A lengyel Plus Camerimage nemzetközi filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett David Lynch szerint a filmvilág drasztikusan megváltozott, ócskák, feledhetőek lettek a filmek.
Az amerikai filmrendező a szombaton befejeződő, immár 20. alkalommal megszervezett fesztiválon beszélt erről a The Hollywood Reporter tudósítójának. A rendezvényen Lynch több játékfilmjét, köztük a Kék bársony, Az elefántember, a Veszett a világ, a Mulholland Drive című munkáját is műsorra tűzték.
Az alkotó elmondta: azért nem forgatott hosszú ideje, mert egyelőre nem talált olyan témát, ami rabul ejtette volna annyira, hogy filmet készítsen belőle. "Az hiszem, az egyik oka, amiért nem jönnek az ötletek, hogy a filmvilág drasztikusan megváltozott, különös módon a játékfilmek olcsókká váltak. Minden eldobható, a dolgok nagyon gyorsan történnek, a filmet megnézzük és elfelejtjük. Az embernek olyan dolgokat kell csinálnia, amibe tényleg beleszeret" - fejtette ki.
"Talán nehezebbé vált eljuttatni az ember munkáját a közönséghez, de azok a dolgok, amelyek igazán fontosak és rendben vannak, megtalálják a közönségüket. Ami azért szép" - fűzte hozzá Lynch.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon