz eldönteni, hogy a rendező utasítására tesz-e így, vagy valódi kuncogás tör elő belőle. Connie azonban semmivel sem komolytalanabb vagy gyerekesebb figura, mint az önmagából előszeretettel bohócot csináló Tristan: Fehér Tibor remekül hozza a „nyáltócsa” szépfiút, és már ránézésre tudjuk, hogy hobbit űz a lányok – hát még a kísérlet nőnemű alanyának – szédítéséből...

izzik a levegő, összesimuló testek, titkos csókok és szerelmes pillantások dögivel vannak az előadásban, az intim jelenetek láttán néha már-már kényelmetlenül érezzük magunkat. Nem kell kiugróan érzéki pillanatokra számítani, de valamiért így is többször „third wheelelésen” kapjuk magunkat, mintha felesleges harmadikok lennénk, holott mi csak a nézőtéren ülünk.

A fontosabb üzenet

A szerelmi szálon kívül persze morális témákat is boncolgat az előadás, ami az orvosok karakterénél szúr leginkább szemet. Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz az eleinte jópofának, már-már szimpatikusnak tűnő doktor egyre ellenszenvesebb, sőt kiábrándítóbb. A pszichiáterrel ezzel szemben pont az ellenkezője történik: miután megismerjük a vaskalapos doktornő érzéseit és problémáit, sokkal könnyebben tudunk azonosulni vele, pozitívan vélekedni róla.

Ám amikor a valódi katarzis megtörténik, egyetlen pillanatig sem gondolkodunk tovább, azonnal elkönyveljük: ez az. 

Az addig mozgalmas történet ritmust vált, a folyamatos pörgést és az indulatokat a csend, az aggódás és a sokk váltja fel. A hatalmas változással az összes karakternek, de legfőképp a két fiatalnak kell megküzdenie. Az előadás innentől sokkal visszafogottabb irányt vesz, mégis ez a darab legmeghatározóbb pontja, hiszen kibontakozik a történet valódi üzenete: mit is tesz értünk az orvostudomány, és hol vannak a beavatkozás határai.

(Borítókép: Lucy Prebble Mellékhatás című darabjának bemutatója a Centrál Színházban 2024. december 4-én. Fotó: Fekete Tímea / Index)