Ötvenhárom éve életük minden percét megosztják egymással

„Ágnes és Gábor” – a Kapitány házaspár neve nem csupán a könyveiken szerepel egymás mellett, hanem minden levelükön, legyen az szakmai vagy baráti meghívó, jókívánság, bármilyen információ. Ők így együtt egy „brand”, a szociológus, kulturális antropológus házaspár közösen hozta létre mindazt a szellemi teljesítményt – könyveket, cikkeket, tanulmányokat, kutatásokat, egyetemi kurzusokat –, ami iskolateremtővé tette őket a magyar társadalomtudomány területén.

Mindemellett a családi életüket sem „titkolták”, büszkén és nyitottan beszéltek a fiaikról is, ám az az egészen kivételesen teljes élet, amit megéltek és élnek a mai napig, eddig nem kapott nagyobb nyilvánosságot.

Szimbólum és motiváció

Ennek a teljes életnek a mibenléte foglalkoztathatta Nádorfi Lajost is, amikor kamera elé ültette Kapitány Ágnest és Kapitány Gábort, hogy elmondják, milyen élettapasztalatokat, „életviteli tanácsokat” tudnának megosztani a hallgatósággal. A film három részben, Páros élet címmel készült el (megtalálható a YouTube-on), és gyakorlatilag semmi más nem történik benne, mint hogy a két Széchenyi-díjas társadalomkutató mesél egy rogyásig megrakott könyvespolc előtt, illetve néha látunk egy-egy családi fotót. Mindez mégis elég,

Ágnes és Gábor ugyanolyan értő alapossággal és egyben szellemileg szórakoztató módon beszél munkáról és magánéletről, ahogyan a könyveiket is írják.

A kettő persze össze is fonódik, és oly módon is összefügg, hogy mindig olyan témát kezdtek kutatni, ami egyébként is foglalkoztatta őket, és sokszor hosszú éveken át „gyúrták” az anyagot, mire kiengedték a kezük közül. Ennek lett az eredménye az a több mint harminc könyv és háromszáz további publikáció, amelyek három fő irány köré szerveződnek: az egyik a szimbolizáció, azoknak a szimbolikus jelenségeknek a vizsgálata, amelyek átszövik az életünket.

A másik a motivációelmélet, amiből Rejtjelek címmel 13 részes televíziós sorozat is készült: ebben az látható például, hogy egy-egy interjúalany beszédében milyen nyelvi megnyilvánulásokon keresztül jelenik meg az illető motivációs rendszere.

A harmadik fő kutatási területüket úgy nevezték el, hogy „szellemi termelési mód”, ami azt vizsgálja, hogy van-e olyan ideális társadalmi berendezkedés, ami felé az emberiség haladhatna. Ezek az alternatív életstratégiák már megjelentek a gazdálkodásban, az építészetben, a kooperációra épülő életmódban, a fenntartható fogyasztásra berendezkedő kisközösségekben.

A világ rejtett összefüggései 

Ezek mindegyikéről és egy-egy kutatásukról bővebben is beszélnek a filmben, és kirajzolódik az az izgalmas életút, amit a tudományos pályájukon bejártak: hogyan lehet jobban megérteni a világot, a rejtett összefüggéseit, és itt egyáltalán nem elvont jelenségekről van szó, hanem a mindennapi életünkről, annak apró-cseprő momentumairól, kezdetben alig észrevehető, de gyakran mélyreható változásairól, nagyobb összefüggésekben a kulturális identitásunkról.

Hogyan változtak a lakások, az iskolák, a munkahelyek, a közintézmények, a főnöki szobák, a játékok – és végeredményben hogyan alakul át a világkép? Hogyan változnak a kulturális minták, hogyan kristályosodnak ki a kultúra kódjai: hogyan nyertek például teret – a kezdeti idegenkedés után – Magyarországon is az ázsiai dolgok, a füstölőktől a küzdősportokon és a lakberendezésen át a gyógyászatig és gasztronómiáig, mindennek milyen szimbolikus tartalma van, és mindez hogyan hat vissza az ázsiai országokra?

A Kapitány házaspár munkáját áthatja a művészet, az intuíció és a szimbólumok vizsgálata, de egyébként is fontos számukra a zene, a film, a színház, a képzőművészet, az irodalom, sok időt töltenek ezzel is. De nem lehetne teljes életük a gyerekeik – illetve már az unokák – nélkül, és bevallják, szoros időbeosztással és a nagycsalád kooperációjával tudták mindezt összeegyeztetni. A munka, a család és a rokonság mellett széles és sokszínű baráti kör veszi őket körül.

