A paradicsomos káposzta és a balett találkozása: 75 éves a Magyar Táncművészeti Egyetem

Mi köze van a paradicsomos káposztának a magyar táncművészet relevéjéhez? Hogy kapcsolódik XIV. Lajos pástétoma a magyar balettművészet egyik legnagyobb alakjának pas de bourrée-jához középiskolás éveiből? Nem gondoltuk, hogy ilyen kérdésekre kapunk választ, amikor chassé lépésekkel beléptünk a W Budapest Hotel ajtaján, ami abban a Drechsler-palotában jött létre, ahol egykoron az Állami Balettintézet működött.

A Magyar Táncművészeti Egyetem idén 75 éves. A jubileumot méltó módon ünneplik: egy nem kevesebb mint 75 napon át tartó eseménysorozattal, amely egyszerre idézi meg a múltat, a jelent és a jövőt – mint egy tökéletes pas de trois. A megemlékezés központi helyszíne nem véletlen, hiszen a hajdani Drechsler-palota falai között egykor diákok százai tanulták meg az első pliék és jeték mozdulatait, s váltak a táncparkett étoile-jaivá.

Tánc és időutazás egy fedél alatt

Mezei Dániel az est házigazdája port de bras mozdulattal köszöntőjében felidézte, milyen vágyakozással nézte valaha a palotát, miközben a 4-es buszon zötyögött el mellette. Ezt követően az est hangulatát a The Art Around Us című kisfilm vetítése grand finale-ként koronázta meg, amely a táncművészet mindenhol jelen lévő szépségét idézte meg.

Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora azt hangsúlyozta, hogy nemcsak a helyszín, de a dátum is szimbolikus, hiszen a tánc világnapjának előestéjén tartják az ünnepséget.

A múlt szelleme itt él a falakban, mint egy láthatatlan corps de ballet

– mondta, hozzátéve, hogy az intézmény mára már nem csupán középfokú balettképzést kínál, mint indulásakor, hanem hét szakon, 23 szakirányon folyik egyetemi szintű oktatás – ahol a hallgatók mindent megtanulhatnak az arabesque-től egészen a kiégésprevencióig.

„Napjainkban azonban nincs még egy olyan felsőoktatási intézmény a világon, amely a tánc és határterületeinek ennyire széles oktatási variációját lefedné. A táncművészképzéstől a koreográfus- és tánctanárképzésen át a kurrens szakirányú továbbképzésekig. Az sem mellékes, hogy nemcsak az oktatás minősége vonzza ide a fiatalokat, hanem a diplomaszerzés és az élethossziglan való tanulás lehetősége is, amellyel csak nagyon kevés művészeti képzőhely rendelkezik” – fogalmazott Fodorné Molnár Márta.

Itt azonban nem állnak meg, hanem tesznek egy grand jetét a jövő felé.

Nem szerénytelen álmunk, hogy 2030-ra Európa top 3 táncművészeti egyeteme közé kerüljünk

– mondta a rektor.

Balett az ágyban és a palotában

Igor Börser, a W Budapest Hotel szállodaigazgatója arról beszélt, hogy az épület felújítása során reverence-szal, tisztelettel bántak az egykori balettintézet örökségével.

Ahogy a balettben a prima ballerina a központ, úgy nálunk az ágy a szoba szíve, ezért mindig a szobák közepén találjuk az ágyakat, nem a falaknál

– emelt ki egyet a számos belsőépítészeti megoldás közül.

A hotel két legimpozánsabb lakosztályát, a presidental suite-eket – a fő elnöki lakosztály a legendás magyar balettművész, Nádasi Ferenc egykori lakásából lett kialakítva – is a balettnek szentelték: az egyik szoba teljesen fekete, amíg a másik teljesen fehér, hogy ezzel idézzék meg A hattyúk tavának ikonikus kettősét.

Paradicsomos káposzta és egy életre szóló szerelem

A megnyitóbeszédeket az épület egykori diákjainak élménybeszámolói követték adagioritmusban. Ennek hatására a fogadás miatt jelen lévők egyből megfiatalodtak, és mintha csak ismét tizenévesen ülnének az iskolapadokban, olyan hangosan mesélték egymásnak a történeteket, hogy az ember azt gondolhatta, nem is figyelnek az előadókra. Ez azonban nem volt igaz, ugyanis előszeretettel entréztak az előadók történeteibe, hogy kijavítsanak egy-két kisebb részletet.

