Meghalt az egykori gyerekszínész, Sophie Nyweide
24 éves korában meghalt az egykori gyermekszínész, Sophie Nyweide, aki leginkább arról ismert, hogy Michelle Williams filmbéli lányát alakította a 2009-es Mamut című filmben. A színésznő összesen hét alkotásban szerepelt. Április 14-ei elhunytát családja adta hírül egy online gyászjelentésben − írja a Daily Mail.
Rokonai kedves és bizakodó lányként jellemezték, akit emiatt gyakran kihasználtak. Szenvedélyesen írt és rajzolt, művészete olyan mélységet ábrázolt, ami azt a fájdalmat is leírta, amelyben szenvedett − írták szerettei.
Hozzátették, hogy Sophie Nyweide maga próbálta kezelni traumáit, amelyeket magában tartott, és ez vezetett halálához. Emellett kiemelték, hogy elutasította a segítséget, amit felajánlottak neki. Ugyanakkor halálának pontos oka egyelőre nem ismert.
Nekrológjában hangsúlyozták a fiatal színésznő színjátszás iránti szenvedélyét, valamint azt írták róla, hogy ő volt a legboldogabb a forgatásokon, hiszen azok biztonságos helyek volt számára, és élvezte a közös munkát. Sophie Nyweide először a 2006-os Bella című filmben szerepelt, később több sorozatban is látható volt.
2010-ben Jessica Alba mellett játszott az Egy láthatatlan jel című alkotásban, ami után egy filmkritikus nagy jövőt jósolt neki. A színésznő 2000. július 8-án született, édesanyja, Shelly Gibson szintén színész volt. Bejegyzésében így emlékezett meg lányáról: „fény volt mindenki számára, aki találkozott vele”. A rajongók részvétüket fejezték ki a poszt alatt, és támogatásukról biztosították a színésznő édesanyját.