
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMA Tate-nek négy galériája van az Egyesült Királyságban: a londoni Tate Britain és a Tate Modern, a Tate Liverpool és a cornwalli Tate St Ives. Az intézmény közölte, hogy már hónapok óta együtt dolgozott a munkatársakkal a létszámcsökkentés megvalósításán − írja a The Guardian.
Az intézmény szóvivője szerint „a Tate ambiciózus programmal növelné hazai, valamint nemzetközi közönségét is”. Kiemelte, hogy a világjárványból visszamaradt hiány megszüntetése érdekében
A Tate úgy érte el az említett célokat, hogy nem vett fel új embereket a megüresedett pozíciókba, továbbá elfogadta az önkéntes felmondásokat is.
A szóvivő úgy fogalmazott,
ezek a változások biztosítják a szükséges stabilitást ahhoz, hogy továbbra is olyan sikeresek és innovatívak legyünk, mint eddig.
Miközben a múzeumok és galériák belföldi látogatottsága már visszaállt a járvány előtti szintre, a külföldi látogatók száma egyelőre még mindig kevesebb. A teljes látogatószám a járvány előtti adatok háromnegyedét éri el, ami a kulturális költségvetést érintő megszorításokkal párosulva nyomást gyakorol az intézményekre, hogy csökkentsék költségeiket. Tavaly a Tate kuratóriuma újabb költségvetési hiányt hagyott jóvá, hogy időt adjon az intézménynek egy új, pénzügyileg fenntartható üzleti modell kidolgozására.
A Tate bevételének mintegy 30 százaléka állami támogatásokból származik. A fennmaradó összeg magánadományokból, valamint a kiállítások jegyeladásaiból folyik be.
A Tate Liverpool jelenleg 29,7 millió font értékű átalakításon esik át, amely új galériák kialakítását is magában foglalja. A Tate St Ives restaurálja a Palais de Danse-t, amely Barbara Hepworth második műterme, miközben a Tate Modern májusban ingyenes előadásokkal és eseményekkel ünnepli 25. születésnapját.
A Prospect szakszervezet közölte, hogy a tervezett változtatásokról egyeztet a Tate-tel, és támogatni fogja az érintett munkatársakat. Sharon Brown, a szakszervezet örökségvédelemért felelős titkára ugyanakkor hangsúlyozta, egyértelmű, hogy a gyakran alulfizetett és nem eléggé megbecsült múzeumi és galériai dolgozók szakértelme és tapasztalata az, ami életre kelti a gyűjteményeket, és ami alapvető fontosságú az ágazat sikeréhez.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM