Nagyot robbant az első szlovákiai magyar sorozat, beszólogat mindkét oldalra

„Ez egy mese, egy dramedy a szlovákiai magyar életérzésről, amelyben Csuja Imre is szerepel” – próbálja az Index kérdésére sajátosan kategorizálni a Pressburgot a rendező, Molnár Csaba. – A sorozat a szlovák–magyar együttélésből fakadó élethelyzeteket figurázza ki. Szerettem volna olyan alkotást létrehozni, ami a miénk, ami rólunk szól. A visszajelzések elég jók, sokan írtak, mondták, hogy megtalálták magukat a sorozatban, hogy olyan »otthoni íze van«, ráadásul a nézőszámok is rendben voltak. A Pressburg nyíltan beszólogat mindkét oldalra, és nem veszi magát túlságosan komolyan, úgyhogy azért kell hozzá egyfajta humorérzék."

Új szmoking az „Oscar-jelölés” örömére

A rendező meglepődött rajta, hogy a szlovák tévé „ráharapott”, és a szlovák nézők körében is ismertté vált a sorozat.

Pedig eredetileg a YouTube-ra szánták, de gyorsan kiderült, hogy csak úgy tudnak komolyabb anyagi támogatásokra pályázni, ha találnak egy országos tévécsatornát, amelyik levetíti. Molnár Csaba szkeptikus volt ezzel kapcsolatban, mert a Pressburgban nagyrészt magyarul beszélnek, szinkronizálni pedig nem lehet, de legalábbis nem érdemes, hiszen akkor elveszítené a varázsát, mivel a nyelv ebben az esetben történetformáló eszköz.

Aztán, a rendező nagy meglepetésére, a Szlovák Televízió akkori vezetése kifejezetten pozitívan állt a sorozathoz, a munkálatokba már a forgatókönyvírás fázisában belefolytak, kooperatívan álltak hozzá, és az elejétől azt hangoztatták, hogy szerintük ez működhet.

Így is történt. Az első részt még pénteken az esti sávban vetítették, de olyan jó nézettséget hozott, hogy a második epizódot már főműsoridőben láthatták a nézők. A hétvégi műsorok összesítésében pedig a top 3-ban voltak.

Nagyon jólesik, hogy a szlovák közönség és a szakma részéről is pozitívak a visszajelzések, a sorozatot jelölték a Szlovák Filmakadémia díjára is, ami tulajdonképpen a szlovák Oscar, ennek örömére meg is vettem életem első szmokingját

– újságolja Molnár Csaba, s bár a Pressburg végül nem vitte el a pálmát, de ott volt kategóriájában a három legjobb sorozat között. A szériát annyira szerették a nézők,

 „Tavaly decembertől Szlovákiában és Csehországban is látható a Netflixen. Szlovákiában csak a Squid Game második évada előzött meg minket, ami elég jó eredmény, hiszen a Squid Game az egész világon tarolt. Sajnos Magyarországon nincs ott a választékban, indoklást nem kaptunk, csak egy nemet. Ez a Netflixnél úgy működik, hogy a Közép-európai divízió minden országában egy ember megnézi a felvételre javasolt filmet vagy sorozatot, és eldönti, hogy mi legyen a sorsa. Nem adjuk azonban fel, erősen dolgozunk rajta, hogy a magyarországi közönség is megismerhesse a Pressburgot, ha nem a Netflixen, akkor egy másik felületen” – mondja a rendező.

De vajon miért Pressburg a címe, miért nem például Pozsony? Erre nagyon egyszerű választ ad Molnár Csaba: „Már a munkacíme is ez volt, s mivel nem jutott eszünkbe jobb, maradt a Pressburg. Ez a név a háború előtti többnyelvű, multikulturális Pozsony idealizált emlékképére utal. Attól tartottam picit, nehogy az jöjjön le a címből, hogy egy történelmi sorozat, de igyekeztünk elég erősen kommunikálni, hogy nem erről van szó, így végül nem volt ilyen probléma.”

Minden eggyel jobb és szebb, mint a valóságban

A szereplőválogatásnál fontos szempont volt, hogy mindenki önazonos legyen, olyan nyelven szólaljon meg, amit beszél. Csuja Imre feltűnése a Pressburgban pedig igazi bravúr a készítők részéről.