Kiss János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke nosztalgiával piruettezve idézte fel a balettintézeti éveket. Azonban elárulta, hogy az első dolog, ami eszébe jut az épületről, az a menza.

A bejárat mellett volt egy üvegkalitka, ott volt a menza. Indokolatlanul sokszor adtak paradicsomos káposztát fasírttal. Nem volt jó, de megettük, mint egy allegrogyakorlat után éhes balettnövendékek

– mondta nevetve, a hanghatások alapján pedig megállapítható, hogy az intézmény minden jelen lévő egykori hallgatója mélységesen egyetért a balettművész szavaival.

Kiss János beszámolt arról is, hogy hogyan kötöttek ki az igazgatói irodában, miután a kémialaborban minden dolgot összeborítottak, amit találtak, ennek következtében kifüstölték az iskolát. Hozzátette, az iskolás csínyek is részei voltak annak a tapasztalatnak, amely a diákok szívébe vésődött, akárcsak egy gondosan kivitelezett fouetté.

Szőnyi Eleonóra Liszt Ferenc-díjas érdemes művész szintén könnyekkel a szemében emlékezett:

Minden lélegzetvétellel szívtuk magunkba a tánc világát, ahogy a táncosok a levegőt egy grand allegro kombináció közben.

Elárulta, hogy ő a jobb gyerekek közé tartozott, de a társaság gyakran magával vitte, így néhány alkalommal ő is állt az igazgatói irodában cinquième-pozícióban. Élénken emlékezett vissza rá, hogy milyen volt fiatalon kiszökni az ablakon az iskolából azért, hogy bejussanak a szemközti Operaházba, és titokban megleshessék a Spartacus próbáit, amelyet Seregi László ikonikus koreográfiája tett felejthetetlenné.

Egyébként valóban sokszor adhattak paradicsomos káposztát, mert én is emlékszem rá, mint egy visszatérő motívumra

– reagált Kiss János szavaira a művésznő.

Sebestyén Katalin balettmester azzal kezdte, hogy elmondta, lehetséges, hogy valamire rosszul emlékszik a történtekből, de ezt nézzék el neki, ugyanis ő itt van már a balettintézet kezdete óta.

Ez a 75 év, ez én vagyok. Az egészet végigéltem, mint egy hosszú variation. Aztán persze ehhez a 75 évhez tegyétek hozzá, hogy meg is kellett születnem és meg is kellett nőnöm akkorára, hogy felvegyenek, úgyhogy igazából ez a 75 év nálam már lassan 85

– nevetett.

Ezt követően a művész végtelennek tűnő anekdoták enchainement-jába kezdett. Egy történet szerint egy alkalommal a zsibongóban körjáték közben egy Coppélia-ba illő jelenetnek megfelelően valaki olyan nagyot esett, hogy betiltották a játékot, igaz, ekkorra már az épület előtti árkádoknál való játék is be volt tiltva, nem kis részben köszönhetően Sebestyén Katalinnak. Egy másik emlékezetes csínytevésük alkalmával bezárták a nagy közös tanáriba oktatóikat, így végül egy fiatal földrajztanárnak kellett kimásznia az ablakon cabriole ugrásszerűen, hogy kiszabadítsa a fogságba esett pedagógusokat. Mondanunk sem kell, hogy ezt követően is az igazgatóiban találta magát Sebestyén Katalin, aki a többiekhez hasonlóan nem felejtkezett el a paradicsomos káposztáról sem.

Emlékszem, egyszer egy állat szeme is visszanézett ránk a káposzta közül, ekkor még kevésbé volt vonzó az evés

– jegyezte meg.

Pogány Alinka, az Operaház korábbi balettművésze sem mehetett el szó nélkül a menza mellett.

Volt valami érzéki abban, ahogyan a konyhásnéni puszta kézzel dobta bele a fasírtot a káposztába

– nevetett.

