Lovasi András Magyar Péternek hálálkodik Gyurcsány Ferenc miatt

További Kultúr cikkek
-
Mindenüket elveszítették, soha nem bírták feldolgozni a tragédiát
- Meghalt Jurij Grigorovics
- Több mint kétmillió forintig ment a licit az Egri csillagok dedikált könyvéért
- Filmtörténeti pillanatok, ikonok a MOZ.GO Fesztivál életműdíjasai között
- Elárasztotta a szemét a közkedvelt horvát tengerpartot, napokig küzdöttek ellene

„Tegnap Gyurcsány Ferenc lemondott minden funkciójáról! 19 év késéssel. Ha csupán ennyit köszönhetünk Magyar Péternek, már csak ezért is jár neki a köszi” – fogalmazott a Válasz Online-nak adott nagyinterjújában Lovasi András, aki szerint ma már tényleg az a tét, hogy elmenjen-e az országból, vagy sem.
Lovasi András az interjúban az alábbi dolgokra is kitért:
- Dalai (például a 2014 és a Ki találja meg?) mindig is politikai és társadalmi utalásokat tartalmaztak, ám ami korábban „még viszonylag újdonságként hatott, az mára sajnos kezd szinte megszokottá válni – miközben megszokni sosem lehet”. A zenész emellett kritizálta a jelenlegi popzenei irányzatokat: Ákost, Győzikét és Mága Zoltánt is.
- Majkával kapcsolatban elmondta, a rapper „óvatos duhaj. És ügyes. Érti a magyar néplelket. Ez az „ügyes” nem feltétlenül dehonesztáló egyébként. Orbán is nagyon ügyes, jó képességű politikus. Putyin is...” – fogalmazott.
- Mint mondta, korábbi számai ma már nem is válnának slágerekké, hiszen napjainkban csak akkor fut be egy szám, ha óriási összegeket költenek az online marketingjére: a Kiscsillagnak erre nem futja. Ráadásul a mainstreamben csak amerikai popzene megy.
- Kiemelte, hogy 18 évvel ezelőtt még Oroszországban is pezsgett a könnyűzenei élet, ma azonban már teljesen megszüntették azt.
- Lovasi köszönetet mondott Magyar Péternek, amiért a politikus – szerinte – hozzájárult Gyurcsány Ferenc „végre bekövetkező” távozásához a politikai közéletből. A zenész szerint a magyar politikai elit oldaltól függetlenül régóta alkalmatlan a valódi megújulásra.
- Lovasi személyes élményeiről, barátai elvesztéséről beszélt. Elmondta, egy közeli, gyermekorvosként dolgozó ismerőse már sok évvel ezelőtt Svédországba költözött a hazai egészségügyi körülmények miatt.
- Mint mondta, az ő fejében is megfordult, sőt opció, hogy elhagyja az országot. Még lakóautója is van, ha úgy érezné, már nem bírja tovább az itthoni állapotokat.
Dekoráció lett belőle
Lovasi András nemrég az Indexnek is nyilatkozott. Az interjúban kiemelte, ő már nem akar olyan zenét játszani, mint a mostani húszévesek, sem arról énekelni, amiről ők. Miközben a rockzene, a popzene mindig is a fiatalok zenéje volt. Szerinte Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Krúbi roppant tehetséges srácok, szereti és hallgatja is őket, de a rock- és a popzene már sohasem lesz annyira fontos, mint a hetvenes években volt.
Amíg ellenkultúra volt, valamilyen szinten lázadás, de összességében ma már a jóléti társadalom liftzenéje. Nincs az a felhajtóereje, amitől annak idején fontosnak tűnt. Valamiféle dekoráció lett belőle
− vélekedett Lovasi.
(Borítókép: Lovasi András. Fotó: Szollár Zsófi / Index)