 „Amikor a férfi főszereplőt kerestem, és rátaláltam Matusek Attilára, azonnal tudtam, hogy ő a mi emberünk. Kaposváron tanult, hosszú évek után tért haza, és pont annyira beszélt rosszul szlovákul, amennyire erre nekünk szükségünk volt. Csuja Imre pedig úgy került a sorozatba, hogy a producerünk egyik gútai barátjának a művész úr az apósa. Azt mondta, ha beletalálunk a szabadnapjaiba, akkor szívesen jön, amiért nagyon hálásak voltunk. Elfoglalt színész, természetesen igazodtunk hozzá” – mondja Molnár.

Negatív kritikát alig olvasni a Pressburggal kapcsolatban, az egyik visszatérő bírálat az, hogy túl idealisztikusan ábrázolja a szlovákok és a magyarok kapcsolatát.

Jó észrevétel, de ez volt a célunk. A Pressburgban minden eggyel jobb és szebb, mint a valóságban. Ahogy már említettem, ez egy mese, nem az volt a célunk, hogy árkokat ássunk a két nemzet között, hanem hogy hivatkozási alapot teremtsünk. Mutassuk egy ideálisabb pozsonyi valóságot szlovákokkal, magyarokkal, németekkel

– magyarázza a rendező, aki azt is elárulja, hogy fiatalon komoly kihívást jelentett számára a szlovák nyelv, olyannyira, hogy tolmáccsal felvételizett a Pozsonyi Filmművészeti Egyetemre, ahová felvették. Először ugyan a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre adta be a jelentkezését, nagyon szeretett volna Enyedi Ildikó osztályába kerülni, de ez végül nem sikerült. Nem adta fel, bár egy kicsit elbizonytalanodott:

Pár év múlva beadtam a jelentkezésemet Pozsonyba, Prágába, de még Angliába is, úgy, hogy nem igazán beszéltem jól a nyelveket. Valóban tolmáccsal mentem Pozsonyba, de ezzel senkinek nem volt gondja, sőt inkább azt éreztem, hogy értékelik az erőfeszítéseimet.

A Magnummal kezdődött minden

Molnár Csaba már gyerekként is rendezőnek készült, 7-8 éves lehetett, amikor a Magnum című sorozat főcímdalát felvette a kétkazettás magnójára, és a játékfigurája volt Tom Selleck az általa „rendezett” Magnumban. Mint mondja:

Mindig rendező szerettem volna lenni, tudtam, hogy az az én utam. A filmek bűvöletében nőttem fel. Imádom Bacsó Péter A tanú című filmjét, egészen zseniális, tipikus példája annak, amikor a humor mélyít a történeten. Nagy kedvenceim Woody Allen nagyvárosi filmjei, a Pressburgban is vannak utalások, amelyeket tőle vettem kölcsön. A mostaniak közül Reisz Gábort rendkívül tehetségesnek tartom, de általánosságban elmondható, hogy kedvelem a magyar filmeket, most legutóbb a Fekete pont vagy éppen a Futni mentem is nagyon tetszett.

Amúgy is sok filmet néz, főleg moziban, mert kétgyermekes apukaként otthon nem tud hová bezárkózni. Filmesként talán megengedőbbnek tartja magát, mint az átlagos néző, hiszen tudja, hogy „egy kevésbé jól sikerült produkcióban is rengeteg munka van”.

Kevesen tudják, hogy Molnár Csaba rendezte A mi kis falunk eredeti, szlovák verzióját (Horná Dolná). A sorozatok után azonban már valami másra vágyik. „A mi kis falunk mindkét országban sikeres volt, ugyanazok a karakterek, a sztori is nagyon hasonló, a magyar verziónak kicsit más a humora. A sorozatozás után most másban gondolkodom. Sokan kérdezik, hogy a Pressburgnak lesz e- folytatása? Azt a történetet lezártam. Persze, lehetne egy új sztori, akár új karakterekkel, a szlovákiai ukrán, vietnámi vagy zsidó közösséggel a központban, hiszen mindegyik érdekes téma” – magyarázza Molnár Csaba, akinek a Pressburgra ráment 6-7 év az életéből, a következő 6-7-et nem szeretné olyasmire fordítani, amit egyszer már megcsinált. „Jöjjön inkább egy egész estés nagy film, hiszen mi más lehetne egy rendező álma.”

(Borítókép: Pressburg)