Őze Áron lett a Pesti Magyar Színház igazgatója

2009.12.14. 15:48
Őze Lajos fiának megbízatása öt évre szól.
oze

Őze Áron megbízatása öt évre szól, egyelőre nem tudni, hogy Őze Áron mikor veheti át a színház vezetését. Az eredeti kiírás szerint a megbízás 2010. február 1-től 2015. január 31-ig tart, ám Iglódi István halála miatt már december elején megüresedett az igazgatói szék.

Őze Áron 1970-ben született Budapesten Őze Lajos és Thoma Ildikó gyermekeként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott, főként a kecskeméti Katona József színházban láthatta a közönség, de játszott Sopronban, Nagyváradon is.