Hongkongi hardcore-ral indít a Titanic

2005.03.31. 11:09
A 12. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idén a hagyományos októberi időpont helyett március 31-én kezdődik Budapesten. Az Index Horváth György fesztiválkapitányt kérdezte a mustra eltolódásának előnyeiről, az idei felhozatalról, és a hirhedt borzalmas francia elsőfilmekről. Az interjúból az is kiderül beváltotta-e a fesztiválkapitány a két éve tett fenyegetését: "Vigyázat, tengernyi ázsiai és latin-amerikai filmet válogatunk be jövőre!"
A Titanic-program választékának szempontjából a március végi nemzetközi fesztiválmenetrend mennyiben előnyösebb az októberinél?

Március végén van egy lélegzetvételnyi szünet az egész éves fesztiválhajtásban. Ilyenkor a gyártók és forgalmazók is szívesebben adnak filmet, arról nem is beszélve, hogy a program összeállításakor a legfrissebb Rotterdami (januári) illetve Berlini (februári) mustrákról is tudunk elhalászni filmeket. Mindkét fesztivál sajátos a maga nemében. A Rotterdami főleg az ázsiai kuriózumokban erős, a berlini pedig hagyományosan az útkereső, kísérletező nagyjátékfilmek egyetlen A kategóriás bemutatkozási terepe.

Több pénzt kapott most tavasszal a fesztivál?


Válogatás a 12. Titanic filmjeiből
Klikk a képre!

Igen. Amellett, hogy az elhalasztás bejelentése után megmaradtak a fesztivál korábbi stabil támogatói (MMK, NKA, Fővárosi Önkormányzat), idén - először - pénzt kaptunk az előkészítésre is, ami nagy segítséget jelentett a program összeállítása során.

Az időpont eltolása azonban leginkább elvi és tartalmi okokra vezethető vissza. A magyar filmforgalmazás szerintünk felnőtt ahhoz a feladathoz, hogy az igényes, különleges külföldi filmeket eljuttassa a magyar nézőkhöz - azonban még mindig igen sok a felfedezetlen terület, és a nemzetközi filmtengerben megbúvó érték. A Titanic ezeket az alkotásokat mutatja be, továbbra is.

Hány filmet vásároltak már meg az idei felhozatalból magyar forgalmazók?

Több mint hatvan filmünk lesz a fesztiválon, és ebből ötnek van magyar forgalmazója.

A 12. Titanic mennyivel lesz exkluzívabb, mint a 11.?

Tartalmi többletben sokkal. A fesztivál tizenkét éves története során most van a legtöbb filmünk, és a legtöbb kuriózumunk. A választék a skandináv művészfilmektől az ázsiai horrorig ível. Idén először mutatunk be olyan filmet, ami "régen" készült: ez Oshima Nagisa japán kultuszrendező (Az érzékek birodalma, Tabu) egyetlen, 1967-ben készült animéje, a Nindzsák bandája.

Ön két éve azzal fenyegette meg a rajongókat, hogy idén "tengernyi ázsiai és latin-amerikai filmmel" térnek vissza. De ahogy nézem a mai beharangozó sajtóközleményüket (keretes, jobbra - a szerk.), a latin-amerikai szekció hiányzik.

A 12. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál sajtóközleménye
12. alkalommal, 2005. március 31 és április 10 között lesz a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten. A filmek az Urániában, a Kossuth és Toldi moziban, illetve az Örökmozgóban kerülnek a közönség elé. A 9 szekcióban összesen 61 filmet vetítenek. A friss nemzetközi filmes felhozatalból indiai, perui, kanadai, cseh, ír, olasz, francia, holland, norvég, amerikai, kanadai, orosz, dél-koreai, tajvani, hongkongi, thai, japán, kínai filmeket válogattak. Ezeket szokás szerint tematikus blokkokba rendezték, és idén a Távol-Keletre esik különösen erős hangsúly. Először jelentkeznek a szervezők ANIME-NÁCIÓ és a minőségi akciófilmeket atrtalmazó HONGKONG HARDCORE szekcióval. A KELETI KIKÖTŐK szekció pedig újszerű, merész koreai, illetve thai, tajvani és kínai produkciókat vonultat fel. Lesz még AMERIKA FELFEDEZÉSE, FRANCIA ZÁTONYOK, a skót filmeket tartalmazó BRIT SZIGETEK, a merész európai filmeket tartalmazó ÉSZAKI VIZEKEN és a fiatal filmeseket bemutató TAJTÉKOS NAPOK szekció is. A FILMDOKKban dokumentumfilmek horgonyoznak majd. A 12. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál teljes és részletes programja március 24-től a fesztivál hivatalos honlapján megtalálható.
Rájöttünk, hogy egy alkalommal elég egy régió filmtengerét alaposan bemutatni, így három tisztán ázsiai szekciót hoztunk létre - Anime-náció, Hongkong hardcore és Keleti kikötők - összesen tizennyolc filmmel. A latin amerikai vonalra jövőre erősítünk rá.

Megint lesz Francia zátonyok szekció. Az előző fesztivál nagyszámú borzalmas francia elsőfilmjeiből ugye idén kevesebbet válogattak be?

Van idén is francia elsőfilmünk, de nem ez jellemzi az idei fesztivál tartalmi arculatát.

Akkor a francia kulturális évad miatt volt erre szükség, idén is várható valamilyen kultúrpolitikai lobbizás?

Nem kultúrpolitikai lobbizás eredménye, de a Holland IDFA alapítvány és a Titanic válogatásában lesz egy dokumentumfilm blokkunk, a Filmdokk - izgalmas, erős politikai töltetű munkákkal.

Lesznek végre magyar filmek is?

Ha a Gauder Áron (Nyócker!) által készített befutófilmet is annak vesszük, akkor kettő is lesz. A másik Forgács Péter remek dokumentumfilmjének premierje, amelynek díszbemutatóján a rendező is részt vesz.

A részletes program március 24-ig nem publikus, de elárulna legalább egy-két rendezőt Gauderen és Forgácson kívül, akiknek a filmjeit a 12. Titanicon láthatjuk?

Oshima Nagisa japán kultuszrendezőt már mondtam, és új filmekkel jelentkezik például Hal Hartley, Katsuhiro Otomo és Johnny To.