- Kultúr
- john lukacs
- életműsorozat
- helikon kiadó
- m. nagy miklós
- hatos pál
- richard gamble
- prőhle gergely
- könyvbemutató
- történelem
- irodalom
Már az antikváriumokban sem lehetett megkapni, de ma újra olvashatók a művei

További Kultúr cikkek
Elindult a Helikon Kiadó új John Lukacs-sorozata. Az első két kötet egyike Lukacs egyik csúcsműve, a Budapest 1900 – A város és kultúrája, amely érzékeny és részletgazdag tablókép egy fejlődésének csúcsára jutott fővárosról és annak lakóiról, A történelmi Hitler című könyv pedig nagyszabású kísérlet a Hitler-biográfiák összegzésére és elemzésére.
Alig beszerezhetők
De ki is az a John Lukacs? Nekünk, magyaroknak: Lukács János (1924–2019), aki Budapesten született, a világháború után a kommunisták elől Nyugatra emigrált, 1947-től pedig Pennsylvaniában élt. Több mint harminc könyvet írt, életművének java magyarul is megjelent. Világszerte a XX. század egyik jelentős történészeként tartják számon, népszerűségét a történészszakmában ritka szépirodalmi stílusának is köszönheti.
A közelmúltban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mutatták be az életműsorozat első két darabját. Az eseményt Prőhle Gergely, az utolsó magyar trónörökös hagyatékát kezelő Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója vezette fel az egyetemen kialakított John Lukács Társalgóban, egyben köszöntötte a színpadi beszélgetés résztvevőit:
- Richard Gamble professzort (Hillsdale College), Lukacs amerikai monográfusát,
- M. Nagy Miklóst, a Helikon Kiadó vezetőjét és
- Hatos Pál történészt, az EJKK Közép-Európa Kutatóintézet intézetvezetőjét.
A helyszín már csak azért is hatott autentikusan, mert John Lukacs személyes tárgyaival rendezték be. Prőhle azzal adta meg a beszélgetés alaphangját, hogy elmondta, Lukacs köteteit már az antikváriumokban is alig lehet beszerezni, így a magyarországi John Lukacs-képről s annak mélységéről, jelentőségéről messze nem tudunk annyit, amennyit érdemes lenne. Ráadásul a történészszakma olykor esszéíróként tekint rá. A szót ekkor M. Nagy Miklós vette át, aki nemcsak fordította a műveit, de személyesen is jól ismerte a magyar–amerikai szerzőt. Azzal kezdte, a Helikon Kiadó azért vállalkozott a sorozat kiadására, mert azt látta,
John Lukacs könyvei magyarul már nem kaphatók, miközben akkora szükség lenne rájuk, mint egy falat kenyérre.
John Lukacs 36 könyvet írt, ebből 22 jelent meg magyarul. A Helikon most 12 könyv kiadásának jogát vásárolta meg, aminek célja, hogy a szerző ismét reneszánszát élje Magyarországon.
Leszámol az elődjeivel
A Széchenyi-nagydíjas, magyar származású amerikai történész, író 2019-ben, 95 éves korában halt meg a pennsylvaniai Phoenixville-ben lévő otthonában. M. Nagy szerint az összes fontos amerikai lap közölt nekrológot róla, az azonban meglepte, hogy leggyakrabban bálványdöntögetőként és besorolhatatlan különcként jellemezték. M. Nagy moderátorként feldobta a labdát a beszélgetőtársainak, azt kérdezte, mit szólnak ehhez. Már csak azért is, mert számára Lukacs gondolkodóként a normalitás megtestesítője volt.
Richard Gamble egyetértett az előtte szólóval, véleménye szerint a két jelző túl gyorsan vált klisévé, ami az amerikai sajtóban rosszul vette ki magát. Hatos Pál sarkosabban fogalmazott, egyszerűen úgy vélekedett, hogy a nekrológ hazug műfaj, amelynek legfőbb legitimitását abban látja, hogy arra csak az itt maradtaknak van szüksége.
A történészi nekrológ azonban különleges állatfajta, amelyben a túlélő történész általában leszámol az elődjével, finoman teszi, de annál hatásosabban.
Hatos megfogalmazása szerint az M. Nagy Miklós által felsorolt jelzők aligha ártanak John Lukacs emlékének, sőt céhes mivoltából emelik ki. A történettudomány mint tudomány és közösség rítusok szerint szerveződik, magyarázta, hozzátéve, hogy a rítus nem a ráció terméke, ám Lukacs egész pályafutása alatt felül tudott ezen kerekedni. Nem vágyott arra, hogy valami nagy egyetemen tanítson, mégis hatásos és gondolatébresztő munkákat írt.
Az öröksége a munkáiban főleg az, hogy a történelmi tudat, a II. világháború jelentősége mellett a saját történetét is megjeleníti a világ számára
– fogalmazott a történész, aki egyszer találkozott személyesen Lukaccsal, akivel Szekfű Gyula történészről beszélgettek hosszasan. Úgy vélekedett, jól író magyar történész Szekfűn kívül alig van, aki a szavain keresztül úgy tud hatást gyakorolni, hogy a történetírás eredeti szerepkörét veszi alapul: a történelmet az írás megformáltsága teremti meg, és nem valamifajta objektív, történeti valóság hűséges felidézése.
M. Nagy Miklós, folytatva a gondolatmenetet, elmondta, ő is azt tapasztalja, kevés olyan történész van, aki szépíró is. Felidézte, hogy John Lukacs gyakran emlegette, mennyire nem tudják őt hová besorolni: a történészeknek túlságosan szépíró, az íróknak túlságosan történész. És bántotta, hogy a történészek céhe nem fogadta be, azzal érvelve, hogy a könyveiben nincs eredeti kutatás, nem az objektivitásra törekszik, hanem esszéket ír. Mindeközben az Egyesült Államokban komoly olvasótábora volt, mert a történelemről mindig élvezetesen írt.
Churchill volt a példaképe
A Hillsdale College professzora épp a szépirodalmi stílusa miatt vonzódott John Lukacs írásaihoz és módszeréhez. Elmondása szerint a történész már fiatal korában eldöntötte, hogy író szeretne lenni, és olyan könyveket akart írni, amiket ő is szívesen olvasna. Angolul gyerekként kezdett tanulni, később, amikor Angliába költözött, bentlakásos iskolába járt, a Cambridge-i Egyetemre való felvételijét angol nyelvi vizsgával írta meg.
Fontos volt számára, hogy kifinomult stílusban írjon. Winston Churchill és Harold Nicolson írói stílusa vonzotta, akikre példaképként tekintett
– mondta Hatos Pál, akinek a megfogalmazása szerint „sokszor írunk (a történészek – a szerk.) olyan könyvet, amit nem tudunk elolvasni, és mások sem”. És a történettudományban jó technikák vannak arra, hogyan dolgozzák fel azokat a műveket, amelyeket el sem olvastak.
„De az a vád, hogy az esszéizmus és a szépirodalom elveszi a gondolatiság mélységét, szerintem nem igaz, hanem épp fordítva van” – fogalmazott Hatos, hozzátéve, hogy John Lukacs szépirodalmi felkészültségét tette hozzá a történetíráshoz, amivel az irodalmat és a történelmet egymásra helyezte.
(Borítókép: John Lukacs 2006-ban. Fotó: Leonardo Cendamo / Getty Images)