Vége a durcának, újra összeáll a Blur

2008.12.09. 15:41

A neves britpop csapat, a Blur bejelentette, hogy jövő nyáron összeállnak a Glastonbury fesztiválon, majd a londoni Hyde Parkban. Ez lesz az első közös zenélésük 2002 óta, amikor utoljára együtt játszottak Damon Albarn, Graham Coxon, Alex James és Dave Rowntree.

Graham Coxon 2002-ben hagyta ott a csapatot, hogy szólókarrierbe kezdjen, majd még összeszedtek egy lemezre valót, de az nem szólt nagyot. Általában mindegyikükre igaz, hogy különböző projektekkel foglalják le magukat. Damon Albarn például a Gorillazzal ért el számottevő sikereket, de nálunk is fellépett a Szigeten The Good, The Bad And The Queen nevű zenekarával, illetve sikereket ért el operájával is.

Az együttes 1989-ben alakult, és első lemezük 1991-ben jelent meg Leisure címmel. A colchesteri csapat legnagyobb sikerét az 1994-es Parklife című albummal érte el, a Girls and Boys című dal listavezető is volt.

Minden gimnáziumi zenekar kedvencét választottuk ki a Blur-számok közül: