Ilyenre még nem volt példa, óriási átalakuláson ment át a kultikus budapesti szórakozóhely

SZS4078
2025.04.23. 17:13
Múzsák a csók után - Irodalmi est
Elindította 2025-ös évadát a Budapest Park. A főváros ikonikus koncerthelyszíne évről évre újabb fejlesztésekkel várja a közönséget, de az idei szintlépés a megszokottnál is összetettebb. Hangban, látványban és színpadképben is jelentős újításokra lehet számítani, miközben a legnagyobb nemzetközi sztárok adják majd egymásnak a kilincset a színpadon.

Will Smith, a Hurts, Aurora, Alanis Morissette, az Avenged Sevenfold, Steve Aoki vagy a Die Antwoord – csupán néhány név a Budapest Park 2025-ös felhozatalából, ráadásul a szervezők még nem is jelentették be az összes idei előadót. Ahogy azt már megszokhattuk, minden tavasszal megtartja évadnyitó sajtóeseményét a főváros ikonikus koncerthelyszíne, ahol bejelentik a legfrissebb technikai újításokat és a várható fellépőket. Idén még a megszokottnál is jelentősebb változásokra számíthatnak a vendégek, bár elsőre nem feltétlenül lesz szembetűnő a különbség.

Fények, színpad, zene

A Budapest Park sosem spórolt a látvánnyal, de amióta az Inota Fesztivál és a Fénydóm művészeivel dolgoznak közösen, újra és újra szintet lépnek ezen a téren. Idén is rengeteg látványos újítással készülnek a szervezők: a terep fáit különféle lézerfényekkel festik meg, hogy a korábbi vetítések helyett új köntöst adjanak a hátsó, étkező résznél lévő növényeknek, ezzel ráerősítve a tér vizuális erejére. A hangállás melletti nagy fa ebben kiemelt szerepet fog kapni, de az olyan, tavaly már sikerrel bemutatott újítások, mint a bejárat feletti óriásmedúza vagy a világító fejek, idén is megjelennek a térben.

Rengeteg előreprogramozott LED-függöny és fényjáték színesíti majd a helyszínt, minimálisan pedig a dzsungelrész is megújult.

A sky boxok tekintetében egy új részt épített be a park csapata, azonban az egyik legjelentősebb újításnak minden bizonnyal a színpad megfordítása számít.

Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a teljes park megfordult. Mivel a rendezői bal oldalon, az Összekötő út mentén kiépült az az óriási betonfal, amivel elválasztják a helyet a vasúttól, a szervezőknek meg kellett oldani, miként lehet majd behozni a fellépő zenekarokat. A technikai és művészbejárat átkerült a Kvassay Jenő út felőli oldalra, továbbá a backstage is szintet lépett. 

Az idei tél több szempontból is rendkívüli volt. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a Park mellett épülő Déli Körvasút munkálatait összehangoljuk saját átalakításainkkal. Az egyeztetések az érintett hatóságokkal és szervekkel zökkenőmentesen zajlottak, az építkezés pedig az érintett szakaszon már le is zárult. Ennek köszönhetően a 2025. április 24-én induló évadot már semmilyen módon nem befolyásolja. Ezzel párhuzamosan lehetőségünk nyílt bizonyos funkciók újragondolására is. Teljesen megújult a backstage, amelynek kialakításakor már az is szempont volt, hogy még nagyobb volumenű produkciók befogadására is alkalmas legyen. A színpad pedig minden eddiginél monumentálisabb: megnöveltük a kivetítők méretét, új, látványos LED-fényeket kapott, és térben is átrendeztük az elemeket

– idézi Pálffy Andrást, a Budapest Park alapítóját a hozzánk eljuttatott közlemény. A sajtóeseményen azt is hozzátette, hogy a körvasút miatt kiépült betonfal egyeztetése öt évvel ezelőtt indult, de a közreműködők igazán segítőkészek voltak, így sikerült a lehető legjobb végeredményt megvalósítani. 

A backstage fejlesztéseit tekintve jelenleg hat nagy és három kicsi konténerszoba áll a fellépők és a stáb rendelkezésére. A szervezők elmondása szerint egy népesebb létszámú zenekar táncosokkal és technikai stábbal is kényelmesen elfér, hiszen minden backstage-hez tartozik külön fürdő, vécé, hátul pedig fedett közösségi tér és bárpult várja a produkciók tagjait. 

