A budapesti kőszínház színpadán lép fel az AWS zenekar

2025.04.28. 17:39
Múzsák a csók után - Irodalmi est
Idén ősszel ismét budapesti kőszínház színpadán láthatjuk az AWS zenekart, ugyanis a népszerű metál banda november 2-án a Vígszínházban ad akusztikus koncertet.

Bár a Madách 2.0 koncert elnevezése eredetileg a Vígszínház helyszínéhez kötődött, az évek során mélyebb jelentést is kapott. Madách Imre műve, Az ember tragédiája, és annak legismertebb idézete, „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”, tökéletesen tükrözi a zenekar szellemiségét és kitartását. Innentől kezdve tehát a zenekar a Madách elnevezéssel a koncert sorozatra utal, amelynek következő felvonása idén november elején a Vígszínházban lesz – olvasható a szervezők közleményében.

Kirobbanó hangulat

Ráadásul, ahogy a zenekar is hangsúlyozza, a nyári fesztiválszezon után nem terveznek több koncertet adni, mert minden erejükkel erre az estére készülnek – még különlegesebbé téve az eseményt azok számára, akik részesei lehetnek. Az AWS a jól megszokott energiájú és kirobbanó hangulatú koncertek után ismét k ényelmes székekbe ülteti a közönségét és egy maradandó zenei élményt kínál nekik. 

A nagy sikert aratott Madách-os feldolgozások mellett új hangzással lesznek hallhatók a 2025-ben Fonogram-díjjal jutalmazott ’Innen szép nyerni’ lemez legnépszerűbb dalai is.

A nyolc évvel ezelőtti Madách koncertet a rajongók mind a mai napig emlegetik és vissza-vissza térnek hozzá, hiszen a teljes koncertfelvétel több mint 17 millió megtekintésnél jár a YouTube-on és az abból készült lemez azóta aranylemez minősítést kapott. Az album legismertebb dala, a  Lelket vennék , azóta is a zenekar fellépéseinek egyik tetőpontja.