Razziára készülnek a Fishing on Orfűn a rendőrök, a szervezők a közönség együttműködését kérik
További Kultúr cikkek
Ahogy arra a 24.hu is felhívta a figyelmet, a Fishing on Orfű fesztivál közösségimédia-oldalán osztotta meg, hogy noha sosem volt droggal összefüggésbe hozható eljárás ellenük 18 éves fennállásuk alatt, az új drogtörvény június 15-i hatálybalépésével komoly ellenőrzésekre számítanak a hatóságok részéről. A szervezők azzal számolnak, hogy beléptetéskor és a fesztivál során igazoltatások, ruha-, csomag- és járműátvizsgálások lesznek majd.
Pedig sosem volt gond
„Információink alapján az új drogtörvény június 15-i hatálybalépésével több vármegye rendőrkapitánysága készül összehangolt ellenőrzésekre a Fishing on Orfűn a kapunyitástól a fesztivál végéig. A rendezvényt és területét, valamint a település közterületeit a fesztivál időtartamára fokozott ellenőrzés alá vont területnek minősítette a rendőrség. Ennek köszönhetően jogosultak
- az érkező vendégek igazoltatására,
- helyszín, csomag és jármű átvizsgálására – akár kutya segítségével is,
- a rendezvényre érkezők ruházatának és járművének átvizsgálására – akár kutya segítségével is.
- Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr az 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről 29/B. § (1) bekezdésében meghatározott dolog elvétele végett, előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja”
– fogalmaznak a fesztivál szervezői a Facebook-oldalukon.
Külön kiemelik, hogy mivel korábban sosem volt ellenük eljárás hasonló ügyben, így nem teljesen értik a helyzetet:
Szervezőként értetlenül állunk a várható intézkedések súlya előtt, hiszen kábítószerrel összefüggésbe hozható eljárás SOHA nem indult a Fishing on Orfű 18 éves története során. Nem tudjuk, hogy az idei ellenőrzések milyen intenzitásúak lesznek – így tőlünk függetlenül hatással lehetnek a fesztivál beléptetésére vagy akár más szegmenseire is. Ha ez bekövetkezne, azért előre is szeretnénk elnézést kérni! Eddig is – a világ legtermészetesebb módján – jelen volt a rendőrség a fesztiválon, akikkel szoros és kiváló kapcsolatot ápoltunk, és továbbra is mindenben együtt fogunk működni a hatóságokkal, miközben minden tőlünk telhetőt megteszünk a vendégeink tökéletes fesztiválélményéért.
A fentiek fényében arra kérik a vendégeiket, hogy legyenek együttműködőek, és tartsák be a házirendben foglaltakat. A fesztivál szabályzatában kiemelt szerepet foglal a drogok tiltása, amire ezúton is újfent szeretnék felhívni vendégeik figyelmét.