A színpad is változott némileg. A járás megfordítása azt az érzetet kelti, mintha mélyebb lenne a színpad, de a park vezetőségének elmondása szerint a tér mérete nemigen változott. Ugyanez nem mondható el a fény- és hangtechnikáról, ugyanis idén is bővültek a LED-falak méretei, a nagyobb színpadháttér, szélesebb oldalmonitorok és szélső LED-csíkok immerzív hatást keltve húzzák be a nézőt, mintha a látványvilág ránk zárulna, ezzel tényleg kiszakítva a nézőket a valóságból. A szakemberek szerint a színpadi fénytechnika jelenleg az egyik legmodernebb a piacon, minden produkciót ki tud szolgálni, és csupán akkor van szükség ennek kipótlására vagy helyettesítésére, ha adott fellépő valami rendhagyó vizuális húzásra készül. 

A hangban szintén fejlesztés történt, ugyanis lecserélték a hangrendszert a piacon elérhető egyik legmodernebb technológiára, ráadásul a hang szóródását is jobban kontrollálni fogják majd a térben. Ennek következtében, bár nem lesz hangosabb a nézőtér, annak fog tűnni, hiszen a hangérzet a jó irányítottság miatt nőni fog. Ezzel párhuzamosan azonban a zaj csökken, a parkon kívül pedig még inkább gyengül a kiszűrődő hang. 

Belföld, külföld, sztárok és új nevek

A Budapest Park igen erőteljes külföldi line-uppal készül a 2025-ös évadra, ugyanakkor a tavalyi tapasztalatokra alapozva igyekeznek idén is nyitni az elektronikus zene felé, sztár DJ-kel és új arcokkal egyaránt. Emellett a hazai fellépőkből sem fog hiányt szenvedni a közönség, hiszen számos jubileum, lemezbemutató és nagykoncert kap helyet a Fábián Juli térnél. A sajtóeseményen megjelent a Platon Karataev és a Vágtázó Halottkémek zenekar, akik ugyanazon napon adnak koncertet. A VHK tagjai azt is elmondták, jelentősen átalakítják majd a Budapest Parkot, hogy a hangulat igazi, autentikus VHK-élményt adjon a nézőknek.

Első alkalommal lép majd szólóelőadóként a Budapest Park színpadára Geszti Péter, aki a Geszti Sixty arénakoncert műsorát ülteti át szabadtéri formába. A Grund színészzenekar is színpadra áll majd, akik A Pál utcai fiúk című darab zenéjét hozzák el a közönségnek, amely alkotás zenei része Dés László és Geszti Péter nevéhez fűződik. Szintén érkezik majd a Csinibaba Táncdalfesztivál, amit Rujder Vivien és Béres Bence konferáltak fel.

Az idei évadot az AWS nyitja. A Blahalouisiana új, a Sötét villám-lemez hangulatisága után jóval színesebb vizuális köntösben tér majd vissza a Budapest Park színpadára. 

Rimóczi Imre, a Budapest Park üzemeltetési és művészeti vezetője a sajtóeseményen elmondta:

Tavaly vezettük be a koncertet és az afteridőszakot váltó intróshow-t, amiben rengeteg fényinstallációs helyzet exponálódik. Az volt a célunk ezzel, hogy megtartsuk a vendégeket, minél többen benn maradjanak, ezért egy olyan meghökkentő helyzetet teremtettünk nekik, amit érdemes végignézni, videóra venni, és az este hangulatához is hozzátesz.

A Budapest Park idén olyan extra újításokkal is készül, mint a Park FM, a saját online rádiójuk felrázása, amiben a hazai zenei élet olyan szereplői is reflektorfényt kapnak, akik máshol nem. Májusban a koncerthelyszín az SOS Gyermekfalvakkal közösen jótékonysági programot indít, aminek keretében egy hónapon át gyűjtenek majd adományokat a park weboldalán a rászorulók javára. 

Emellett a koncerthelyszín a feltörekvő előadókat is igyekszik idén még jobban támogatni, így az előzenekari lehetőségek biztosítása mellett olyan programokat is szerveznek, mint a Sávlekötő Camp második évadának döntője, vagy Budapest Park Kemp, aminek keretében pár napra alkotói táborrá válik a koncerthelyszín. Emellett idén is visszatér a Levendula Piknik, az összművészeti fesztivál, ahol a divat, a zene, a tánc és a vizuális művészetek kerülnek közelebb egymáshoz. 

(Borítókép: Sajtótájékoztató a Budapest Parkban 2025. április 23-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)