Mindenki irigyelte őket, pedig hajszálon függött a világ legjobb focistáinak élete

Mező Gábor szenzációs triptichonjának (A kultúra megszállása, A tévé megszállása, A sajtó megszállása) máris itt a ráadásdarabja, a bónusz vagy totónyelven szólva a plusz egy: Aranycsapat a terror idején.

Egykori kollégánk, aki annak idején a Magyar Hírlapnál sportújságíróként tette le a névjegyét, igazából kutató-újságíróként robbant be néhány évvel ezelőtt a köztudatba tabukat döntögető tény-, pontosabban múltfeltáró tanulmányköteteivel. Amelyek olvasmányosságuknak, sőt szépirodalmi stílusuknak tulajdoníthatóan bestsellerek lettek, az olvasóközönség konzervatív szegmensében mindenképpen. 

Mező olyan „szent teheneknek” ment neki, akikről kevesen tudták, hogy a negyvenes évek végén, az ötvenesek elején akár még saját kezűleg is részt vettek osztályellenségeik, de ha kell, saját elvtársaik meghurcolásában, sőt megkínzásában. Kardos György, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, Komlós János, a Mikroszkóp Színpad sztárja vagy a milliós példányszámot produkáló lektűríró, Berkesi András ennek a zsánernek a legismertebb, leghírhedtebb alakjai. Vitathatatlanul tehetséges, de erkölcsileg lezüllött figurái ők a Rákosi-, majd a Kádár-korszaknak. 

A szerző nem ismeri a tabu fogalmát

Mező A tévé megszállása című opusában egy legenda, a ma már 92 éves Vitray Tamás múltját is górcső alá vette, és publikálta, hogy az ötvenes évek derekán, mielőtt az 1958-ban megalakult Magyar Televízióhoz került volna, a HM Politikai Főcsoportfőnökségénél hadnagyi rangban szolgált. Ami nem az ÁVH, de mégis…

A legfrissebb Mező-kötet, az Aranycsapat a terror idején remekül csoportosítja, összegzi az 1953. november 25-én a Wembley-ben az angolokat 6:3-ra legyőző labdarúgó-válogatottunk, a legendás Aranycsapat hőseinek megpróbáltatásait. Mert ilyenek is voltak, nem csak a pompa, a csillogás, a hihetetlen népszerűség. Egy élemedett korú sportújságíró számára nem sok újdonságot villant fel a 300 oldalas munka, de a kevéssé tájékozott laikus csemegézhet a nagyközönség előtt ismeretlen sztorik, hihetetlen történetek között.

Hogy mennyire nem csak, sőt nem elsősorban a tenyerén hordozta a rendszer ezeket a sztárokat, az kiderül a könyvemből. Volt olyan játékosa a válogatottnak, Hidegkuti Nándor, akit pár évvel korábban a politikai rendőrség sorozott be tisztnek, kényszerrel. Lóránt Gyulát előzőleg internálták, Grosics Gyulát, a »Fekete Párducot« előbb letartóztatta, majd elengedte ugyanaz az államvédelem. Másokat – Deák »Bambát«, Kocsis Sándort, a »Kockát« és Czibor Zoltánt, a »Bolondot« – rákényszerítettek, hogy elhagyják imádott klubjukat, a Ferencvárost. Mi több, Czibort zsarolással még be is szervezték besúgónak! De ez mind semmi ahhoz képest, hogy Szűcs Sándort 1951-ben kivégezték egy provokáció eredményeképpen

– mondja Mező Gábor.

Fókuszban a Szűcs-ügy

A Szűcs-ügynek a mai napig vannak kibogozatlan és a szereplők elhalálozása miatt valószínűleg örökre kibogozhatatlan szálai. A történet egyik főszereplője, Csáki Sándor, Szűcs klubjának, az Újpesti Dózsának a nagy hatalmú első embere sem él már. 

Azt nem tudjuk, hogy Csáki ÁVH-s volt-e, fogalmazzunk úgy, hogy ÁVH-közeli figura volt, BM-es. Tény, hogy amikor Szűcs és a népszerű táncdalénekes, Kovács Erzsi egymásba szeretett, Csáki megfenyegette Szűcsöt: ha nem fejezi be a szocialista erkölcs fogalmai szerint erkölcstelen kapcsolatot – hiszen Szűcs és Kovács Erzsi is házas volt –, akkor internálni fogják a Dózsa 19-szeres válogatottját, akkor 29 éves középhátvédjét 

– meséli a szerző. Csáki évtizedeken átívelő története is megérdemelne egy külön tanulmányt.

De vissza Szűcshöz: 1950 márciusában a szerelmespárt egy provokátor, az ÁVH embere beugrasztotta egy disszidálási kísérletbe, még arra is rávette a futballistát, hogy a szolgálati fegyverét – hiszen ő meg »papíron« rendőr volt a Dózsában – vigye magával. Így lehetett az egészből halálos ítélet… Szűcsöt és szerelmét a határon elfogták, majd a játékost villámgyorsan halálra ítélték, és ki is végezték

– folytatja a szerző. Felmerül a kérdés: vajon miért? Hiszen kiváló labdarúgó volt, akár ő is lehetett volna az Aranycsapat középhátvédje. Mező Gábor így érvel: 

Nekem van erre egy elméletem: Szűcs feláldozható volt. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány akkor már letette a garast Lóránt Gyula mellett, akinek egyébként szintén volt egy disszidálási kísérlete, de megbocsátottak neki, úgyhogy a Dózsa centerhalfja nélkülözhető vagy sötétebben fogalmazva a kommunisták szemszögéből feláldozható volt. Ismert, remek játékos. Vele minden további nélkül lehetett példát statuálni, hogy elvegyék a kedvét a világpiacon dollárszázezreket érő többi sztárnak attól, hogy akár engedély nélkül is, de egy sztárcsapathoz, a Real Madridhoz, a Barcelonához, az Interhez vagy a Milanhoz szerződjön. 

