Elhunyt a magyar származású John Kemeny

2012.11.27. 14:23 Módosítva: 2012.11.27. 17:27

87 éves korában elhunyt John Kemeny kétszeres Emmy-jelölt producer, aki Magyarországon amerikai és kanadai bérmunkák szállítójaként lett ismert a 80-as évek végétől. Múlt pénteken hunyt el a deadline híradása szerint Arizona állambeli Sedonában, hosszú betegség után. A Száguldó bosszú kultfilmet is jegyző producer már a rendszerváltás előtt szállította a bérmunkákat Budapestre. A századeleji párizsi kabarék világát 91-ben varázsolta Pestre.

Kemeny produceri pályája a 60-as években kezdődött Kanadában, majd a hetvenes évekre egyre több nemzetközi produkcióban dolgozott. Legismertebb filmje a Louis Malle által rendezett, öt Oscarra is jelölt Atlantic City a fiatal Susan Sarandonnal és Burt Lancasterrel. De ekkortájra datálható a Jean-Jacques Annaud által készített A tűz háborúja című kőkorszaki kalandfilm is.

1986-ban Charlie Sheen főszereplésével forgatta az azóta kis túlzással kultfilmmé váló Száguldó bosszút, majd 1987-ben meglepő sikert aratott a Tibor Takács által jegyzett A kapu című horrorfilmje a kamasz Stephen Dorff főszereplésével.

Egyik legismertebb tévéfilmje az 1986-as Gideon kardja, amiben Michael York olyan Moszad-ügynököt játszik aki a 72-es müncheni olimpiai mészárlás tetteseit vadássza le.

iyXqkfd2EAnMytkiV1nKodyMNdh
Fotó: Alliance Entertainment

Megérezte a filmes lehetőségeket Magyarországon, és már a rendszerváltás előtt elkezdte szállítani a bérmunkákat Budapestre. Az 1989-ben bemutatott Murderers Among Us: The Simon Wiesenthal Story című alkotásban Ben Kingsley alakította az ismert nácivadászt, míg az ugyancsak 1989-es Red King, White King című KGB-kriminek köszönhetően Helen Mirren, Tom Skerrit és Max von Sydow is nálunk töltött néhány hetet.

Az 1991-es The Josephine Baker Story a századeleji párizsi kabarék világát is Pestre varázsolta. Louis Gossett Jr. Golden Globe-díjat kapott alakításáért, de a produkció öt Emmy-díjat is bezsebelt, köztük néhányat magyar filmesek (Kajtár Bogyó sminkes, Romvári József díszlettervező, Vidák Györgyi jelmeztervező). Kemeny 1990-ben koproducere volt Makk Károly Magyar rekviem című filmjének is.

90-es évek végén forgatta utolsó filmjét, azt is Magyarországon. A Harctéri harsonákban olyan fiatal tehetségek bukkantak fel, mint Ron Eldard, Dwight Yoakam, Martin Donovan, Timonthy Olyphant, Jeffrey Donovan és Bobby Canavale. Kemeny akkor már elmúlt 70, visszavonult a filmezéstől.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport