Árpád
-3 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

3 millióból javítják a Duna-parti szökevények szobrát

2009.07.20. 16:51

Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója szerint az emlékművet egy korábbi rongálás miatt sürgősen fel kell újítani a fővárosi önkormányzat erre elkülönített 3 millió forintjából. A szoborcsoport többi tagját is megvizsgálják, és döntenek arról, hogy beszállítják-e a műhelybe, vagy helyben restaurálják. Az egyik szobor azért vált instabillá, mert a hétvégi viharban meglazult a talapzathoz rögzítő csapja.

A szobrokat 1986-ban állíttatták az 1944-45 telén a Duna-parton meggyilkolt ellenállók és katonaszökevények emlékére. Alkotójuk Makrisz Agamemnon görög származású magyar szobrász. Az eredeti változatot 1959-ben készítette, és 1964-ben helyezték el Mauthausenben, az egykori koncentrációs tábor áldozatainak emlékére. A budapesti szobor ennek a feles méretű másolata.