Botrányt akart, és felforgatni a világot, ahogy csak lehet

Nem tudom, hogy lehet-e még olyat írni Henrik Ibsenről, amivel ne találkoztak volna már ezerszer az olvasók.

Jómódú, több száz éves múltra visszatekintő norvég nemesi családba született. A széles rokonságban számos sikeres üzletember és tisztviselő volt, akik hajókat, italgyárakat birtokoltak, luxuscikkeket és borokat értékesítő vállalkozásokat vittek, így a fiatal Henriknek eleinte nem kellett szűkölködnie.

Persze minden sikersztori véget ér egyszer, így az Ibsen család is idővel egyre több nehézséggel kellett szembenézzen. A számos kutató, aki a híres író múltját, magánéletét próbálta feltérképezni, két táborra szakad ezen a ponton. Az egyik csoport úgy véli, Ibsen már fiatalon megtapasztalta, hogy az egyre fogyatkozó pénz, apja elkeseredése és az alkohol, amibe bánatát fojtotta, miként tette tönkre a családot.

A másik csoport ezzel szemben egészen más képet fest. Véleményük szerint ez a dekadencia nem csupán az Ibseneket sújtotta, hanem a kor adta nehézségek általános hozadéka volt, ahogy az író otthonának, Skiennek az aranykora kezdett leáldozni. Az ő meglátásuk szerint Henrik Ibsen már huszonéves volt, saját útját járta és írói ambícióit követte, amikor családja teljesen széthullott. De legyen szó bármelyik megközelítésről, egy dolog biztos: fiatalkori tapasztalatai közvetve vagy közvetlenül, de megjelentek műveiben.

Henrik Ibsen 1905 körül

Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Az anarchista

Ibsen sok szempontból is különcnek számított a korban, amelyben élt. Viszonylag hamar elhagyta szülőhazáját, évtizedeket töltött Olaszországban és Németországban, számos korszakos műve az ottani nagyvárosokban született. Az idő előrehaladtával egyre többször nyúlt olyan témákhoz, amelyek egyenesen közfelháborodást okoztak. A polgári társadalom és a nemesség körében gyakori téma volt aktuális, legújabb műve, így arra is volt precedens, hogy egy-egy társasági esemény meghívóján külön feltüntették:

Tisztelettel megkérjük arra, hogy ne említse Mr. Ibsen legújabb darabját.

Nemi betegség, eltitkolt családi viszony, házasságon kívül gyermek, céltalan önmarcangolás, a boldog tudatlanság és az önámítás – csupán néhány olyan téma, amelyek rendre megjelentek Ibsen alkotásaiban. Többségük tabunak számított a közéletben, az írót azonban kevésbé kötötték ezek a fajta konvenciók. Szüleinek rokoni viszonyát is volt, hogy átforgatta műveibe, persze másfajta interpretációban. 

Az olyasfajta alkotásai, mint a Kísértetek, kiváltképp nagy hatást gyakoroltak a társadalomra, a műről egyszer így fogalmazott:

A Kísértetek valószínűleg aggodalmat vált majd ki egyes társadalmi körökben, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Ha nem váltana ki ilyen hatást, nem is lett volna érdemes megírnom.

Henrik Ibsen tudatosan használt megosztó témákat, célzottan fogalmazott meg kritikát a társadalommal szemben. Gyakorta bocsátkozott levélváltásba olyan műkritikusokkal, akik alkotásaival foglalkoztak, és arra is volt példa, hogy színházi rendezőknek üzent, hogy szerinte mely színészeket lenne érdemes egyes drámáihoz felkérni.

Saját politikai nézetei között bőven voltak anarchista eszmék is. Úgy vélte, az állam visszafogja az egyént, a közösség pedig sokszor együttesen hoz rossz döntést, birka mód viselkedik, tudatlan és kirekesztő, ami az individuumnak kárára válhat – utóbbi kérdéskör olyan műveiben is megjelenik, mint A hazaáruló. Nézeteit a Párizsi Kommünnek (rövid életű forradalmi kormány) is megfogalmazta egyik levelében, de komolyabb eredményt nem ért el vele. 

Az író egészen az 1800-as évek legvégéig alkotott, számos társadalomkritikus és provokatív művet hozott létre, aktívan figyelte a világ történéseit. Utolsó éveiben komoly egészségügyi nehézségekkel küzdött. Több agyvérzésen is átesett, majd 1906-ban meghalt. Megosztó személyisége és kritikus hangvétele ellenére a mai napig a dráma egyik legnagyobb alkotójaként tartják számon, akinek műveit világszerte játsszák. Ma, halálának évfordulóján rá emlékezünk. 

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!