Korrupt vidéki polgármester, vastag plasztikai sebész és egy luxusprosti kalandjai a világ körül

További Kultúr cikkek
-
Tóth Vera: Ha már a művész is elkezd politizálni és fújni a gyűlöletet, akkor ki marad az embereknek?
- J. K. Rowling megszólalt a készülő Harry Potter-sorozatról
- Ezt a Radnótit nem tanítják az iskolákban
- „Porcelánná” változott az Elefánt frontembere: Volt egy dinamit a testemben
- Meghalt Karczag Ferenc Jászai Mari-díjas színművész
„Sok ember számára az utazás a társadalmi státusz növelésének eszköze. Gyakran csak azért utazunk, hogy másoknak bizonyítsuk, milyen kalandvágyók, érdekesek és nem utolsósorban gazdagok vagyunk. Az utazás sokszor a megfelelési kényszerről, mintsem a valódi élmények kereséséről szól. Ennek legborzasztóbb manifesztumai a trashcelebek és wannabe valósághősök Insta-képei olyan luxusszállodákból, ahol valójában nem is aludtak, csak belógtak körülnézni – emelem mutatóujjam a kanapén gusztustalanul pöffeszkedő harmadvonalas, a Való Világ 15. vagy a Kőgazdag fiatalok 8. szériájából ismerős arcra.”
Az olvasó nem fogja elhinni, hogy egy különleges bédekkerből, az utazást, mint szociokulturális tevékenységet, az emberi kiteljesedés egyik legfontosabb eszközét propagáló kiadványból idéztünk. Márpedig ez a színtiszta igazság, csak éppen ezt a könyvet Ádám O. Gábor (ez természetesen álnév, de nem fogom leleplezni a szerzőt) írta, aki amúgy az Index alkalmi szerzője, ezért is jár neki az e sorok írójától merőben szokatlan diszkréció.
A Budapesti patkányok a világ körül című, egy álmatlan éjjelen simán elolvasható útikönyv valójában novellafüzér, amelynek elejére nyugodtan oda lehetett volna biggyeszteni, hogy: A könyv cselekménye kitalált történeteken alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Igen is, meg nem is.
Ugyanis amikor egy belvárosi mexikói gyorsétteremben leültem beszélgetni a szerzővel, pillanatok alatt tisztáztuk, hogy az öt főszereplő, a novellák hősei, illetve egyes szám első személyben elbeszélői – maga a szerző, vagyis Adamo, a Dottore, az Ügyvéd úr, a Polgi és Mon'y – tulajdonképpen a harmadik évezred első két és fél évtizede honi arisztokráciájának archetípusai. Megannyi valódi, hús-vér emberből összegyúrt regényhős, akik korunk arany Rolexet viselő, zsebükben korlátlan fedezetű bankkártyát hordozó nagymenőit testesítik meg. A Big Four egyikénél alvezér Adamo, a felkapott plasztikai sebész Dottore, a sztárjogász Ügyvéd úr, az egyik képzeletbeli Veszprém vármegyei várost irányító, agyonkorrumpált Polgi és a száztíz centis lábakkal, 15 centis tűsarkú Louboutin cipellőkkel és 500 köbcentis cicikkel felturbózott Mon'y, aki egyszerre egy országgyűlési képviselő főtanácsadója, egy még híresebb politikus szeretője és egy olimpikon reménység anyáskodó barátnője.
A sodró lendületű könyv in medias res nyit, akár egy Rejtő-regény:
Lépcsőn gurulva érkezem meg a Symbol alagsori táncparkettjére úgy hajnali fél kettő tájban. Vélhetően Mon'y, vagy Jázmin, vagy Szimónia után mentem. Pangi pedig kifejezetten küldött az Innióból, mondván, hogy hamarosan meg fognak verni. Ha más nem, hát az ő haverjai, akiket állandóan szekálok, és szembesítek azzal, hogy közepes tehetségű névjegykártyaharcosok, a fehérgalléros gyárak egyszerű sorkatonái, kókadt Temu-kapitalisták, heveskedő negyvenesek, meg hasonló.
A pesti és budai éjszakai lokálok labirintusában biztos kézzel tájékozódó olvasó nyilván nyomban kiszúrja, hogy a Symbolban a táncparkett nem az alagsorban van, merthogy az említett óbudai szórakozóhelyen nincs is alagsor. És ha másból nem, hát ebből az apró részletből ki lehet találni, hogy a történeteket kéretik nem névértékükön kezelni.

