- Kultúr
- ferenc pàpa
- aquilino bocos merino
- konklávé
- roma
- szent péter tér
- szent péter-bazilika
- pápaválasztás
Tényleg minden út Rómába vezet, egyre többen érkeznek a pápaválasztásra

További Kultúr cikkek
-
Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált tartottak Veszprémben
- Elég volt az önkényből, összefogtak a politikusok Kőszegen
- Több szupermozi premierje is eltolódik, a rajongóknak még várniuk kell
- Sosem találja ki, mire készül Barabási Albert-László
- Scarlett Johansson kitálalt, éveken keresztül kizsákmányolták

Tudósítónk jelenti Rómából
Rómában 2025. április 26-án szombaton eltemették Ferenc pápát. A Szent Péter-bazilika környékét a világ minden tájáról érkező turisták és tudósítók lepték el, és még most is érkeznek, hogy elzarándokoljanak Ferenc pápa végső nyughelyére, a Santa Maria Maggiore-bazilikához.
Most pedig már a katolikus egyház történetének egyik legfontosabb eseménye vár ránk: hamarosan pápát választanak, a döntést a bíborosok hozzák meg az összehívott konklávén. A pápa személye nem csak vallási jelentőséggel bír. Ferenc pápa halála óta a bíborosok különböző beszélgetéseken és gyűléseken osztották meg véleményüket arról, hogyan történjen a pápaválasztás – mondja újságírók gyűrűjében Aquilino Bocos Merino spanyol bíboros, aki 1938-ban született, és már 86 éves, így a konklávén nincs szavazati joga – ám az előkészületekben az idősebb bíborosok is részt vehetnek, tanácsaik fontosak lehetnek.
Szentlélek vagy a konklávé?
A spanyol kardinálist, akivel a Szent Péter téren találkozunk, arról is kérdezzük, hogy mi vezérli majd a választást: a Szentlélek vagy a bíborosok emberi döntései?
A Szentlélek választja meg a pápát a bíborosokon keresztül, de ha a bíborosok más irányba szeretnének menni, mint amit a Szentlélek sugall, az komoly dilemmákat okozhat
– fogalmaz Aquilino Bocos Merino, majd azt is hozzáteszi, hogy minden bíboros tisztában van a Szentlélek vezető szerepével: „Nem mindenki ért egyet minden kérdésben, de az egyházat most is a Szentlélek vezeti.”

A katolikus egyház szabályai szerint pápaválasztók csak azok a bíborosok lehetnek, akik a pápa halála vagy lemondása idején még nem töltötték be a 80. életévüket. A Rómába érkezett bíborosok már most is napi rendszerességgel találkoznak, hogy felkészüljenek a konklávéra, amelynek konkrét időpontjáról még nem tudni, a La Repubblica korábban azt írta, hogy 2025. május 5. és május 10. között kezdődik.
A bíborosi találkozók hátterére vonatkozó kérdésemre Aquilino Bocos Merino azt feleli, hogy a megbeszéléseken olyan témák kerülnek elő, mint a szegénység, a háborúk, a társadalmi igazságtalanságok, valamint az egyház megújulásának kérdésköre. Szerinte a következő pápa küldetése az lesz, hogy
a Szentlélek vezetésével továbbvigye Ferenc pápa örökségét, és biztosítsa, hogy az egyház ne csupán vallási tanításokat közvetítsen, hanem aktívan részt vállaljon a világ társadalmi problémáinak megoldásában.
Ferenc pápa áldása és öröksége
A 86 éves spanyol bíboros szót ejt Ferenc pápa szellemi örökségéről is, különösen a szinodalitásról, vagyis a zsinatiságról, az egyház közösségi, párbeszédre épülő működéséről, amely szerinte mély és maradandó hatást gyakorol az egyházra.
Ferenc pápa szent lehet, mivel az ő szavai és cselekedetei mély vallásos érzéseket tükröznek
– mondja Aquilino Bocos Merino, aki szerint a 2025. április 21-én meghalt egyházfő tanításai – a szinodalitásról és az egyház közösségi elveinek megerősítéséről – tovább élhetnek, ezek határozhatják meg az egyház jövőjét is.
Az Index olvasói élőben követhették figyelemmel Ferenc pápa temetési szertartását, a ceremóniát megelőző eseményeket. Ferenc pápát a ravatalán is láthattam a Szent Péter-bazilikában. Vörös miseruhában feküdt, arca sápadt volt, mégis békét és nyugalmat sugárzott.

A szertartás különleges pillanata volt Giovanni Battista Re bíboros homíliája, aki arra emlékeztetett bennünket, hogy Ferenc pápa számára a hit bizonyossága és a szeretet volt a legfontosabb érték, amit az embereknek követniük kell. A gyászolók között számos olyan személy is volt, aki személyes történetét osztotta meg lapunkkal. Egy édesanya története különösen megható volt: levelet írt a pápának, amelynek köszönhetően karácsony előtt segítséget kapott.
A szertartás végén a gyászolók elindultak a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol eltemették Ferenc pápát. Az egyházfő búcsúztatása nemcsak a gyászról szólt, hanem a hálaadásról is, hiszen Ferenc pápa egész életét a másokért való szolgálatnak szentelte.
Róma most különösen nyüzsgő város. A Vatikán körüli szabadtéri bárok és éttermek zsúfolásig megtelnek turistákkal, a fagylaltozók előtt hosszú sorokban várakoznak a hűsítő gelatóért. A szakrális tárgyakat árusító üzletek komoly forgalmat bonyolítanak, a Borgo Pióban például kegytárgyakat vásárolnak, és
szinte mindenki Ferenc pápa rózsafüzérét keresi – mintegy 10 euróért.
Az elmúlt napokban rengetegen érkeztek Rómába, sok zarándok, érdeklődő és turista csak Ferenc pápa temetése után, és az olasz fővárosban arra készülnek, hogy még többen jönnek, mert szeretnének részesei lenni a pápaválasztás folyamatának, ott akarnak lenni, amikor a Szent Péter téren a fehér füst felszáll, miután a bíborosok megválasztották az új pápát.
(Borítókép: Hívek gyülekeznek Ferenc pápa gyászának második napján, 2025. április 27-én Rómában. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)