Mező szerint bármilyen sok dokumentum került is elő, a mai napig nem tisztázott, hogy ki hozta meg a döntést Szűcs halálra ítéléséről. Ami bizonyított: összehangolt akció volt. 

Aki miatt Szűcs feláldozható lett, Lóránt Gyula, nos, őt éppen Sebes Gusztáv hozta ki az internálótáborból. Vagyis akkor már együtt volt az Aranycsapat, amelyben Szűcsnek nem jutott hely. 

Csáki Sándor, a rendszer szürke eminenciása

Érdekes egyébként, hogy az Újpest a kommunista hatalomátvétel előtt, 1947-ben volt utoljára bajnok, igazából nem volt haszonélvezője a Rákosi-diktatúrának, sőt. Olyannyira nem, hogy a klub egyik elnökét, Ries Istvánt koholt vádakkal a váci börtönbe vetették, ahol 1950-ben agyonverték, a másikat, Rajk Lászlót pedig ugyancsak koholt vádakkal 1949-ben kivégezték, sőt még Kádár János is ült 1952 és 1954 között. Szóval, egyáltalán nem volt életbiztosítás belügyminiszternek lenni, hullottak, mint ősszel a legyek, miután elvégezték a feladatot. 

Szűcs kivégzésével tehát a hatalom üzent nemcsak a labdarúgóknak, hanem az egész társadalomnak, hogy jó lesz vigyázni, a belügyi csapat egyik legtekintélyesebb játékosa sem érinthetetlen. És az üzenet célba is talált, később senki sem disszidált egészen 1956 végéig, amikor a Honvéd dél-amerikai túrára indult a forradalom viharában. 

Ha már ’56-nál tartunk, Csáki Sándor vezette azt a küldöttséget, amely kiment Bécsbe Puskásékhoz, és megpróbálta hazacsalogatni a Honvéd túráján részt vevő sztárokat: Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán kivételével mindenkit sikerült is visszahozni. És Csáki volt az, aki évtizedekkel később az immár legális nyugatra szerződéseket menedzselte. Persze csak harminc fölött, az egyetlen Nyilasi Tibor kivételével, aki 28 évesen került ki az Austria Wienhez. Ez elképesztő életút, átalakult Csáki is a kommunista diktatúrával, de mindvégig hasznos munkatárs maradt

– mutat rá Mező Gábor.

Beszervezők és beszervezettek

Szóba kerül a beszervezettek története is, akiket a mai napig megvetés övez, pedig inkább a beszervezőket, a tartótiszteket kellene elítélnünk, csakhogy őket senki sem ismeri. Bármennyire is különös, éppen a legnagyobb hangú lázadót, Czibort szervezték be besúgónak, aki ’56 novemberében a szovjetek ellen fegyverrel harcolt. Nem derült ki, hogyan, de az szinte biztos, hogy megzsarolták. Más kérdés, hogy értékelhető információkkal nem szolgált az államvédelemnek.

A Rákosi-diktatúrában a külföldre járó futballisták természetesen csempésztek, jövedelemkiegészítés gyanánt. Ez nem azt jelenti, hogy a csempészés engedélyezett volt, csak éppen szemet hunytak fölötte. Ha viszont valakit el kellett lehetetleníteni, akkor azonnal elővették a csempészés vádját. Vagyis állandóan ott lebegett Damoklész kardjaként Puskásék feje felett, hogy lecsukhatják őket csempészésért, ezzel is folyamatos félelemben és bizonytalanságban tartották az aranycsapat tagjait. És ha valakitől akartak valamit, azt elővették. Kevesebbért is agyonvertek embereket akkoriban, ezzel a sötét módszerrel is rá lehetett venni a célszemélyt arra, hogy, mondjuk, jelentsen másokról, vagy igazoljon át egyik klubból a másikba

– mondja Mező. A csak Rákosi-rendszerként ismert és emlegetett szörnyűséges korszak történetét, karakterét talán legjobban az élsportolók, ezen belül is a futballisták életén, sorsán keresztül lehet megismerni, már csak azért is, mert ők minden magyar családban közismert nevek voltak. Manapság, hetven év távolából csak a legöregebbeknek vannak személyes élményeik erről a gyilkos rendszerről, de Mező Gábor remek könyvéből a mai fiatalok is képet alkothatnak, milyen lehetett az Aranycsapat játékosának lenni.

A nagy magyar átlagnál jóval magasabb életszínvonal, ugyanakkor állandó bizonytalanság, olykor rettegés jutott osztályrészül Puskáséknak. Nem csoda, hogy a legcsillogóbb sztárok, Puskás, Kocsis és Czibor, a teljes ifjúsági válogatott vagy valamivel korábban Nyers István és Kubala László az első adandó alkalommal fogták a betyárbútort, és meg sem álltak Milánóig, Madridig vagy Barcelonáig.

Egészen a szabad világig. 

Mező Gábor: Aranycsapat a terror idején
Hitel Könyvkiadó Kft. 2025
305 oldal

(Borítókép: A Tőkéczki László-díjjal kitüntetett Mező Gábor a Thália Télikertben 2024. december 11-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)