Életműdíjas lett Geszti Péter: Jó pár dalomat azért még 50-100 év múlva is énekelni fogják

Jó hangulatban telt a 2025-ös Artisjus-díj-átadó. Az évenként megrendezett esemény lényege, hogy felhívják a figyelmet az arra érdemes kortárs alkotókra és legfrissebb eredményeikre, munkáikra. A közös jogkezelő szervezet, amely nem csupán a zenei, hanem az irodalmi élet kiemelt alakjait is képviseli, idén tizenegy zenei és hat irodalmi díjat adott át – utóbbiakról korábbi cikkünkben részletesen írtunk.

Bár minden elismerés – mondhatni – egyformán jelentős, nincs díjátadó, ahol ne lennének kiemelt kategóriák. Az Artisjus-díj esetében is akad kettő, amely a díjátadót elnézve mindenképp, de talán az utóéletben is egy picit fűszeresebb. Egyik ilyen az Irodalmi Nagydíj, ami nevéből adódóan is az év leginkább kiemelkedő irodalmi teljesítményének jár. 

2025-ben ezt az elismerést Szilágyi Ákos kapta Elvégre – Naplóversek 2017–2023 című verseskötetéért. A szerzőt korábban József Attila-díjjal, Pulitzer-emlékdíjjal és a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával is kitüntették. Költőként több ezer éves hagyományt felelevenítve nem csupán megírja, hanem elő is adja verseit. Ezt a gála közönsége élőben is megtapasztalhatta, ahogy díjnyertes kötetének több költeményét is felolvasta. 

A versektől a hiphopig

A másik kiemelt díjazott Geszti Péter, aki zenészként elnyerte az Artisjus Könnyűzenei alkotói életműdíját – a Rapülők egykori tagja formációjával annak idején a Hruszka Jenő-díjat is megkapta, ami voltaképp az Artisjus-díj elődje. Volt alkalmunk pár kérdést feltenni neki az elismerés kapcsán, amiről nevetve úgy fogalmazott: „Ez jól fog mutatni a Wikipédia-szócikkben, amikor halálom után valaki arról olvas majd, hogy ki is volt ez a fószer.” Kicsit komolyabbra véve a szót elmondta:

Abban biztos vagyok, hogy jó pár dalomat azért még 50-100 év múlva is énekelni fogják. Ha nem is a popzenei műveimet, de a musicalekben hallható dalaimat egészen biztos. Vannak is sejtéseim, hogy mely dalaim fogják túlélni az idő kegyetlen malmainak őrlését. Nagyjából tíz és húsz közöttre becsülöm, de kettőről biztos vagyok. Az egyik a Magyarország című dalszövegem lesz, a másik pedig a Mi vagyunk a grund, de A dzsungel könyvéből is tudnék számokat mondani, hiszen ezeken a dalokon (ez pedig már nem csak az én érdemem) generációk nőttek fel, akiknek a kulturális terében ezek az alkotások jelen vannak és relevánsak. Ennél többet egy szerző nem nagyon érhet el.

Geszti Péter elmondta, hogy nem tekint az életműdíjra egy korszakot lezáró vagy elindító elismerésként. Ráadásul úgy véli, dalszerzőként most még aktívabb is, mint az elmúlt húsz évben, hiszen egyszerre készíti új albumát, miközben Dés Lászlóval dolgoznak épp a Petőfi-musicalen. Becslései szerint mintegy harminc dalt fog ebben az évben írni. Az Artisjus elismeréséről úgy véli, azért is jelentős, mert egy visszajelzés, hogy nem csupán a közönség, de a szakma is lát valamilyen értéket az alkotásaiban.

de ezúttal jóval tudatosabban alkot, mint ahogy azt az elmúlt évtizedekben tette saját számainál. Kimondottan a 40-es, 50-es és afeletti korosztályt célozza. Egy adott stílus köré építi soron következő lemezének anyagát, amivel kapaszkodót akar adni az embereknek ebben a zavaros, nehezen átlátható és nyomasztó világban:

Nem akarok mindenkinek tetszeni, sem megfelelni. Tudatosan választottam ki egy olyan zenei korszakot, amit (persze mai módon áthangszerelve) újra megidézünk. Egy olyan típusú daluniverzumot akarok kipakolni majd a színpadra, ami segít az embereknek, hogy megtámasszák magukat érzelmileg, és egy kicsit megkönnyebüljenek ebben a káoszban, amiben élünk. Régen volt már, hogy ennyire fókuszáltan, csupán egy-két zenei műfajt engedjek be. Gyakran volt rám jellemző, hogy annyira eklektikusak a dalaim egy albumon belül is, hogy a hallgatóknak is nehéz volt eldönteni, mi a fenét is csinál a Geszti épp. Ahogy arról múltkor is dumáltunk, én három éve befejeztem a reklámbizniszben való bűnözésemet, azóta pedig hihetetlenül felszabadult és örömteli módon szinte csak a zenével foglalkozom.