Utazás, sport, természet 

Már mindez is elegendőnek tűnne ahhoz, hogy kitöltsön egy emberi életet, de a Kapitány család nem áll meg itt. Megtudjuk például, hogy rengeteget utaznak, hogy kevés pénzből, négyen egy kétszemélyes sátorral bejárták a világot, hogy gyönyörködjenek a természeti és az ember által alkotott szépségekben.

Mindemellett nagyon fontos számukra a sport, hiszen ahhoz, hogy a szoftver jól működjön, a hardvert is karban kell tartani, de úgy is mondhatnánk, hogy ép testben ép lélek. A sport rugalmassá tesz, megtanít kitolni a határokat, és közben a lélek is erősödik, vallják. Marokkóban például megmászták a 4000 méter felletti Túbkál hegyet: Gábor elmeséli, hogy ő 55 éves kora után volt képes a legnagyobb teljesítményre, ezen a marokkói hegymászáson például 

Kutatás, írás, tanítás, család, utazás, művészetek, barátok, sport – mi jöhet még? Hát a fizikai munka, ami a Kapitány házaspár számára szintén nagyon fontos: a velemi házukat – segítséggel – maguk építették, és együtt gondozzák a kertet. Ágnes elmondása szerint azért fontos a fizikai munka, mert kézzel fogható eredménye van. És ha valaki azt gondolná, hogy ezzel a végére értünk annak, amit Kapitányék fontosnak tartanak, akkor elárulom, hogy az egyik legfontosabb még csak most jön: a természet. Minden nap kisétálnak a házukkal szomszédos erdőbe, és nagyokat sétálnak.

Szó sincs idillről

„Nem tudom, hogy fért bele minden az életünkbe, de belefért” – mondja Gábor, aki szerint mindennek látszólag nincs köze a kutatásaikhoz, de azért is kell teljes életet élni, mert a kutatási témák is az életből jönnek. Ez a holisztikus személet pedig a munkájukra is jellemző.

Ha pedig valakinek mindezt látva és hallva az „idill” szó jut eszébe, azt gyorsan lehűtik. Egy jó kapcsolatban sincs szó idillről, és ők nemhogy vitatkozni, de ordibálni szoktak egymással, amikor az a tét, hogy egy-egy munkájukban minél pontosabban fogalmazzák meg azt, amit le szeretnének írni. Kialakult technikájuk van erre is: addig vitatkoznak, amíg nem találnak olyan megoldást, ami mind a kettejük számára elfogadható.

Ha egyszer az egyik enged, máskor a másik, az biztos, hogy nem jó. Vagy az, hogy kompromisszumokat kell kötni, ezek biztos nem működnek hosszabb távon

– mondja Ágnes, mert ezek mind csak frusztrációkhoz vezetnek, és a feszültség egyszer csak robban. Ez a vitakultúra azonban – kitalálják? – nagyon időigényes, szóval még erre is szánnak nem kevés időt.

A filmben elmesélik, hogyan ismerkedtek meg, hogyan döntötték el három nap alatt, hogy az egész életüket együtt szeretnék leélni. Ötvenhárom éve megosztják egymással életük minden percét, és árulkodó, hogy a film főcímdalaként Kányádi Sándor Két nyárfa című verse hangzik el a Kaláka megzenésítésében, Ács Enikő előadásban: „Én sem volnék, ha nem volnál...” Vallják, hogy a másikkal több lesz az ember. Az életükkel is olyan példát szeretnének a fiataloknak mutatni, amellyel bizonyítják: 

igenis létezik, ne higgyenek azoknak, akik az ellenkezőjét állítják. „Nem kell a szelemnek kihűlni, szeretetté csendesedni” – mondja Gábor.

Mindebből pedig kirajzolódik az életfilozófiájuk, amit el is mondanak: az vezette őket a tudományos pályájukon is, hogy miképpen lehet a világon jobbítani. Mindig az ember izgatta őket, az, hogy segítsenek nekik jobban megérteni magukat, a másikkal való viszonyukat és a világot. A mindennapi életben is ez vezérli őket.

Nagy különbség, hogy az ember feladatnak látja-e az életét, vagy örömét leli benne azáltal, hogy másoknak örömet okoz

– mondja Gábor. Ne gondoljuk azt, figyelmeztet, hogy az egyén nem tudja jobbá tenni a világot: elég, ha a buszvezető nem csukja be a sietők orra előtt az ajtót, esetleg még rá is mosolyog az utasokra – máris jobb lesz mindenki napja. Hasonló gesztusokat pedig bárki bármikor tehet.

(Borítókép: Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor 2016. április 20-án. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)