Természetesen nem csak rossz menzai élményeket kapott alma materétől. Elmesélte, hogy itt már gyerekként megtanították neki, hogy hogyan kell beosztani az idejét, aminek még most is, nagymamaként is hasznát veszi, ugyanis ennek köszönhetően tudja egyedül is előadni az élet pas de deux-jét.

„Három unokám van, de van köztük egy ikerpár, úgyhogy kétfelé kell szakadnom mindig” – mesélte.

Az intézményhez köthető legnagyobb élménye 1960-ból származik, amikor a balettintézet 10 éves gálaműsorán őt, a legkisebbet választották ki egy beszéd megtartására, amelynek akkora sikere lett, hogy Sipeki Levente, a legendás balettművész autogramot kért tőle, mint egy igazi ballerina assolutától.

Hortobágyi Gyöngyvér, a Néptánc Tanszék vezetője elárulta, hogy nagyon nehéz volt az iskola, de olyan boldogok voltak, mint a Giselle első felvonásában az aratóünnepen chassé lépésekkel táncoló falusiak.

Hozzátette, hogy ő a második néptáncos tagozatba járt, amikor már az intézmény vezetői tanultak az első legendás tagozat rosszaságából, így megpróbálták őket úgy összerakni, hogy egy nagyon eminens osztály jöjjön létre, ami nagyjából sikerült is, de azért ők is rosszalkodtak, elsősorban a balettesek kárára, petit allegro könnyedségével.

A táncot nem egyszerű besorolni a művészetek közé, mert az a test és az érzelmek együttes megjelenése

– fogalmazott már Téry Evelin balettmester.

Ő elsősorban egykori tanárainak odafigyelését dicsőítette. Egy történetből kiderül, hogy irodalomtanáruk minden egyes hallgatójáról naplót vezetett, amelyet egyik osztálytársa ellopott glissade könnyedségével. Az ő neve mellett a naplóban ennyi állt:

Szigeti Evelin (a művésznő lánykori neve – a szerk.) – regényalak.

Történelemtanáruk pedig figyelt arra, hogy táncosokat oktat, így minden tananyagba igyekezett belefűzni a balettet, mintha csak egy pas de chat lépést illesztene egy koreográfiába. Tisztán emlékszik arra, hogy XIV. Lajossal kapcsolatban megtanulták, hogy a 16. század Franciaországában milyen jelentőséget kapott a balett, és hogy miközben a király a születésnapján a pástétomát fogyasztotta, aközben a tortájából táncosok ugrottak elő, akik az udvar kiváló balettmesterétől, Pierre Beauchamp-tól tanult koreográfiát adtak elő entrechat ugrásokkal tűzdelve.

Miközben a múlt táncosai visszaidézik a régi idők szépségét, az ünnepség minden eleme azt mutatta: a Magyar Táncművészeti Egyetem ma is virágzik, hajlékonyan alkalmazkodik az új kor kihívásaihoz – mint egy tökéletes attitűdé.

A közel kétórás esemény vége felé Kulcsár Noémi által koreografált „Seibo-részletet” láthattak az egybegyűltek, amit egy improvizációs performance követett, amelynek keretében az egyetem jelenlegi hallgatói betáncolták az épületet.

Az összejövetel este kilenc órakor egy 10 perces látványos fényfestéssel zárult, mint egy előadás utáni reverence. A vendégek az Operaház elől, az Andrássy útról nézhették meg azt a filmösszeállítást, amelyben a fennállásának 75. esztendejét ünneplő Magyar Táncművészeti Egyetem múltja és különböző formanyelvei mellett a jelenlegi hallgatók művészi igényességű imázsfilmje is megjelent a volt Állami Balettintézet sokat látott, de az elmúlt években kívül-belül megújult falán.

És hogy mi köze van a paradicsomos káposztának a magyar táncművészethez? Talán éppen annyi, mint egy jól sikerült piruettek sorának: néha a legváratlanabb dolgokból születnek a legnagyobb történetek, akár egy tökéletes coda a balett végén.

(Borítókép: 75 éves a Magyar Táncművészeti Egyetem. Fotó: Magyar Táncművészeti Egyetem)