
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMA budai anyák kelet felé indultak el. Ezzel a címmel jelent meg tavaly Pál Dániel Levente legutóbbi verseskötete a Prae Kiadó gondozásában. Erős cím, nemcsak figyelemfelkeltő, hanem elgondolkodtató is.
Adott egy csoportnyi nő, aki úton van. Kelet felé mennek, de miért teszik, valószínűleg nyomós okuk van. A kötet borítója (Szabó Imola Julianna tervezte) is azt sejteti, ez inkább belső út, mintsem felületes nyaralás.
A kötet három ciklusból áll: Egy, Kettő, Három – így nevezte el a szerző. A narráció is eszerint oszlik háromfelé. Az első ciklus versei inkább hangulatot közvetítenek, E/3-ban beszél valaki, különösebben nem vonódunk be. Még úgy sem, hogy erős hangulatot árasztó, és társadalmi problémákat is feszegető versek vannak benne, mint például a Lárifári, forradalmár, amelyben a költő szembeállítja a szegény és gazdag családok hétköznapjait, egyik helyen
éhezik a szegély kölyke,
fenn meg arany díszes zsöllye,
míg a hatsoros versszakok majdnem mindenhol ezzel ismétlődnek:
gazdagéknál forr a homár
(egy név), (két név) forradalmár.
A második ciklus első néhány versében már sztorikat kapunk, mindegyikben egy nő mesél arról, hogyan éli meg párkapcsolatát, házasságát. Közös problémájuk, hogy úgy érzik, elnyomottak, de arra nincs erejük, hogy hangjukat felemeljék.
Hogy lépjenek, mégis erős képeket kapunk. A kötetre jellemző, hogy Pál Dániel Levente rendre erős címekkel operál, mint például A könny a lélek gennye. Én speciel másképp gondolok a sírásra, sokkal inkább tisztít, kimos, átmos, megkönnyebbülést hoz. Ezért is rendít meg, hogy a szövegben szereplő anya vigasztalja így gyermekét, aki sír. „Sírjál csak, gyermekem, / sírjál, ne tartsd vissza. / A könny a lélek gennye, / néha ki kell, hogy fakadjon, / és akkor hagyni kell, / hadd folyjon világba.”
De nem számít, kinek mit jelent a sírás, Pál Dániel Levente ezzel a versével érte el, hogy bevonódjak a történetbe.
Olyan átalakuláson ment keresztül, hogy elhittem, itt bizony női hang szól. Éreztem a fájdalmát, ahogy elmeséli, hogyan hidegültek el a férjével, aki eleinte kényeztette, naponta többször szexeltek, majd egyszer csak megváltozott valami, onnantól kezdve az ital elvette a társát, aki rendszeresen részeg volt. A nők analizálják magukat, többnyire azt, mit tesz velük a férfi, de
nem mondják ki, hogy elnyomásban élnek, mégis minden sorban ez érződik, elképesztő feszültség van.
Az egyik anyuka már rég elhidegült a férjétől, csak félig kívánja a szexet. Nem akarja, hogy a gyerekek a férje üvöltözését hallják. Nem beszél róla senkinek, úgy érzi, senki sem értené meg, a barátai tuti azt kérdeznék, miért nem hagyja el, de semmi jótanács vagy ötlet. Ő inkább azt mantrázza: tűröm, elfogadom, integrálom. Erős szégyenérzet, amit érez. „Ez úgysem mondható el senkinek.” Senki sem értené.
A szerző okosan építi fel a várt váratlant, amikor elérünk a kötet címadó verséhez, amikor a budai anyák útra kelnek. Egyszer csak füstté váltak, és kelet felé indulnak el.
Az egyik három gyereket hagyott Pesten, (…)
A másik fényes karriert dobott sutba (…)
És a budai anyák, mintha nem lenne holnap,
csak mentek és mentek kelet felé,
És az egész tele van levegővel. A megtehetemmel. A lehetőséggel. Ugyanakkor céltalansággal, mert nem tudják, hová mennek, csak keletre. Ám itt jön a csavar. Egy vers erejéig azok a férfiak is megjelennek, akiket magukra hagytak.
Ez éles kontrasztot ad a kötetnek, a férfi-nő kapcsolatoknak. A férfiak kapát-kaszt ragadtak című költeményben az urak próbálják hasznossá tenni magukat, új dolgokat tanulnak. Hogy miért? Ezzel dolgozzák fel, hogy a nő elment, kisétált az életükből. De mi volt a baj? Ők azt hitték, minden jól megy.
azon csodálkozott,
hogy mi volt a baj,
ha ő mindenben segített,
mi nem volt elég,
ha ő mindent is csinál,
Iskolapéldája ez annak, milyen, ha a felek nem kommunikálnak egymással, csak a fejükben élnek, elvárnak és várnak.
A harmadik ciklusban az anyák már keleten vannak, Indiában, Egyiptomban, odautaztak, naphosszat a szállodai szobában élik át a testi gyönyört, és amikor nem, akkor is azt kívánják, mégsem boldogok. Így sem. Ez sem elég, inkább meghalnának.
Sehol sincsenek otthon – önmagukban.
A szövegek visszautalnak az előző ciklusban bemutatott nem működő kapcsolatokra, és rámutatnak, utazhatsz bárhová a világban, elmélyedhetsz más kultúrában, a lelked terheit magaddal viszed. Nem szabadulsz, amíg azokat fel nem dolgozod.
A szerző szerint ezek balladák, ezt a kötet borítója is jelezi. A fülszöveg már árnyalja mindezt. „Pál Dániel Levente legújabb verseskötetében a ballada műfajának megújítására tesz kísérletet.” Kétségtelen, szinte mindegyik vers tartalmazza a ballada formaelemeit, de nem szövi át azokat, inkább csak csepegtet belőlük. Sokkal inkább az epika irányába megy, történetet mesél, a szövegek összefüggenek, füzért alkotva rímelnek egymásra, párbeszédben vannak egymással. És érthető minden, a költő ugyanis mindig egyenesen fogalmaz, és jobban áll neki, amikor ezt teszi, mint amikor nem. A hétköznapiság, a valóság, az egyszerűség jobban hat, mint a túldíszítettség. És ez szerencsére működik, mert megvannak az arányok, nincs túltolva semmi.
Szerző: Pál Dániel Levente
Cím: A budai anyák kelet felé indultak el
Kiadó: Prae Kiadó
Év: 2024
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM