Az alkotás Bob Dylan korai New York-i éveit követi nyomon, egészen a rocktörténeti jelentőségű, 1965-ös Newport Folk Festivalon való fellépéséig. A filmben találkozhatunk a névtelen, de egyre nagyobb sztárrá váló fiatal dalszerzővel, aki költői, különleges és rendszerellenes dalszövegeivel rövid időn belül nemzedéke egyik legnagyobb ikonjává vált.
Az alkotás csúcspontját az a rocktörténeti pillanat jelenti, amikor az ikon akusztikus gitárról elektromosra váltott, és előadta minden idők egyik legfontosabb dalát, Like a Rolling Stone című szerzeményét New Portban.
A közép-nyugati srác
Bob Dylan 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban. Hibbing városában nőtt fel középosztálybeli zsidó családban. Tinédzserkorától játszott különböző együttesekben, idővel egyre jobban érdekelte az amerikai folkzene és a blues. Woody Guthrie volt az egyik bálványa. A beatkorszak és a modernizmus költői,
Jack Kerouac és Allen Ginsberg szintén nagy hatással voltak rá.
New Yorkba költözött, ahol elkezdett fellépni különböző Greenwich Village-i klubokban és kávézókban. A producer, John Hammond segítségével aláírt egy lemezszerződést, és 1962-ben meg is jelent az első albuma. A rá következő években sorban jöttek ki nagy hatású lemezei, 1965-ben a Bringing It All Back Home és a Highway 61 Revisited, 1966-ban a Blonde on Blonde, 1975-ben a Blood on the Tracks. A munkatempója később sem lankadt, még 2020-ban is jelent meg listavezető nagylemeze.
A motorbaleset
A Sehol se otthon című film 1965-ös emblematikus fellépéséig követi Bob Dylan karrierjét, arról a drámai eseményről már nem tudósít, hogy egy évvel később majdnem életét vesztette egy motorbalesetben. Sokan úgy hiszik, hogy a motorbalesete szándékos volt, és így akart véget vetni egy számára már terhes és kimerítő turnénak. Mindez nehezen elképzelhető, mert nagyon súlyos sérüléseket szenvedett,
amikor Triumphján motorozott Woodstockban, leesett a gépről, és számos csigolyája eltörött, sÚLYOS AGYRÁZKÓDÁST is SZENVEDETT.
„A baleset jó időre kivont engem a forgalomból. Nem tudtam azt csinálni, amit azelőtt. Amíg felépültem, volt időm jobban megvizsgálni a dolgokat. Már egy jó ideje semmit nem láttam, semmilyen perspektívából. Valószínűleg meghaltam volna, ha úgy folytatom, ahogy addig” – mondta a történekről egy interjúban.
Életrajzi drámájának megjelenése alkalmából különleges kvízzel készültünk, hogy olvasóink tesztelhessék tudásukat, illetve még többet megtudhassanak korunk egyik legnagyobb művészéről.
(Borítókép: Bob Dylan 2015. február 6-án Los Angelesben, Kaliforniában. Fotó: Lester Cohen / WireImage)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!