Gigantikus tömeg, totális káosz – koncert miatt bénult meg Horvátország közlekedése

Szombat reggel óta tömegek özönlenek Horvátország fővárosának déli kerületeibe, ahol este minden eddiginél nagyobb szabású koncertet tartanak. A zágrábi Hipodromnál (ami igazából egy hatalmas lóversenypálya) már a délelőtti órákban megbénult a forgalom, több városrészt – így Sredisce, Zaprudje és Kajzerica utcáit – teljesen lezárták, és a rendőrség hatalmas erőkkel biztosítja a helyszínt. A közlekedést gyakorlatilag leállították: gyalogos tömegek hömpölyögnek a városközpont felől a koncerthelyszín felé, a helyi Szabadság hídon már órák óta csak gyalog lehet átkelni, és több vonatot, buszjáratot is lemondtak.

A készültség példátlan, de nem is akármilyen eseményről van szó: tizenöt év után először lép ismét arénányi közönség elé Marko Perkovics, művésznevén Thompson, Horvátország legismertebb – és egyben legmegosztóbb – könnyűzenei előadója. A Hipodrombeli koncertre előzetesen is csaknem félmillió embert vártak, és sokan már hajnalban elindultak Dalmáciából, Szlavóniából, Boszniából, sőt Nyugat-Európából is, hogy a helyszínen lehessenek. A hatóságok szerint ez lesz az ország történetének legnagyobb könnyűzenei eseménye. És nem csupán egy koncert.

A főváros több pontján, különösen a Hipodrom környékén már péntek este rendkívüli hangulat uralkodott, füstbombák és különböző pirotechnikai eszközök kísérték a rajongók útját, tömegek ünnepeltek, buliztak – több horvát portál beszámolt már az esti füstfelhőkről. 

Ezzel párhuzamosan a szervezők és a sajtó is világrekordot emlegettek: a július 5-re tervezett koncertre 24 órán belül összesen 282 ezer jegyet adtak el, ami már akkor világviszonylatban is rekordnak számított. A második jegypénzkörrel együtt a teljes eladás meghaladta az 500 ezret, így ma este nemcsak horvát, de világviszonylatban is a legnagyobb számú, megváltott belépős koncertjét rendezik meg. Ide kattintva egyébként élőben lehet követni az eseményeket. 

Egy név, egy fegyver, egy falu

A horvátok számára Thompson neve nem egyszerűen egy rocksztárt jelöl. A Csavoglavéban született Marko Perkovics a délszláv háborúban szerzett hírnevet magának, amikor 1991-ben katonaként megírta a Bojna Čavoglave (magyarul: Csavoglavei egység) című dalt, amely azonnal a függetlenségi harc himnuszává vált. A művésznevet a harctéren használt amerikai Thompson géppisztolyról kapta – így a név már kezdettől fogva összekapcsolódott a nemzeti ellenállás és a háborús múlt fogalmával. Thompson figurája hamar túlmutatott a zenén: dalai a vallásról, a családról, a hazáról szóltak, és ahogy egyesek fogalmaznak, egyszerre volt popikon, pap helyett pap és történelemtanár, aki egyszerre tanított és szórakoztatott.

Zenei stílusa nehezen hasonlítható a közép-európai könnyűzenei trendekhez. Dalai stadionrockba hajló, népies elemekkel kevert, gyakran gregorián- vagy templomi kórusokra épülő számok. A legismertebb közülük a Lijepa li si (azaz: Szép vagy te), amely a horvát táj és a nemzet szépségéről szól, de legalább ennyire ismert a Geni kameni (Kőből vannak a génjeink), amely a balkáni túlélés mítoszát önti lírai formába, vagy épp a Pukni puško (Durranj, puska!), ami már címében is egyfajta háborús dacot közvetít. Ezek a dalok nemcsak rádiókban, hanem egyházi ifjúsági táborokban, stadionokban és falunapokon is rendre felcsendülnek. A fiatalok körében éppúgy népszerű, mint az idősebbeknél – csak éppen mindenki másért szereti.