De mindez mákszemnyit sem von le a frenetikusan hullámvasutazó könyv értékéből. Tudniillik hőseink még onnan, a Symbolból nekivágnak az évekig tartó, szerelmekkel, válásokkal, megcsalásokkal és megcsalatásokkal, üzleti sikerekkel és kudarcokkal, meggazdagodással és totális leégésekkel tarkított világ körüli és kultúrák közötti, szédítő utazásnak. Függetlenül attól, hogy Lima sikátoraiban, Odessza lepukkant kikötőjében, a jeruzsálemi Siratófalnál, a belgrádi „szilikonvölgyben” (ahol a szilikonnak semmi köze a számítástechnikához, csupán az abnormális méretű női keblek töltőanyaga), a dubaji álomvilágban vagy a szingapúri Marina Bay Sands tetőtéri feszített víztükrű uszodájában időznek hőseink, a kalandokat úgy vonzzák, mint mágnes a vasreszeléket.
A kalandok pedig csak jönnek és jönnek, a dumák tűpontosan ülnek, minden jelző és határozó telitalálat, az áradó társadalom- és önkritika megejtően rokonszenves. A 208 oldalon keresztül nyaktörő sebességgel pergő cselekmény panoptikumában feltűnnek a tízes és húszas évek Magyarországának mindannyiunk által jól ismert alakjai: a harácsoló politikus, a pácienseit és ügyfeleit gátlás nélkül megkopasztó orvosbáró és sztárügyvéd, a televíziós valóságshow-k talmi csillagocskája, a fényűző Bentley-jét csak lízingelő NB I-es focista, a Dubajtól Londonon és New Yorkon át Barcelonáig otthonosan mozgó luxusprostik, és hát a kissé életunt, a világot szellemi felsőbbrendűsége és kimeríthetetlen bankkártyája biztos tudatában (le)néző tanácsadó.
120 kilós rabbi
Óriási erénye a könyvnek a politikai korrektség teljes hiánya. Az ember visít a gyönyörtől az ilyen részletek olvastán:
Végszóra megjön az ülésszomszédom, egy mosdatlan, 120 kilós rabbi, aki rögtön belehajol a kis privát buborékomba, és lángoló tekintettel magyarázza nekem angolul, hogy álmatlanságban szenved, és milyen jót fogunk beszélgetni az úton. – Don't speak English – próbálom rövidre zárni a témát, és magyarul folytatom: – Te óriás tohonya, büdi malacpofa. – Áh, a kisasszony magyar – kontrázik szemrehányás nélkül.
Ha az ember figyelme egy kissé elkalandozik, máris gyomron vágja egy jófajta Teleki téri duma:
Odesszában véssük eszünkbe a jó öreg Puskin szavait: itt majd' minden az Anyagin múlik.
Persze azért akad egy-két olyan favicc is, amitől elmegy az ember életkedve:
Mit mond az orosz a halálos ágyán? Szent-Péter-vár!
Nekem legjobban Mon'y történetei tetszettek. Hadd idézzek a dubaji kalandból:
Az étteremben (a Burdzs Kalifáról beszélünk – a szerk.) pedig 275 dolláros exkluzív húspogácsát kérek – milliárdosok burgere fantázianéven fut. Omar (Mon'y pénzes kitartója – megint a szerk.) jót nevet rajtam, miközben Bernie-vel beszélget – én meg inkább elfordulok, nehogy felismerjen, sokat ültem az ölében a Magyar Nagydíj után rendezett exkluzív Forma-1-es bulikban a Symbolban.
Kitalált szereplők ide vagy oda, ez a bizonyos Bernie bizony tényleg előszeretettel hódolt a gyengébb nem bájainak egy-egy Hungaroring után...
A legszebb az egészben az, hogy miközben irigységgel vegyes rokonszenvvel figyeljük Adamo, a Dottore, az Ügyvéd úr, a Polgi és Mon'y (aki valójában Móni, csak így előkelőbb) nyaktörő mutatványait, szinte észrevétlenül tágul a látókörünk, hiszen megismerkedünk a jeruzsálemi Al-Aksza mecsettel, Odessza éjszakai életének rejtelmeivel, Belgrád egyszerre taszító és vonzó épített örökségével, a borzalmasan lepukkant Havanna Cohiba-árus zsiványaival, Tallinn-nal, a legszebb Hansa-várossal, olyan helyekkel, ahová valószínűleg soha a büdös életben nem jutunk el. (Belgrád kivételével...)
A Budapesti patkányok a világ körül remek, olvasmányos útikönyv a szerző – aki a világ 82 országában megfordult könyvzártáig – első kézből származó helyszíni élményeivel.
Ja, és végezetül érdemes megemlíteni, a szerző lemondott a honoráriumáról, mivel a családnak egy Menta nevű mentett kutyája van, és a könyv teljes bevételét az állatvédelem javára ajánlotta fel.
Ádám O. Gábor: Budapesti patkányok a világ körül
Hitel Kiadó, 212 oldal
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)