Emberi csontból készült fuvolán zenél Szibéria ősi sámánnemzedéke

Őslakos szibériaiak egy csoportja kel át a befagyott folyón. Az ég szürke, a szél egyre erősebben fúj. Vihar közeleg.

Oroszország tajgáiból indított rohamot 2015-ben az Otyken (ejtsd: Otuken), a zenekar, amely egyedülálló fúziót képvisel:

• rock, R&B, folk pop és törzsi elektronika, de kiegészül torokénekléssel is.

Az ínyenc magyar zenehallgatók körében talán már ismerős lehet a Krasznojarszk határterületről származó zenekar, amelyet Andrej Medonosz alapított azzal a céllal, hogy megőrizze a helyi folklórt, a régi szokásokat és dalokat.

Az alapító néprajzi múzeumot is üzemeltet, az odalátogató külföldiek és oroszok adtak neki ihletet, hogy egy modern, mégis hagyományos zenekart hozzon létre. Tagjai szibériai őslakos népcsoportokból származnak, így vannak köztük csulimok, hakaszok, ketek és szelkupok.

Utolsók az utolsók közül

A formáció tagjai hagyományos életmódot folytatnak, a zenekar énekese, Azjan például egy kis halászfaluból származik, ahol mindössze 200 csulim él. (Megdöbbentő tény, hogy a 2010-es népszámlálás szerint már csak 355 csulim él a világon, és közülük csupán 44-en beszélik anyanyelvüket.) Falujában a férfiaknak kötelező halászni, hagyományaik szerint a kifogott halat azonnal elfogyasztják, miután élve megnyúzták. Egy interjúban az énekes elmondta, amikor először kereste fel Madenosz, nemet mondott. „Vadóc” volt, de aztán megnézte, mivel is foglalkoznak, és azt gondolta: „Igen, ezt kell csinálnom.” „Rájöttem, hogy oda tartozom, ez az én területem, pontosan a zene, amit alkotunk” – fogalmazott.

Tudok beszélni a fákkal, és ők szavak nélkül válaszolnak nekem. A tajga valami élő, spirituális kapcsolatban van a belső éneddel. Ez egy nagyon erős érzés! […] Amikor arról a környezetről álmodom, ahol felnőttem, azokról a folyópartokról, azokról a tájakról, látom, hogy a kis hazám hív engem

– mondta Azjan, aki szerint a zenéje ott születik, ahol kényelemben érzi magát, és ez a hely az otthona, az a „tűzhelye”, „ez a szeretet”.

De ott van Cvetá, aki dorombon játszik, és egy olyan faluban él, ahol nincsenek gyógyszerek és áram, természetes gyógymódokkal kezelik bajaikat.

„Újra kél a szél, s felragyog a nap. A természet újra átjárja lelkedet.
Minden, mire szükséged lehet, ott lapul benned.
Tárd ki elméd kapuját, nyisd meg lelked rejtekét,
Engedd látni szemed, s így megleled!”

Csontból és lélekből

Hangszereik különlegesek: használnak morin khuurt (lókoponyából készült mongol hangszer), ikilit (kéthúros vonós), khomyst (pengetős hangszer), sőt

Jelmezeik, akárcsak zenéjük, a hagyományos és modern elemek fúziói, és maguk készítik őket, több szibériai törzs jellegzetességeit ötvözve. Az alapító szerint nehéz a népzenét vizuális elemek nélkül befogadni, ezért a megjelenésük nagyon fontos számukra.

„Üdvözlégy, barátom,
újra itt vagy velünk!
Hálát adunk a Mindenhatónak
mindenért, amink van,
örömért és bánatért egyaránt.”

A szibériai etnikai zene iránt különösen nagy érdeklődést mutattak az észak- és dél-amerikai indiánok, többek között Kanadából és Kolumbiából. Medonosz szerint kulturális párhuzamokat kerestek saját népeik és Szibéria őslakói között. A nevet is úgy választották, hogy a különlegessége mellett könnyen érthető legyen a külföldiek számára. Az Otyken

A zenekar dalszövegeit Medonosz írja, aki bevallása szerint nem zenész, nem ismeri a kottát, a zenét egy csapattaggal közösen komponálja.

Híd, világok között

Dalaik csulim, hakasz és orosz nyelven hangzanak el, így őrizve nyelvi örökségüket, s bár ez okozhat nehézségeket, az atmoszféra és a hangulat mindenkinek átjön.

Látom, ahogy a külföldiek sírnak. Nem láttak még ilyen tisztaságot, ilyen őszinte előadást, ilyen romlatlanságot

– így foglalta össze egy korábbi megszólalásában Medonosz, mit lát a hallgatóságon, miközben játszanak. Dalszövegeik gyakran utalnak vissza a szibériai tájra vagy a régi népmesékre. Ezzel Oroszország egy olyan részét akarják bemutatni, amely kevésbé ismert.

Szibéria északi régiójáról, Csukcsföldről akartunk énekelni, hogy támogassuk ezt a régiót és őslakos népeit. Ez Szibéria legtávolabbi és legnehezebben megközelíthető helye. Az egész világnak mesélni akartunk erről a helyről. Sok szép, meseszerű és izgalmas látnivaló van ott

– mondta Medonosz egy interjúban.

„Inkább meghalnék, mikor mindenütt
Tél van, s én tavaszra vágyom.
[…]
Inkább meghalnék, hogy kialudjon a tűz bensőmben.
Inkább meghalnék, hogy elérjem Istent!
Nem bírom nézni, hogyan halnak a bálnák,
Miközben feketeség jut a gyermekeknek.”

Ez a mély érzelmi hatás nem véletlen, zenéjük olyan, mint egy híd a világok között.

Őslakos szibériaiak egy csoportja kel át a befagyott folyón, az ég szürke, a szél egyre erősebben fúj. Vihar közeleg. Már ez a kép is szimbolikus, de az Otyken – összekapcsolva múltat és jelent, hagyományt és innovációt – átsegít rajta.

„A nap elvakít téged,
a vihar hóval borít be,
a föld elnyel a méhébe.
Ha keletre mész,
légy nagyon óvatos!”

(Borítókép: OTYKEN / Youtube)