Miért tűnt el?

A kétezres évek közepétől Thompson egyre kevesebbet koncertezett, és egyre inkább kivonult a nyilvánosságból. Külföldi turnéit több alkalommal is letiltották: Ausztriában, Hollandiában és Németországban is volt rá példa, hogy nem engedték fellépni, mondván, dalai túlzott nacionalizmust közvetítenek. Bár ezekben az esetekben mindig hangsúlyozta, hogy ő semmilyen szélsőséges eszmét nem képvisel, a vita mégis éveken át árnyékot vetett rá. 2013-ban feleségével és gyermekeivel elhagyta Zágrábot, és a tengerparti Splitbe költöztek, közel szülőfalujához. A következő tíz évben szinte teljesen eltűnt a közéletből. Nem adott interjút, ritkán jelent meg a sajtóban, koncertjei szinte teljesen elmaradtak.

A döntést – saját elmondása szerint – tudatosan hozta meg: ötgyermekes édesapaként a családját akarta védeni. Feleségével, a kanadai horvát származású Sandra Rogiccsal 2002-ben ismerkedtek meg egy torontói koncerten, 2006-ban házasodtak össze. Az egyik legismertebb balladáját, a Samo je ljubav tajna dvaju svjetova (Csak a szerelem a két világ titka) című dalt épp neki írta, ahogy ő fogalmazott: hálából a családnak szentelt életéért. Egy közelmúltbeli interjúban azt mondta, a mostani visszatérés ötlete legidősebb fiától, Antétól származik, aki meggyőzte, hogy ismét színpadra kell állnia – nem a zene, hanem a közösség miatt.

Miért más a horvát könnyűzene?

A délszláv könnyűzene – azon belül is a horvát pop és rock – kultúrája alapjaiban különbözik a közép-európai, például a magyar zenei világétól. Míg itthon a városi, ironikus, „pesti sanzon” típusú hagyomány dominál, Horvátországban a könnyűzenét gyakran nemzeti, sőt vallási jelentőségű eszköznek tekintik. A Thompson-jelenség egyik fontos eleme a národnyákra hajazó, népzenéből, vallásos dallamokból és háborús indulókból táplálkozó stílus. A národnyák nem csak műfaj, hanem világkép: közösségi, ünnepi, patetikus és szentimentális, gyakran ugyanazokkal az eszközökkel, mint a nemzeti himnuszok. Igaz, főként szerb, bosnyák, montenegrói, de néha horvát előadókra is jellemző, akik a jugoszláv érában népies motívumokkal ötvözött szentimentális, sokszor szintetizátoros tánczenét játszottak. 

Thompson ebben a zenei közegben nem előadóként, hanem afféle modern „trubadúrként” működik. Dalai nem személyes érzéseket, hanem történelmi traumákat, közös sorsot és vallási meggyőződést fejeznek ki – innen ered az a különleges kapcsolat, amelyet közönsége kialakított vele. Sokan azt mondják: az ő koncertjeire nem is zenei élményért, hanem lelki találkozásért mennek. Egy identitás újrateremtéséért.

Visszatérés: több mint koncert

A szombati koncert tehát nem csak szórakoztató esemény. Egy évtized hallgatás után Marko Perkovics Thompson újra a horvát fővárosban énekel, és az egész ország figyeli. Nemcsak a zene szól újra, hanem egy korszak, egy közösség és egy történelmi emlékezet is hangot kap. A zágrábi Hipodrom szombat este nem csupán stadionként, hanem szimbolikus térként működik: a zene és a nemzeti identitás közös emelvényeként. Ez pedig olyan gesztus, amelynek súlyát nehéz lenne túlbecsülni – még akkor is, ha csak pár akkord hangzik el.