A közelmúlt tapasztalatai alapján – mint a telt házas dupla Aréna-koncertje vagy a júliusra meghirdetett, szintén sold-out Budapest Park-előadása, továbbá a folyamatban lévő projektjei – azt látja, hogy életműdíj ide vagy oda, hatalmas lendülettel halad, és nagyon nagy izgalmak érkeznek a zenei karrierjében, ami bizonyos értelemben most még magasabbra ívelhet, mint eddig valaha.

A korszakos szövegezés

Az év könnyűzenei szövegírója Lombos Márton lett, aki szintén válaszolt pár kérdésünkre. A szerző (előadói nevén Lombos úr) úgy véli, hogy elsősorban a szórakoztatóiparban dolgozik, vagyis a közönség megelégedettségére játszik. Boldog, ha ezzel örömet okozhat, és jólesik számára a mostani elismerés, amit egyfajta mérföldkőként él meg, a közönség és a szakma visszajelzéseit pedig, akár ilyesfajta formában is, mindig értékesnek tartja.

A jelenleg sikeres, fiatal előadók dalszövegeiről az a véleménye, hogy nagyon szabadon fogalmaznak, nem érzik szükségét annak, hogy a tartalmat, az érzéseket metaforák mögé bújtassák vagy túlstilizálják. Kiemeli azért, hogy a régi koroknak is megvoltak ezek a számai. Példának a Váradi Roma Cafét hozza, aminek vannak olyan művei, amelyek régi dalok újradolgozásai, az eredeti változatok pedig a 30-as, 40-es évekig nyúlnak vissza, és ott sem volt feltétlenül jellemző, hogy átvitt értelemben beszéljenek bizonyos témákról. 

Ez a fajta szabadság már korábban is jelen volt. Ahogy behozzák a hétköznapokat a dalokba, az egy most is létező jelenség. Modern világot élünk, ezért a modern dolgokat hozzák be. Ebben az új generációs zenében a fiatalok, de sokszor a felnőttek is (köztük én magam) kielégülést nyerünk. Katartikus azt hallani, hogy egy fiatal srác azt gondolja a világ dolgairól, mint mi, vagy ha nem is ugyanazt, de megmutatja, hogy jelen állapotban miként gondolkodik, hogyan érzi magát

– összegzi Lombos Márton.

A szerző úgy véli, hogy a generációs szakadék, amit sokszor felfedezni vélünk az új előadók és a harminc, negyven évvel ezelőtti alkotók között, nem olyan hatalmas, mint ahogy az elsőre tűnik. A mai kor dolgaira reagáló részletek generálják ezt az érzést, akár az online élet és jelenlét adta élmények és kihívások említése, vagy esetleg a szabad szexualitásról, a drogokról, függőségekről való őszintébb, kevésbé bújtatott fogalmazás. 

Jövőbeli terveiről elmesélte, hogy most kapott több dalt is Nagy Laci Gitanótól, épp azokon dolgozik, de párhuzamosan egy színház is felkérte, hogy írjon nekik. Ősszel megjelenik a Tornóczky-lemez, amin szintén ott a keze nyoma, ráadásul egy egészen rendhagyó projekten is munkálkodik, ahol a zenét és a sportot próbálják rendhagyó módon vegyíteni. 

De minek a terv?

Persze nem mindenhol a tervezgetés a lényeg. Az Év Könnyűzenei Produkciója díjat például a Parno Graszt nyerte el 2024-es, Budapest Parkban megtartott lemezbemutató koncertjükért. Az elismerést Oláh József vette át, akivel tudtunk pár szót váltani az átadó ceremóniát megelőzően. 

Nekünk a legnagyobb díj az a közönség, amikor elmegyünk egy koncertre, és ott ordítanak. Ez a díj viszont nekem szintén nagyon fontos, bár a többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Az egész életemet végigzenéltem, de sokszor semmilyen visszajelzést sem kaptam a szakmától. Most, hogy kapjuk ezeket a díjakat, nagyon jó érzés, hogy a szakma is elismeri azt, hogy amit csinálunk, az jó dolog, és megállja a helyét a zenei piacon. Sokszor voltak kétségeim, hogy vajon jó-e, amit csinálunk. Biztos nem kéne többet, vagy emígy, amúgy csinálni? Bár a közönségtől mindig megkaptuk, hogy jó, ez ott motoszkált bennem. Ezek a szakmai díjak pedig pont ezt erősítik meg, hogy jó, amit csinálunk. Ha tudsz többet, az is jó, de már így is megállja a helyét

– osztotta meg velünk érzéseit Oláh József.

