Hitlert kiállították Berlinben

2008.07.04. 11:56

Adolf Hitler viaszfigurája is látható a berlini Madame Tussaud-panoptikumban, a kiállítás szombaton nyílik. Natalie Ruoss, a múzeum szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a viaszból megformált 75 berlini hírességgel kapcsolatban szinte teljes volt a konszenzus, egyedül Adolf Hitler személyét illetően volt meglehetősen nagy port kavaró vita.

Hitler ellen elsősorban a politikusok tiltakoztak, míg a berliniek többsége nem ellenezte a náci diktátor panoptikumi szerepeltetését. A kiállítás tulajdonosa, a Merlin Entertainment előzetes felmérések és közvélemény-kutatások alapján határozták meg, kinek a mása kerüljön a múzeumba. Egy-egy figura elkészítése egyébként legalább 200 ezer euróba kerül.

A panoptikumban Karl Marx fogadja a látogatókat, akik rögtön utána Adolf Hitlerbe ütköznek. A figura berlini bunkerében, közvetlenül öngyilkossága előtt örökíti meg a nácivezért. Hitler az egyetlen olyan viaszfigura, akit nem lehet majd megérinteni, és nem szabad lefényképezni sem. Mindezt a nácizmus többmillió áldozatának emléke kívánja így. A figura mellett hatalmas tábla ecseteli a nácizmus - és személy szerint Hitler - történelmi bűncselekményeit.

A földszinten amúgy a közelmúlt és a jelen politikusai sorakoznak fel, így Ludwig Erhard, Konrad Adenauer, Willy Brandt, Gerhard Schröder és Angela Merkel. De itt van Walter Ulbricht és Erich Honecker is. Az amerikai elnökök sorában John F. Kennedy és George Bush látható, közvetlenül Bush mellett pedig Nicolas Sarkozy francia államfő, aki a vele szemben álló Mihail Gorbacsovnak integet. Ebben a teremben adtak helyet a dalai lámának és XVI. Benedek pápának is.

Az emeleten már nincs helye a politikának, a látogatókra ott Ludwig van Beethoven, Johann Sebastian Bach, Albert Einstein, Bertolt Brecht, Sigmund Freud és Günter Grass vár. Majd Marlene Dietrich, Romy Schneider, Elvis Presley és a Beatles következik, utánuk pedig a legnagyobb sportolók, közöttük a tragikusan elhunyt Ayrton Senna, az élők között pedig Muhammad Ali, Lance Armstrong, Boris Becker, Franz Beckenbauer, Oliver Kahn és mások.

A szóvivő szerint a gyűjteményt havonta legalább egy híresség viaszfigurájával bővítik majd.