Valami nagyon furcsát vettünk észre Novák Katalin ruháján

További Kultúr cikkek
Novák Katalint a 444 riportere próbálta kérdezni lemondásának pontos körülményeiről, valamint az azt követő időszakról – mivel az egykori köztársasági elnök azóta sem nyilatkozott erről részleteibe menően. Az újságíró kérdésére azt elmondta, hogy közpolitikai szereplést nem vállal a jövőben, ám a kegyelmi ügy döntésének pontos körülményeire, valamint a havi 5,7 millió forintos állami fizetésére vonatkozó kérdést már nem akarta részletesen kommentálni.
A videón azonban valami szokatlan dolog is szemet szúrt:
a volt köztársasági elnök ruhája.
Ez a ruha történetesen ugyanaz a darab (vagy legalábbis ugyanaz a szín és forma), amit 2023 augusztusában, az Indexnek adott interjúban is viselt.
Mindig mást
Novák Katalint hivatali ideje alatt több ruhatervező öltöztette, köztük Dobor Dorina, akivel lapunk 2023-ban interjút készített. A tervező saját alkotásaiban a régi idők klasszikus eleganciáját favorizálja, ez pedig találkozott Novák Katalin ízlésével is – szintén a klasszikus darabokat, az időtlen eleganciát kedveli. A videó alapján ez az időtlenség továbbra is megtalálható ruhatárában, ugyanis klasszikus, hivatalban viselt kosztümjeit a mai napig örömmel ölti magára.
- A volt köztársasági elnök hivatali ideje alatt folyamatosan meglepte a nagyközönséget szokatlan ruhakölteményeivel és azzal, hogy ritkán viselte ugyanazt a kompozíciót két különböző, jelentős alkalmon.
A politikusok között Novák Katalin kiemelten figyelt erre a változatosságra, így sokszor meglepetést is okozott, akár Ferenc pápa látogatásakor viselt fátylával. Mivel politikai karrierjét a 444-nek adott válasza alapján nem tervezi újjáéleszteni (bár a közéletben lévő jövőjéről és terveiről nem beszélt részletesen), ez már kevéssé korlátozza a volt köztársasági elnököt.
(Borítókép: Novák Katalin 2023. augusztus 28-án. Fotó: Németh Kata / Index)