Azt is elmondta, hogy folyamatosan teszik feljebb a lécet, de lassan eljutnak arra a pontra, hogy már nem biztos, van-e feljebb. Személy szerint már nemigen akar sokkal magasabbra törni, hiszen mindent elértek, amit ezzel a zenekarral szeretett volna, sőt még annál is jóval többet. Ettől függetlenül ott vannak az új kihívások, amikor látják, hogy valakinek a koncertjére egy Puskásban több mint 20-30 ezer ember is elmegy, amit jó lenne, ha ők is megtudnának valósítani. 

Ezek a célok nem tűnnek el, Oláh Józsefben megvan az érzés, hogy egyszer talán sikerülhet egy ötvenezres koncertet adni, de a sorsra bízza magukat, és kiemeli, hogy teljesen elégedett azzal, ahol épp most tartanak. 

Hogy milyen más céljaik vannak a közeljövőben, arra a zenész csak nevetve felel, miszerint ilyen dolgok nincsenek az ő házuk tájékán. Elmondása szerint majd az élet hozza magával a feladatokat, amikre reagálni fognak, ennél konkrétabb tervek nincsenek. A múltkori beszélgetésünkre visszautalva szóba került a „Parno Graszt-musical”, ami voltaképp egy színházi előadás, ami a zenekar dalaira épül. Erről kiderült, hogy a tervek szerint nyáron mutatják majd be. Szó esett egy másik előadásról is, de a zenész leint, hogy az még „feltámadásban van”, majd ha lesz bármi fontos, úgyis megtudjuk. 

Kétmilliárd

Az interjúk után kezdetét vette a díjátadó. A megnyitóbeszédében Németh Alajos „Lojzi”, az Artisjus elnöke elmondta, hogy korábban, amikor egy barátjával próbáltak egyfajta képzelt sorrendet állítani a zenészek között, arra jutottak, hogy az első helyet vitán felül a zeneszerző kell hogy elfoglalja.

hiszen szakmájuk sokszor magányos, ahogy otthon, a négy fal között a klaviatúra vagy a kottapapír felett görnyedve éppen zenei formába próbálják önteni azt, ami a szívüket nyomja. Az Artisjus-díj is annak a népszerűsítésnek a része, ami lehetőséget biztosít, hogy némi reflektorfényt irányítsanak a sokszor színfalak mögött tevékenykedő alkotókra. 

Németh Alajost Szinger András, az Artisjus főigazgatója követte a színpadon. A közönségnek elmondta, hogy most lesz 118 éves a jogkezelő szervezet. Ezzel a rengeteg tapasztalattal igyekeznek majd reagálni a jelenkor számos kihívására, köztük az egyre jobban begyűrűző mesterséges intelligenciára. Elmondása szerint ebben az évben kiemelten szeretnének foglalkozni a szerzőkkel.

Jelen volt az eseményen Bús Balázs is, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, akit Szinger András invitált fel a színpadra. Ezután (hagyományteremtő jelleggel) bejelentette, hogy az évben az Artisjus által beszedett üreshordozó-jogdíjakból

Bús Balázs elmondta, hogy a megújult kollégiumi rendszer a dalszerzőkre fókuszálva fog idén pályázatokat kiírni, amik hamarosan meg is jelennek. 

Tanárok, diákok, régi jóbarátok

Ezután elkezdődött a díjak átadása. Elsőnek Geszti Péter kapta meg az elismerést, majd az irodalmi alkotókat díjazták, a sort Szilágyi Ákos zárta. Őket követték a komolyzenei előadók. Elsőnek Papp Mátyást, az év junior komolyzenei alkotóját konferálták fel, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésének zeneszerzés szakos hallgatója. Az alkotó számos világversenyen bizonyított már, eddigi legsikeresebb műve pedig a Kirakós című zongoradarabja, amit a Magyar Zene Háza közönsége élőben is meghallgathatott. 

Az Év Komolyzenei Műve kategóriában két alkotást is díjaztak. Az egyik Tornyai Péter Passacaglia della morte című kantátája, a másik Bella Máté The Cheerleaders című alkotása. Utóbbi szerző külön kiemelte, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy idén nem csupán ő, hanem diákja, Papp Mátyás is megkaphatta az elismerést. 

Ezt követően érkeztek a könnyűzenei alkotók. Elsőnek Hegedűs Józsi, őt követően pedig Oláh Krisztián lépett színpadra, akik az Év Junior Könnyűzenei Alkotója díjakat vehették át. Ezután a 4S Street érkezett, akiket az Év Junior Könnyűzenei Alkotó Közösségének a díjával tüntettek ki. Utánuk Oláh József, majd Lombos Márton vették át díjaikat, utolsónak pedig Tóth Szabolcs állt ki a közönség elé, akit az év könnyűzeneszerzőjének választottak. A 2025-ös Artisjus-díj átadóját egy korábbi díjazott, Cserihanna előadása zárta. 

(Borítókép: Geszti Péter és  Szinger András  2025. május 12-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)