
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMJókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából Káel Csaba filmügyi kormánybiztos az emlékév kapcsán a Kertész Imre Intézetben tartott sajtóeseményen beszámolt arról, hogy három pénzdíjas filmes pályázatokat írnak ki Jókai Mórról szóló művek elkészítésére.
Az íróról készült négyrészes televíziós dokumentumfilm első három helyezettje 5 millió, 3 millió és egymillió forintot kap, a műveiből készülő játékfilm megalkotására kiírt forgatókönyves pályázat esetében 7-5-3 millió, egy négy–hatrészes sorozat elkészítésére pedig 10-6-2 milliós a díj – írta az MTI.
Jókai több mint száz művet írt, komoly adósságunk van filmes fronton. Először egy némafilm készült Jókai-regényből, Az aranyembert 1919-ben mutatták be, ez volt Korda Sándor utolsó Magyarországon készült filmje, amelyet az emlékév során a Filmarchívum felújításában fogunk bemutatni
– mondta Káel Csaba.
A filmügyi kormánybiztos felidézte, hogy Jókai műveiből 1959-től 1974-ig számos ma már klasszikus film készült, köztük A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán, valamennyi Várkonyi Zoltán rendezésében, ám azóta valahogy megszakadt ez a vonulat.
Az emlékév programjait a Kertész Imre Intézet szervezi, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány működtet. Schmidt Mária főigazgató azt mondta, számos pályázatot írnak ki az alkotóknak, mert itt az idő minél többet megmutatni Jókaiból és gazdag munkásságából.
A főigazgató arról is beszélt, hogy a mai trendeknek megfelelő, néhány másodperces-perces kisfilmek készítésére is számítanak, a lehető legtöbb érdeklődő bevonásával. A Jókai 200 emlékév aloldalként a Kertész Imre Intézet weblapján fog működni, itt teszik közzé a pályázati felhívásokat is.
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM